2021. október 15. péntek

okt. 15
0:20
„Nem lehetsz ennyire érzéketlen, Péter!” „Nagyon rossz hírem van, Klára.” - A klímavédelemről vitáztak az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek (444.hu)
Karácsony Gergely visszalépése után most Dobrev Klára és Márki-Zay Péter próbálta eldönteni, melyikük a zöldebb. A hódmezővásárhelyi polgármester büntetné a szemetet égetőket, Dobrev szerint viszont a legszegényebbeket inkább segíteni kell.
okt. 15
0:20
Beismerő vallomás: Orbán elmondta, miért fontosak számára a kínai kapcsolatok (Nyugati Fény)
Őszinte szavak.
okt. 15
0:20
Most bárki beszállhat a harmadik leggazdagabb magyar autós cégébe (Forbes)
A Veres Tibor-féle Autowallis tőkebevonásra készül a tőzsdén. A régió legnagyobb mobilitási szolgáltatója akarnak lenni és még több céget, autókereskedést, szervízt felvásárolni. Új szolgáltatásokat is indítanának.
okt. 15
0:22
Fontos intelmek a fűtési szezon kezdetére (Infostart)
A fűtőeszközöket és kéményeket évente egyszer szakemberrel meg kell vizsgáltatni – mondta az InfoRádiónak az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. De az sem elhanyagolható, hogy ne égessünk hulladékot – tette hozzá a Levegő Munkacsoport munkatársa.
okt. 15
0:22
Kövér László köszönetet mondott Litvániának a kiállásért (Infostart)
A magyar–litván parlamenti kapcsolatok, a koronavírus-járvány, a biztonságpolitika és a migrációs válság kezelése állt azoknak a megbeszéléseknek a középpontjában, amelyeket az Országgyűlés elnöke folytatott Vilniusban – közölte az Országgyűlés sajtófőnöke.
okt. 15
0:22
A kevesebb néha több…? Ilyen az élet a világ legnagyobb férfiasságával (Metropol)
Az óriási nemi szervű férfi gyorsan tett szert hírnévre, de az élete nem olyan izgalmas, mint hihetnénk.
okt. 15
0:23
Tovább egyezkedik Iránnal az EU (vg.hu)
Az Irán nukleáris programját szabályozó, 2015-ös hathatalmi megállapodás helyreállításáról.
okt. 15
0:24
Mégsem zsarolták Karácsony Gergelyt SMS-ekben, szerinte ezek csak politikai játszmák voltak (444.hu)
A főpolgármester az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt arról, hogy korábban azt állította, Gyurcsány is SMS-ekben zsarolta.
okt. 15
0:24
Tóta W. Árpád: Márki-Zay lélegzetvétel nélkül csapkod, ha idegállapotba jön (Nyugati Fény)
Vélemény.
okt. 15
0:24
Négy százalékkal nőtt a húsz leggazdagabb ország szén-dioxid kibocsátása (Forbes)
A világ teljes szén-dioxid-kibocsátásának 75 százalékáért felelősek a G20 országok, és a csoporton belül is Kína dominál: ők felelősek a teljes G20 kibocsátásának 60 százalékáért.
okt. 15
0:26
Rezsicsökkentés, Paks, klímaerdő – Dobrev Klára és Márki-Zay Péter a klímaváltozásról vitázott (Infostart)
A Greenpeace által kezdeményezett ellenzéki miniszterelnök-jelölti tematikus vitának a HVG adott otthont.
okt. 15
0:26
Névtelen hívásokkal zaklatták a volt FKF-dolgozót, aki pár napja kitálalt lapunknak – megtudtuk, ki volt az! (Metropol)
Rejtélyes éjszakai telefonhívásokat kapott, majd kirúgták a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. munkatársát, miután főnökei felé jelezte a problémákat. Megtudtuk, ki állt a névtelen telefonok mögött.
okt. 15
0:27
Müller Cecília mellett másoknak is jól jönne a fegyveres védelem (vg.hu)
Világszerte egyre gyakrabban éri halálos fenyegetés koronavírus-járvány leküzdéséért dolgozó szakembereket.
okt. 15
0:28
Dobrev Klára szerint tömegével állnak fideszesek a sátraknál, hogy Márki-Zay Péterre szavazzanak (444.hu)
Ezért küldtek olyan SMS-eket, hogy a Fidesz Márki-Zay Péterre mozgósít.
okt. 15
0:28
A cigányok listázásától O. Gáspár melegezésén át a hazaárulózásig - Egy zabolázatlan elme lebizarrabb villanásai (Nyugati Fény)
Az "integratívnak" kikiáltott jelölt folyamatosan feszültséget szít és rombol.
okt. 15
0:28
Négy-öt repteret építene még az állam 8 éven belül (Forbes)
Magyar Levente, a külügy államtitkára egy szakmai konferencián beszélt arról, hogy a kormány 4-5 új repteret építene, piaci szereplőket is bevonnának. Korábban a Ferihegyre is szemet vető Jellinek Dániel beszélt nekünk arról, hogy sok reptér van az országban, amiben fantáziát lát befektetőként. Az államtitkár Mészáros Lőrinc és az egyik Rahimkulov
okt. 15
0:30
Megdöbbent Tina és Emilio, hogy mit mutatott biztonsági kamerájuk (Metropol)
Rajongók zaklatják Tinát és Emiliót.
okt. 15
0:31
Rekordáron kelt el egy Banksy-kép (vg.hu)
Majdnem 8 milliárd forintot fizettek érte.
okt. 15
0:32
Kazincbarcika MSZP-polgármestere Dobrev Klárára szavazva üzent be az szocialista pártközpontnak (Nyugati Fény)
Kettészakadt az MSZP.
okt. 15
0:34
Teljesen összetört a gyászoló feleség a Nyírbátorban történt tragédia után (Metropol)
Iszonyatos robbanás rázta meg Nyírbátort szerda délután. A detonáció következtében egy testvérpár, illetve az idősebbik férfi fia hunyt el. A rokonok vigasztalhatatlanok.
okt. 15
0:35
Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói (vg.hu)
A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 1,56 százalékkal nőtt.
okt. 15
0:36
Friss videó érkezett Brüsszelből: Elképesztő névsor buzdít Dobrev Klára melletti szavazásra (Nyugati Fény)
Azt is elmondták, hogy miért.
okt. 15
0:38
Elképesztő! Úgy tűnik, nem csak az UFÓK használnak gabonaköröket (Metropol)
Egy traktor és egy hőlégballonbérlés kellett csak hozzá, hogy százméteres kérdést tegyen fel partnere számára a férfi.
okt. 15
0:39
Megjelent mennyi előleget fizetnek a területalapú támogatásból (vg.hu)
Megjelent a Magyar Közlönyben az egységes területalapú támogatásokról, valamint az egyéb közvetlen támogatásokról szóló rendelet
okt. 15
0:42
Allianz 2021-es globális vagyonosodási jelentés: otthoni megtakarítások (ProfitLine)
A válság ellenére 9,7 százalékkal nőtt a globális pénzeszközök állománya 2020-ban, először elérve a bűvös 200 billió eurós határt 2021 egy újabb jó év lehet a megtakarításokkal rendelkezők számára, mivel a pénzeszközök állománya globálisan körülbelül 7 százalékkal nő. A válság várhatóan megerősíti a vagyoni egyenlőtlenségeket az országok között és
okt. 15
1:06
Csökkent az alapanyaghiány, nőtt a Mapei Kft. forgalma (ProfitLine)
A Mapei Kft. forgalma 21 milliárd forint volt szeptember végén, ami 21,4 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest. Az export forgalom meghaladta a 349 millió forintot, ez 23,6 százalékos csökkenés a tavalyi évhez képest a belföldi vevőkiszolgálás előtérbe helyezése miatt.
okt. 15
1:09
Ezt kell tenni ahhoz, hogy itthon is több megújuló energiát használjunk (Glamour)
A már létező hazai naperőmű-kapacitás nagyobb, mint a paksi atomerőműé – a valós termelés persze lényegesen kisebb a napfényes órák száma miatt. A potenciálisan nagy, ám ingadozó termelés kezelése az egyik legkomolyabb kihívás az áramszektor előtt, hiszen a rendszerben a „betett és a kivett” áramnak egyensúlyban kell lennie. A megoldáshoz évtizedes
okt. 15
1:33
Megszűnt az Alitalia, leszállt az utolsó járat (Spabook)
Megszűnt az Alitalia, Olaszország nemzeti légitársasága, amely az 1960-as évek végén a British Airways és az Air France mögött Európa 3. legnagyobb légitársasága volt és repülőgépeivel 75 éven át szelte…
okt. 15
1:36
Gyerekek tanulják a biokertészkedést az iskolai ökokertekben (ProfitLine)
Már Magyarországon is egyre több embert foglalkoztat az egészséges életmód, az egészséges táplálkozás. Van, akit érzékenységei, allergiái terelnek abba az irányba, hogy jobban figyeljen rá, milyen élelmiszert visz be a szervezetébe, van, aki mindezek nélkül dönt a tudatos fogyasztás mellett. Azonban még mindig magas azoknak a száma, akik nincsenek
okt. 15
2:18
5 dolog amit a ruháid azonnal elmondanak a személyiségedről (Joy)
Te vajon tudod, hogy mit üzensz a ruháiddal a világnak?
okt. 15
2:24
Lehet 1-es típusú cukorbeteg felnőttként is (WebBeteg)
Az 1-es típusú cukorbetegséget gyakran gyerekkori diabétesznek is hívják, ám az elnevezés megtévesztő, ugyanis felnőttként is ugyanúgy diagnosztizálásra kerülhet. Arról, hogy milyen tünetek utalhatnak rá, és hogy miként lehet kezelni, dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa adott felvilágosítást.
okt. 15
2:28
Hogyan védekezzenek a fiatalok a terhesség ellen? (WebBeteg)
Számtalan módszert ismerünk, amellyel a teherbeesés elkerülhető. A nem kívánt terhesség a serdülőkorúak között a legveszélyesebb.
okt. 15
2:32
A vajúdás (WebBeteg)
A várandósság időtartama 40 hét, 10 holdhónap, ám a 37. és a 42. hét között a szülés normál esetben is bármikor elkezdődhet. A betöltött 37. hét előtt koraszülésről, a 42. hét után pedig túlhordásról beszélünk.
okt. 15
2:36
Tucatnyi új üzleti célú repülőtér épül Magyarországon (ProfitLine)
Négy-öt Budapesten kívüli nemzetközi repülőtér, és tucatnyi üzleti repülőtér építése szerepel abban az átfogó fejlesztési stratégiában, amely már a kormány asztalán van – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium politikai államtitkára a Kelet-Európai Intermodális Konferencián, Budapesten.
okt. 15
3:06
Negyedére csökkenhet a károsanyag kibocsátás, ha áttérnek a kombinált áruszállításra (ProfitLine)
Hetven százalékkal csökkenhet a károsanyag-kibocsátás a nagy távolságú – 300 kilométer feletti – fuvarok estében a kombinált áruszállítással, azaz, ha a kamionokat és a pótkocsikat vonatra vagy hajóra rakják át. Az intermodális szállítás aránya ugyanakkor jelenleg elenyésző, mindössze 1,8 százalék Magyarországon, a klímacélok teljesítéséhez azonban
okt. 15
3:12
Megszólalt a Blikknek Popovics Judit, aki állítja: Kira nevű cicáját is megfenyegette a Dk (Blikk)
Megállíthatatlan lavinaként söpör végig a magyar közéletben Popovics Judit, a Mindenki Magyarországért Mozgalom tatai politikusának állítása, miszerint megzsarolta a Demokratikus Koalíció. Pozícióosztogatás, állatkínzás és Gyurcsány Ferenc is szerepel a szövevényes ügyben.
okt. 15
3:12
Demencia és étkezés: megoldások táplálkozási nehézségek esetére (WebBeteg)
A szellemi leépülés előrehaladásával egyre nagyobb gondot jelent a betegek táplálása. Az agyban található idegsejtek károsodásával elvész az evőeszközök használatához szükséges motoros koordináció, csökken az étvágy, majd a nyelési folyamatok zavara miatt egyre nehezebb lesz a betegek táplálása, ami rengeteg odafigyelést és türelmet igényel a hozzá
okt. 15
3:30
Mióta az alábbi trükköket bevetve mosogatok, feleannyi idő alatt végzek (Joy)
Ha nincs mosogatógéped, ezeket jó, ha tudod!
okt. 15
3:36
Itt esett 30 centis hó Magyarországon az éjjel (Blikk)
Több fa kidőlt a tapadós hó súlya alatt.
okt. 15
3:36
Dömsödi Gábor: amputálták a feleségem karját (Blikk)
– Nemcsak fojtogató anyagi gondokkal, de egy családi drámával is meg kell küzdenie Dömsödi Gábornak.
okt. 15
3:36
Új szaktanteremmel bővült a budapesti Weiss Manfréd Szakgimnázium (ProfitLine)
Új erősáramú szaktanteremmel bővült a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum (Bkszc) Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, a termet a Bkszc a Legrand Magyarország Zrt.-vel közösen alakította ki - hangzott el sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
okt. 15
3:39
Belehalt a drogba Bódi Csabi két rokona (BorsOnline)
Újra tele vannak diszkók, Bódi Csabi és immáron fia is járják a klubokat, hogy az elmúlt másfél év után ismét szórakoztathassák a közönséget. Bár sok minden változott a vírus óta, úgy tűnik valami nem. Csabit nemrég kokainnal kínálták az öltözőjében.
okt. 15
3:45
Látványosan növekedett a búzatermés az Egyesült Királyságban (Agrofórum)
Az Egyesült Királyság idei búzatermését előzetesen 14,02 millió tonnára becsülik, ami 45,2 százalékkal haladja meg az előző szezonban betakarított mennyiséget - közölte a brit mezőgazdasági minisztérium.
okt. 15
4:03
Ezzel lezárhatjuk a legszórakoztatóbb Amerika kapitány-vitát (Mafab)
A Marvel moziverzum egyik húzóembere volt Amerika kapitány, aki Vasemberrel hol közösen, hol épp egymással szembe menve vezette a Földet védelmező szuperhősöket. Végül azért a Thanos elleni mindent eldöntő csatában együtt mentették meg a világot, amiből persze a többiek is alaposan kivették a részüket. Miután Tony Stark az életét áldozva kicsettint
okt. 15
4:06
Richter elemzés (ProfitLine)
Forgalmi adatok alapján élen, teljesítményben azonban alulteljesítő volt tegnap a Richter árfolyama, amely a 8600 forintos szinten zárta tegnap a napot. A mai napot ismét az amerikai adatok alakíthatják, leginkább a kiskereskedelmi értékesítési riport. A Richter számára még mindig nyitott mindkét irány, 8400 és 9000 forint között nincs egyértelmű d
okt. 15
4:10
4IG elemzés (ProfitLine)
Nem változott nagyot a 4IG árfolyama, a 900 forintos támasz környékén oldalazik a grafikon és nincs egyértelmű döntés. A hazai börzéről nem érkeztek egyelőre erősebb hírek, a világ pedig az amerikai gyorsjelentésekre fókuszál. A 4IG számára akkor lehet döntés, ha ki tud lépni a hetek óta fenntartott 900-1000 forintos sávból.
okt. 15
4:12
Indul az őszi érettségi – összeszedtük a nap fontosabb eseményeit (Metropol)
Indul az érettségi vizsgaidőszak, ma van a Fehér bot napja és emelkedik az üzemanyagár, de jön az Élelmezés napja és biciklizhetünk Alpár Ignác nyomában a hétvégén.
okt. 15
4:12
Richter elemzés (ProfitLine)
Nem történt nagy változás a Richter életében, továbbra is a 8400 - 9000 forintos sáv között oldalazik a grafikon és nincs egyértelmű döntés a kurzus irányát illetően. Az amerikai piac a gyorsjelentési szezon beindulásával kapott némi elánt, de ez hamar alábbhagyott tegnap és a szerdai nap végére vékonyabb plusszokat láthattunk az irányadó indexek t
okt. 15
4:15
Visszatér a You a Netflixre egy 4. évaddal - Minden, amit eddig tudunk róla (Glamour)
Most jelenik meg 3. évada és már rögtön várhatjuk is a következőt! Ez a Te, azaz a You című sorozat a Netflixen, ami biztosan hátborzongató élményt fog mindannyiunknak nyújtani most is.
okt. 15
4:15
Vajon hogy néznek ki most a Dawson és a haverok szereplői? (Joy)
Emlékszel még rájuk?

Keresés