Csak azért kínozta és gyilkolta meg kegyetlenül az állatot, mert nem kedvelte. Az állat az elszenvedett súlyos fejsérülés után még élt, halálának bekövetkeztéig különös szenvedést élt át.
Akinek annyi pénze van, mint Lady Gagának az bármit megtehet, de ezt most lehet nem kellett volna. Az énekesnő kapott hideget-meleget is a viseletéért.
Egy héttel ezelőtt az észak-afganisztáni Kunduz egyik síita mecsetében követtek el hasonló robbantásos merényletet. Eddig egyetlen csoport sem jelentkezett még a robbantás felelőseként, de már vizsgálatot indítottak.
A kormány újabb tőkebefektetéssel támogatja a növekedési szakaszban lévő hazai startup cégeket, a Széchenyi Alapokon keresztül 5,6 milliárd forintot fektetnek be az egyik legsikeresebb hazai kockázati tőkebefektető, a Euroventures legújabb alapjába - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
A Design Terminal startup ösztöndíjprogramjának aktuális szemeszterében négy csapatnak van lehetősége nagyvállalatokkal üzleti kapcsolatot építeni, ezáltal pedig a visegrádi országok felé terjeszkedni vállalkozásukkal. A virtuális valóság segíthet a stroke-on átesett emberek rehabilitációjában. Otthon és az irodában is érdemes vizsgálni a levegőben
A hazai közlekedésfejlesztési erőfeszítések középpontjában a következő 10-15 évben egyértelműen a vasút áll, ezen belül pedig az egyik legfontosabb beruházás a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítése és kapacitásbővítése - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken Kiskunhalason, a fejlesztés alapkőletételén.
A felülvizsgálati eljárás teljes idejére hatályban maradhat a szigoráról híres texasi abortusztilalom. A folytatás az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága előtt várható.
Szijjártó Péter közlése szerint három hete, az ENSZ-közgyűlésén állapodtak meg a thaiföldi és a vietnámi kollégájával, hogy Magyarország 400-400 ezer vakcinát ad el nekik beszerzési áron, oltási programjuk felpörgetése érdekében.
Biztosan veled is előfordult már, hogy rosszat álmodtál, vagy csak nemes egyszerűséggel felébredtél az éjszaka közepén a sötét szobádban, s elkezdődött egy gondolat. Egy gondolat, ami nem a boldogságról és cuki kiskutyákról szól. Sokkal inkább a félelmeinkről, rémképekről, amit ebben a helyzetben ezerszer ijesztőbbnek és ezerszer közelebbinek érezz
Azzal, hogy a kormány friss döntése miatt közel ötödével mérsékli a stratégiai gázkészlet mértékét, arányaiban csökken az ipari fogyasztók áramdíjában a gázkészletezés díja is, de ezen felül is megvizsgálja a kormány, hogy mi a mozgástere a magánszektor által fizetett tarifaelemek terén – mondta el a Portfolio kérdésére Steiner Attila egy pénteki s
Kiemelkedően jól teljesített az egyik kereskedő értékesítése az év első három negyedévében, a tavaly lezárt tranzakciók mellett az organikus növekedésnek is köszönhetően. A Nagykereskedelmi üzletág az év első felében tapasztalt növekedési ütemnél is gyorsabban bővült, melyben több mint négyszer annyi, míg a Kiskereskedelmi üzletágban majdnem hároms
Angliában és Walesben körülbelül 43 ezer embert érintett a tévedés: ők fertőzöttek voltak koronavírussal, de egy magánlaborban negatív teszteredményeket kaptak.
Nemcsak a tavasz és a nyár trendjei: a virágmintás ruhák idén ősszel is felbukkannak a divatüzletek kínálatában - ráadásul nem is akármilyen mennyiségben! A legszebb darabokat nektek is látnotok kell, mi nem bírunk betelni velük!
A technológia fejlődése az élet minden területére, így a kreatív iparágakra és a divatra is hatással van. A tű és a szövőszék feltalálásától hosszú út vezetett a 3D nyomtatással alkotott kreációkig, a jelentős fejlesztések pedig minden alkalommal új stílusokat is hoztak magukkal. A Samsung magyar tervezőkkel közösen létrehozott Z Style kollekciója
Az OTP több mint tíz százalékkal növelte a hitelkihelyezéseit, kimagasló eredményt ért el az NHP Hajrá és a Babaváró hitelek piacán. A hitelmoratórium lejárása után nem számítanak jelentős kockázatokra - hangzott el az OTP mai rendkívüli közgyűlésén.
Maróti Petra edző, táplálkozási tanácsadó és terhestorna oktató, a Powercat életmódváltó program kidolgozója saját tapasztalatai alapján segít várandós anyukáknak, és a kismamáknak, hogy a lehető legjobban érezzék magukat a várandósság idején, és a szülést követően. A szakértő által kidolgozott életmódváltó programról a weboldalán olvashatsz többet
Ezt azzal indokolják, hogy a koronavírus negyedik hulláma Magyarországon a közzétett fertőzöttségi, illetve tesztpozitivitási adatok alapján felfutó ágába került.
Oroszországban pénteken népszámlálás kezdődött, az eljárás az ország területének nagy részén egy hónapig, november 14-ig, a nehezen megközelíthető, távoli régiókban pedig december 20-ig tart majd.
Nem tartja szerencsésnek az érintett ELTE-s kollégium vezetése, hogy a nyilvánossághoz fordult Megadja Gábor és Bódi Ábel azután, hogy nem tarthatták meg tervezett előadásukat az intézményben. A kollégiumvezető szerint két más természetű ügyről van szó. Mutatjuk, miért.
Az osztrák parlament alsóháza várhatóan a soron következő üléseinek egyikén határoz az ügyben. A döntés meghozataláig szüneteltetik a 35 éves politikussal szembeni vizsgálatot.