A kreatív nevű Waterlight lámpa képes akár fél liter sósvízből 45 napig működni, ami az elszigetelt, szegényebb, tenger közelében élő embereken segíthet.
Rituális albínó gyilkosságok Tanzániában, vadászatra tenyésztett oroszlánok a Dél-afrikai Köztársaságban, szíriai menekültek Máltán – csak pár téma, amivel Balogh Boglárka, a National Geographic Magyarország újságírója foglalkozott a pályája során. A Makronómnak adott interjúban felfedte, hogyan lett a világ egyik legnevesebb lapjának online szerző
Olaszországban elérte a nyolcvan százalékot az átoltottság: a hatvanmilliós országban már több mint 43 millióan vettek fel két oltást, amivel sikerült elérni a közösségi immunitást, miközben a lakosság több mint tizenöt százaléka továbbra is nemet mond a vakcinázásra a római egészségügyi minisztérium vasárnapi adatai szerint.
Az Egyesült Államok beleegyezett, hogy humanitárius segélyt nyújt Afganisztánnak, de nem ismeri el a tálibokat az ország vezetőinek - közölték vasárnap az országot augusztusban lerohanó vallási szélsőségesek.
Akik a kijelölt szavazóponthoz fáradtak, igencsak meglepődtek, hiszen ott nem hogy szavazóbiztosok, de senki más nem várt rájuk. Az Országos Előválasztási Iroda szerint adminisztrációs hiba történt.
Az ősz beálltával a kültéri mulatságok java már mögöttünk van, de a SpaTrend Outdoor Design Maxcity most tartotta őszköszöntő ünnepét finom sonkával és borokkal. A több évtizedes tapasztalattal rendelkező kültéri wellnessre szakosodott cég ugyanis jól tudja, hogy a hideg sem lehet gátja a minőségi időtöltésnek a kertben!
Jelentősen nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel augusztusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
Mint azt mindenki tudja: az idő, pénz - az építőiparban a határidők tartásánál ez pedig hatványozottan igaz. Az a szereplő, aki le tudja rövidíteni a munkálatok időtartamát jelentős versenyelőnyre tehet szert. Szepesházi Attila, a HBM Soletanche Bachy műszaki vezetője a Property Investment Forum 2021 konferencián tartott előadása szerint az építőip
Többször, többfelé is fagypont körül alakulnak a minimumok a héten. A maximumok is jellemzően 10-15 Celsius-fok körül várhatók. Változékony lesz az idő: napsütésre és esőre is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Nem kell a szomszédba menniük elvetemült ötletekért a briteknek, és most is egy furcsa, ám annál szerethetőbb kihívással állt elő a brit Caterham. Pár napja ugyanis felvitték legújabb modelljüket a brightoni British Airways i360 kilátóba. Nem is akárhogyan. Darabokban. Mindezt azért, hogy bebizonyítsák: egy embernek kb. 100 órába telne összeszereln
Reményét fejezte ki az amerikai pénzügyminiszter vasárnap, hogy az Egyesült Államok törvényhozása elfogadja a globális minimumadóról szóló tervezetet, amely lehetővé teszi a multinacionális vállalatok megadóztatását.
A termékbiztonság sosem volt gyerekjáték és az idén július 16. napjával valamennyi EU tagállamban, így nálunk is hatályba lépett 2019/1020-as piacfelügyeleti EU rendelet ráadásul csak szigorított az eddigi elvárásokon amellett, hogy egységesítette az illetékes hatóságok fellépési lehetőségét az Unión belül. Ennek oka, hogy ha például komoly veszély
A kínai cég hamarosan újabb mobiltelefont mutathat be, aminek legfontosabb specifikációit, hivatalosan meg is erősítette. Mutatjuk a részleteket. A Oneplus év elején mutatta be a Oneplus 9-es sorozatot, aminek a folytatása nem a 9T széria lesz, hanem egy úgynevezett Oneplus 9 RT mobiltelefon. A cég ezt már hivatalosan meg is erősítette, az egyéb in
Február közepéig visszakapják a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót a gyermeket nevelő szülők, legfeljebb 809 ezer forintig. Az összeg viszont csak a befizetett adóra jár vissza, így a családi adókedvezmény miatt már megspórolt adót nem kaphatja vissza még egyszer a családos munkavállaló. De ha elegendően nagy az adóalapja, akár mindkettő be
Máig nem tisztázott, hogy a baloldali miniszterelnök-jelölti aspiránssá előlépő Márki-Zay Péter és mozgalmának elnökségi tagja, Kész Zoltán konkrétan kivel találkozott 2019-ben Washingtonban, miről tárgyaltak és állapodtak meg. Azt sem tudni, hogy ki fizette a látogatást és az mennyibe került. Annyi viszont kiderült, hogy a Mindenki Magyarországa M
A tervek szerint már a következő szezonban átvált a Forma-1 a tisztább E10 üzemanyagra, de az ígéretek szerint 2025-re ennél is zöldebb lesz az egyébként nem túl környezetbarát rendezvénysorozat.
Szinte nincs még egy olyan ország, ahol akkora segítséget kapnak a családok, mint hazánkban. A baloldali kormányzás idején a családi adókedvezményeket és az otthonteremtési támogatásokat is elsöpörték a megszorítások.
Mozgalmas hét elé nézünk asztrológiai értelemben, igaz a leginkább meghatározó dolog mégis az, hogy a Nap a Mérlegben tartózkodik. A Mérleg az egyik legbarátságosabb csillagjegy, alapvetően derűs és békeszerető, ami az asztrológiai szezonjában is érvényesül. Igaz, a retrográd Merkúr idején, mint most, kaphatunk ízelítőt abból is, hogy mi történik,
Reményét fejezte ki az amerikai pénzügyminiszter vasárnap, hogy az Egyesült Államok törvényhozása elfogadja a globális minimumadóról szóló tervezetet, amely lehetővé teszi a multinacionális vállalatok megadóztatását.
Gabrielle Solis pufók kislányát, Juanitát – illetve természetesen az őt alakító színésznőt – ma senki sem ismerné meg a Született feleségek rajongói közül, olyannyira megváltozott.
Kittenberger – Az utolsó vadászat című játékfilmes dramaturgiával készült dokumentumfilm szórakoztatóan mutatja be a természettudós Afrika-kutató kalandos életét.