Október 19-én jön a következő Portfolio Klub, melynek témája a tőzsde autós vállalatának forrásbevonási tervének, stratégiájának bemutatása lesz. Ingyenes regisztrációval, online résztvevőként várják a téma iránt érdeklődőket.
A Coca-Cola HBC AG vállalást tett arra, hogy 2040-ig a teljes értéklánca karbonsemlegessé válik. A tudományosan megalapozott célkitűzés révén a vállalat 2030-ig 25 százalékkal, a következő évtizedben pedig további 50 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázokból keletkező közvetlen és közvetett kibocsátását a teljes értékláncon belül. Mivel a vál
Az érdi nyomozók felkutatták és elfogták azt a 36 éves férfit, aki a gyanú szerint hónapokon keresztül, az erőszaktól sem visszariadva zaklatta párjelöltjét.
A most megjelent októberi lapszámtól dr. Tárnok Zsanett a Mindennapi Pszichológia Magazin (MiPszi) új főszerkesztője. A lapvezető a jövőben a felelős kiadói feladatokat is ellátja. Dr. Tárnok Zsanett klinikai szakpszichológus, a Vadaskert Alapítvány igazgatója, így rendelkezik a lap tematikájához szükséges szakmai látásmóddal, emellett pedig közel
Digitálisan irányított, teljesen automatizált vonat tette meg első útját Hamburgban a városi forgalomban egy nemzetközi mobilitási kongresszus alkalmából.
A poszt-Covid tüneteiből való felépülést segíti az a rehabilitációs eljárás, amelyet hévízi szakemberek dolgoztak ki a helyi önkormányzat támogatásával. A Post Covid Care program egyénre szabott kezeléseinek célja, hogy gyógyszerek nélkül, többek között aktív mozgásterápiával és fizikoterápiás eszközökkel segítsék a poszt-Covid tünetegyüttesben sze
„Az előítéletek és a nyomorúság szomorú végkimenetele, hogy emberhez nem méltó társadalmi kapcsolat jellemzi a cigányok és nem cigányok viszonyát. Ebben kívánunk, a magunk szerény módján, egyelőre hat-hét falunak a bevonásával, az Evangélium gyógyszerével gyógyulást elérni” – mondja Dúl Géza atya, a cigánypasztorációs feladatokat ellátó Ceferino Há
Ha egy magyar meghallja a Rákóczi túróst, rögtön érzi az egyszerű, mégis mennyei piskótát, az ezen nyugvó túrós krémet és a baracklekvárral meglocsolt tojáshabot. Nem véletlen, hogy a sütemény népszerű.
A V4-ek és Szlovénia polgárai szerint a digitális fizetési lehetőségek segítették a járvány elleni védekezést: a régió lakosságának 83 százaléka örül a készpénzmentes fizetési lehetőségek terjedésének, sőt minden második ember már kifejezetten kerüli a bankjegyek használatát – derül ki a Nézőpont Intézet által elvégzett regionális kutatásból. A mag
Holnap kezdődik az őszi Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár a Várkert Bazárban. A zenei programok, a gyerekprogramok és a külföldi szerzők könyvbemutatói után mutatjuk, milyen magyar szerzőkkel találkozhattok idén. Részletes program Itt.
Minden 100 forint kiadásból 2 sportra, 1 pedig vallásra ment. Leginkább a közegészségügyi kiadások nőttek, az eredetileg tervezett összeg 12-szerese ment el. A vallással kapcsolatos kiadások megháromszorozódtak a a tevezetthez képest , de a sportkiadások is közel duplájukra híztak -írja a HVG.
Németh Balázs, a K&H Csoport innovációs vezetője a mesterséges intelligenciáról beszélt panelfelvezető előadásában: a becslések szerint 2030-2040-re eléri, sőt meghaladja a mesterséges intelligencia a humán intelligencia képességeit, az intelligencia nem más, mint a változáshoz való alkalmazkodóképesség - mondta Einstein,
Az Országos Atomenergia Hivatal előző vezetője, Fichtinger Gyula április végi lemondását követően öt hónapig nem állt főigazgató a hivatal élén, szeptember végén Orbán Viktor miniszterelnök Kádár Andreát nevezte ki az OAH élére kilenc évre, akinek az irányítása alatt januártól a kormánytól függetlenné válna a hivatal. Az új vezető a Portfolio-nak a
Elég banálisnak tűnhet a kérdés, és a valószínűleg a legelső válasz, ami eszedbe jutott, az az volt, hogy akkor elromlik. A mechanikai meghibásodás valóban fennáll, hiszen a nyomtatóknak is vannak olyan alkatrészei, amik használatból eredően elkopnak. De nem csak ebben az egy esetben van szükség az eszköz cseréjére. Elakad a papír A papírelakadás n
43,9 év volt a medián életkor az EU-ban tavaly, közel 5 évvel több, mint 2001-ben. Egyre idősödik az európai társadalom, de vannak régiók, ahol kifejezetten alacsony a medián életkor.
Cser-Palkovics András szerint a Pláza előtt szinte karnyújtásnyira két, "egymástól igen távol álló politikai téma, politikai világkép kapott helyet tegnap délután, kora este".
Kína jelenleg a világ legnagyobb szénfogyasztója, az ország azonban egyre súlyosabb energiaválsággal küzd, amelyet többek között a szénhiány és az üzemanyagok rekordmagas árai idéznek elő. A kormány számos lépést tett a széntermelés fellendítésének és az ipari erőművek villamosenergia-igényének optimalizálása érdekében, miközben az energiatermelők
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,79 pontos emelkedéssel, 54 653,22 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,01 százalékkal erősödött. Mínuszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán. A londoni FTSE-100 index 0,42 százalékos, a frankfurti DAX30 index 0,07 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,32 százalé
Az áruházlánc vásárlóinak közvetlen elérését biztosítja a beszállítóknak a MediaMarkt új marketplace szolgáltatása. A felületre magyar vállalatok, vállalkozások is regisztrálhatnak mindössze 39 eurós havi díjért. A platformon keresztül Európa legnagyobb piacait érhetik el pár éven belül. A német kiskereskedelmi lánc hamarosan Európa-szerte elindítj