2021. október 11. hétfő

okt. 11
18:00
Emelkedik a szociális dolgozók bére (hirado.hu)
Fontos szolgálat a szociális dolgozók nap mint nap végzett munkája, ezért döntött a kormány.
okt. 11
18:00
„Hazaárulózni a Fidesz szokott” – Dobrev Klára válaszolt Márki-Zay Péternek (SzMo)
A Demokratikus Koalíció jelöltje szerint a hódmezővásárhelyi polgármester átlépett egy „átléphetetlennek tartott” határt.
okt. 11
18:00
Fellendülés vár a baromfi-ágazatra – de van néhány fájó „ha” (Agrárágazat)
Hullámzás a mezőgazdaságban: most a baromfi-piac jóslatai szépek és aggasztóak egyben.
okt. 11
18:00
Óriási pénzt tol Amerika a Kína-ellenes propagandába: régiónk beruházásait próbálják lejáratni (Mandiner)
Minden egyes dollár segély, amit Kína nyújt a Nyugat-Balkánnak, 14 dollárnyi költséget jelent, nyilatkozta egy amerikai hátterű szervezet kutatója, Brad Parks az N1 belgrádi csatornának.
okt. 11
18:02
Videón az állatkert közönségkedvence, Indigo (hirado.hu)
Vigyázat! Virgoncságából semmit sem veszített.
okt. 11
18:02
Új Facebook-oldallal jelentkezik Bohár Dániel (Mandiner)
A riporter korábbi oldalát letiltotta a Facebook, emiatt új oldalt hozott létre.
okt. 11
18:03
Egyelőre nincs megafúzió a francia kiskereskedelemben (vg.hu)
A francia kormány stratégiai jelentőségűnek tartja az élelmezés-biztonságot
okt. 11
18:06
Kutatás: az AstraZeneca felére csökkenti a súlyos betegség kialakulását és a halálozás kockázatát (Blikk)
Az AZD7442 az egyetlen hosszú hatású antitest-kombináció, amelyről kimutatták, hogy mind a COVID-19 megelőzésére, mind annak kezelésére alkalmas
okt. 11
18:06
Sokkoló pillanatok a magyar rapper koncertjén, lezuhant a színpadról a nézők közé (Metropol)
Hatalmas volt az ijedség Grósz Bence, ismertebb nevén Lmen Prala koncertjén.
okt. 11
18:06
A Generali Csoport 3 milliárd eurót fektet be zöld és fenntartható kötvényekbe 2022-ig (ProfitLine)
Philippe Donnet, a Generali Csoport vezérigazgatója is felszólalt a 2021-es EU Fenntartható Beruházási Csúcstalálkozón, amely az Európai Bizottság által a fenntartható beruházások témakörében szervezett első rendezvény volt. Donnet a köz- és magánszféra partneri együttműködéséről szóló panelbeszélgetésén felszólalva hangsúlyozta e megközelítés jele
okt. 11
18:06
Megszólalt a Borsnak a Sztárban sztár leszek! kiesője: nagy dolgokat tervez (BorsOnline)
A Sztárban sztár leszek! második élő show-jában Köllő Babett versenyzőjének kellett távoznia a versenyből.
okt. 11
18:06
Ő ad neki erőt: megmutatta szerelmét a TV2 sztárja (Life)
Pál-Baláz Karmen legutóbbi Pink produkciója nem sikerült a legjobban, a versenyző mégis boldog volt, mivel párja végre a nézőtérről szurkolt neki.
okt. 11
18:06
Toxikus család, rossz házasság, kokain, félbetört banán – Így tesszük tönkre a saját életünket (WMN)
Ezt válaszolják az emberek, ha megkérdezik tőlük, mivel tehetik boldogtalanná saját magukat:
okt. 11
18:06
Cupido a fal mögött (Magyar Nemzet)
Háromszázhatvan évig fogalmunk sem volt arról, hogy mi a valódi üzenete a Xvii. századi kiváló barokk festő, a holland Johannes Vermeer egyik leghíresebb művének.
okt. 11
18:06
Élet autó nélkül, kisgyerekkel (egy.hu)
Tagadhatatlan, hogy négy keréken sokszor könnyebb az élet, mint két lábon, de bolygónk szempontjából bizony luxus ez a töméntelen mennyiségű jármű az utakon. Ezért is élek kocsi nélkül, még gyerekkel is. Jelentem: lehetséges.
okt. 11
18:08
Lapozó: Sorra zárnak be a sürgősségi osztályok Hollandiában (Magyar Nemzet)
Központosítják a svéd transzellátást · A francia iskolában nemcsak a fiú- és lányvécéket szüntették meg, hanem a focipályát is.
okt. 11
18:09
Újabb káprázatos felvételek készültek Harrison Fordról az új Indiana Jones forgatásán (Femcafe)
Ha törik, ha szakad, a 79 éves színészlegenda hamarosan visszatér Indiana Jones szerepében a nagysikerű kalandfilm-széria ötödik felvonásában. Fordot ismét teljes harci díszben fotózták a film forgatásán.
okt. 11
18:09
Hagyományos, gyors vagy diétás? Házi pizza receptek minden igényre (Femcafe)
Sokunk nagy kedvence az olasz pizza, amelyet otthoni körülmények között is rém egyszerűen el tudunk készíteni. Persze különbözőek vagyunk, más és más igényekkel, így a pizzát illetően is különböző kívánságaink lehetnek. Mindegy, hogy hagyományos, diétás vagy gyors verziót keresel - most mindegyikre ajánlunk megoldást.
okt. 11
18:12
Miért megosztó növény a mák? Pedig számtalan jó tulajdonsága van (Agroinform)
A mákszemek csodás ízt adnak a süteményeknek, és jótékony hatással vannak egészségünkre. Mégis megosztó növény lett. Utánajárunk, miért.
okt. 11
18:12
Ő alakíthat új kormányt Romániában (hirado.hu)
Dacian Ciolos EP-képviselő, az előző jobbközép bukaresti kormányból kilépett Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke.
okt. 11
18:12
A hét közepén egyre többfelé lesz talajmenti fagy (Köpönyeg)
Kedden változóan felhős időre számíhatunk, délelőtt több
okt. 11
18:12
Terroristák vagy balekok? – így szervezkedett száz éve a baloldali emigráció (Mandiner)
Hogyan tervezett visszatérni a hatalomba Károlyi Mihály és Jászi Oszkár? Miért tervezte Kun Béla összetörni a Szent Koronát? Mit gondoltak az emigránsok Trianonról? Ilyen volt a magyar baloldali és kommunista emigránsok belső világa!
okt. 11
18:12
Életfogytiglanra ítélték Hassan F.-et, az Iszlám Állam hóhérját (Magyar Nemzet)
Hasszán F. részt vett legalább két gyilkosságban, köztük nyilvános lefejezésben is.
okt. 11
18:14
Innentől fizetős a gyorsteszt Németországban (hirado.hu)
Az antigén gyorstesztért 10 és 40 euró (3600 - 14 400 forint) közötti összeget kell fizetni.
okt. 11
18:15
Vádat emeltek Bige László milliárdos ellen (Menedzsment Fórum)
Az ügyészség szerint túl olcsón vett és túl drágán adott el bizonyos termékeket.
okt. 11
18:15
Márki-Zay bocsánatot kért a hazaárulózásért (444.hu)
Sajnálja, hogy sokakat megbántott, rosszul fogalmazott.
okt. 11
18:15
Szorongásáról vallott a Sztárban sztár leszek! énekese (Ripost)
Sokáig úgy tűnt, hogy kieshet a versenyből, de szerencsére a nézők megmentették Zórát.
okt. 11
18:15
Saját részvényeket vásárolt a Duna House (vg.hu)
A munkavállalói résztulajdonosi programot támogatják
okt. 11
18:18
Beverly Hills-i luxusingatlan vett a tálibok elől menekülő afgán miniszter fia (Mandiner)
A korábbi afgán védelmi miniszter fia 21 millió dolláros luxuslakást vásárolt Beverly Hills-ben – adta hírül a Yahoo és a Los Angeles Magazine a hétvégén.
okt. 11
18:18
Életfogytiglanra ítélték az Iszlám Állam hóhérját (Magyar Nemzet)
Hassan F. részt vett legalább két gyilkosságban, köztük nyilvános lefejezésben is.
okt. 11
18:21
Remek formát mutatott a Mol és az OTP (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 476,71 pontos, 0,88 százalékos emelkedéssel, 54 432,56 ponton zárt hétfőn, ami újabb történelmi csúcs. A részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest.
okt. 11
18:21
Vegyesen zártak az európai tőzsdeindexek (vg.hu)
Hétfőn a Brent új három éves, a WTI pedig új hét éves árcsúcsot állított be.
okt. 11
18:24
Márki-Zay hazaárulónak nevezte Dobrev támogatóit, a Dk reagált a szavaira (Blikk)
Dobrev Klára szerint Márki-Zay Péter, átlépett egy olyan határt, amit mindenki átléphetetlennek tartott.
okt. 11
18:24
Gázolt a metró a Széll Kálmán-térnél (ATV)
A 2-es metró a Déli pályaudvar és Deák Ferenc tér közötti szakaszon nem közlekedik.
okt. 11
18:24
Mintegy kétszáz önkéntes gyakorlatozott Neszmélyen (Háziállat)
Tizenegy településről – köztük Tokodaltáróról, Sárisápról, Leányvárról és Bajnáról is – közel kétszáz önkéntes részvételével zajlott szombaton a települési mentőszervezetek gyakorlata Neszmélyen. A Nemzeti Minősítési Rendszer kritériuma szerint vizsgáztak a környék önkéntesei az alapvető vízkár-, és viharkár-elhárítási feladatok végrehajtásából szo
okt. 11
18:24
A nyugati oltások 90 százalékkal csökkentik a betegség súlyos formájának kialakulását és a halálozást egy új tanulmány szerint (SzMo)
A Pfizer, az AstraZeneca és a Moderna készítményeinek hatását vizsgálták 11 millió ötven év feletti emberen Franciaországban.
okt. 11
18:24
Molnár Andi dögös bikiniben szexizik: bárki megirigyelheti csodás alakját (Life)
A Dancing with the stars zsűritagja, Molnár Andi bomba formában van. Bár ritkán posztol magáról képet hiányos öltözékben, most követői legnagyobb örömére kivételt tett.
okt. 11
18:24
A magyar szurkolók nem merik felvenni a mezt a Wembleyben (Promotions)
Közben az MLSZ bejelentette, hogy elég sok lesz a hiányzó Anglia ellen.
okt. 11
18:27
70 százalékkal emelkedett az álláshirdetések száma tavaly óta (TőzsdeFórum)
Áprilistól a járványügyi korlátozások feloldásával több ágazat is újraindult, a vállalatok bátrabban mertek tervezni, így erős munkaerőhiány alakult ki a piacon. A verseny a munkavállalókért a járványhelyzet előtti, 2019-es évnél is erősebb. Ezzel párhuzamosan a munkakeresési kedv is növekedett, a dolgozók – miután érzékelték a lehetőségeik bővülés
okt. 11
18:29
Hiába a karantén kilók, a magyarok nem akarnak diétázni (TőzsdeFórum)
A diéták, a fogyókúrás ételek és táplálékkiegészítők iránt jellemzően tavasszal és nyár elején szokott megugrani az érdeklődés, majd ez a trend egészen a nyári szezon végéig kitart. A tavalyi évben ez érzékelhetően elmaradt a meglehetősen váratlan, a megszokottnál sokkal kevesebb utazást és közösségi programot hozó nyár hatására. 2021-ben növekedni
okt. 11
18:30
Szépségverseny, valóságshow, tehetségkutató: Híres nők, akiknek ez hozta meg az áttörést (Joy)
Az, hogy valaki szép, önmagában még kevés. Így nem lehet minden modellből vagy szépségkirálynőből filmsztár, mint például Cameron Diaz esetében. Ha azonban megvan bennük a plusz, akkor szabad a pálya.
okt. 11
18:30
Az önvezető autózás a magyar–horvát közös kitörési pont a miniszter szerint (hirado.hu)
Szeptember elején tíz magyar kezdeményezés nyert összesen mintegy 20 millió forint támogatást.
okt. 11
18:30
A Squid Game egyik színésze tavaly még az utcán élt 12 éves fiával Indiában (SzMo)
A koronavírus-járvány miatt elveszítette minden munkáját és Indiában rekedt, a nagysikerű sorozat azonban újra sínre tette az életét.
okt. 11
18:30
A pandémia miatt visszaesett fogyasztást még a savanyúkáposzta-szezon helyreállíthatja (Mezőhír)
A mezőgazdaság kis szegmense, jó lehetőségekkel – a Syngenta zöldségbemutatója Ócsán.
okt. 11
18:30
Az Astrazeneca covid elleni gyógyszere jó eredményeket produkált, beadták az engedélyeztetést (Forbes)
Az Astrazeneca koronavírus-gyógyszere a felére csökkenti a súlyos covid-19 betegség kialakulását és a halálozás kockázatát a III. fázisú vizsgálat szerint – közölte a Forbes.hu szerkesztőségével a gyógyszergyár. Az amerikai gyógyszerhatóság
okt. 11
18:33
4 milliárd forint értékű Opus-részvényt birtokol Mészáros Lőrinc lánya (Privátbankár)
Ez derül ki a cég most közzétett tőzsdei tájékoztatásából.
okt. 11
18:33
György László: Tizenegy intézkedés, amiért fellendült a foglalkoztatás (hirado.hu)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára a Facebookon mutatta be a kormány munkahelyteremtő lépéseit.
okt. 11
18:33
Lement a garázsba, és halálra rémült Vajna Timi (Ripost)
Vajna Timi nem hitt a szemének, amikor megpillantotta az óriási ízeltlábút. Gyorsan elő is kapta a telefonját, hogy lefotózza.
okt. 11
18:33
Továbbra sem szabadulhat a Manchester City balhátvédje (m4sport.hu)
Továbbra is őrizetben marad Benjamin Mendy, a Manchester City világbajnok francia labdarúgója, akit több rendbeli nemi erőszakkal és szexuális zaklatással vádolnak.
okt. 11
18:33
Mostantól fizetős a gyorsteszt Németországban (vg.hu)
Fizetni azoknak kell, akik elzárkóznak a koronavírus elleni védőoltástól.

Keresés