Az ausztráliai Queensland államban, Brisbane-től 250 kilométerre északra található a világ legnagyobb homokszigete. Ez a hely Fraser-sziget néven ismert, de hamarosan megváltoztatja a nevét. A Fraser nevet az angol gyarmatosítók ragasztották a 120 kilométer hosszú és 25 kilométer széles szigetre, de a Butchulla Aboriginal Corporation elnöke, Jade G
– Egy hónapos lett Horváth Éva kisfia, Alex. A pici egyelőre Éva minden energiáját leköti, ezért a sportra még gondolni sem mer. Azt vallja, a fogyókúrának nem most van itt az ideje, ezért sem a terhesség alatt, sem a szülés óta nem állt mérlegre.
A híres zenei albumok borítóira általában olyan erőteljes fotók kerülnek, amelyek szorosan kapcsolódnak a művészhez, a mondanivalójához és adott kor szelleméhez. Ehhez azonban még egy kis pluszt tesz hozzá Igor Lipchanskiy, aki saját fotóival toldotta meg az ikonikus lemezborítókat.
Kántor László producer kapja idén az erdélyi Filmtett Egyesület Sárga Csikó Díját, amelyet 2012 óta évente olyan személyiségeknek ítélnek oda, akik munkásságukkal jelentős mértékben segítették a kezdő és tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását - közölte csütörtökön az egyesület.
Magabiztos győzelmet aratott a Szeged a fehérorosz Meskov Brest otthonában (28-25) a férfikézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.
Bár a válogató adások során a Séfek Séfe sztárszakácsai meg sem kóstolták az egyik versenyző által feltálalt csótányt, a műsor készítői most hasonlóan undorító alapanyagokkal sokkolták a 18 legjobb közé jutott jelöltet és séfjeiket.
A Kossuth-díjas színművész, aki a hétvégén megnyílt „Egy a természettel – Vadászati és Természeti Világkiállítás” nagykövete, Nádas Györgynek mesélte el a Benkő Gyulával átélt emlékezetes vadászatot. A nemzet színésze a Dankó Rádió Jó pihenést! című műsorában beszélt.
A Merkúr hátrálása mindenkire hatással van: kommunikációs zűrzavar, közlekedési nehézségek és hasonló kellemetlenségek járnak a nyomában. De kire hat a legjobban az idei utolsó retrográd Merkúr időszaka?
Horváth Éva egyik fülére teljesen megsüketült, miután egy rejtélyes betegség támadta meg. Éva kétségek között vergődik, hisz nem szeretné, hogy újszülött kisfia, Alex megfertőződjön.
Saját és az ellenzék szereplését is értékelte a főpolgármester az előválasztás első fordulójának szavazatszámlálási hajrájában. Úgy látja, ez még egy nagyon megosztott összefogás.
Péntektől nem használhatják személyi igazolványukat a beutazáshoz a brit határállomásokon azok az EU-állampolgárok, akik nem élnek Nagy-Britanniában. Az Egyesült Királyságban törvényesen letelepedett uniós polgárok ugyanakkor még legalább négy évig személyi igazolvánnyal is beutazhatnak.
A Ferencváros a második meccsét játssza az Európa Liga-csoporkörben. Az ellenfél a jóval esélyesebb spanyol Betis, amely győzelemmel kezdte a sorozatot. Az ellenfél nem titkolt célja nyerni Budapesten is, a végén pedig a csoport élén végezni.
Az OPEC+ azt fontolgatja, hogy a jövő heti ülésén túllép a meglévő megállapodáson, és 400 000 hordó/nap (bpd) termelésnövelést irányoz elő, tekintettel a fogyasztói nyomásra, és hogy hároméves csúcs közelében járnak olajárak - közölték források.
Egyre nagyobb a tét és egyre nagyobb a feszültség a Séfek séfe versenyében. Vomberg Frigyes nem bírta visszatartani az indulatait, amikor rájött, hogy csapatának egyik tagja nagyot hibázott.
Egységesítené az európai menekültügyi eljárást az EU Tanácsának soros elnökségét januárban átvevő Franciaország, Emmanuel Macron elnök jobbkeze, Gérald Darmanin belügyminiszter szerint ráadásul egy olyan rendszer kialakításán is dolgoznak, amely lehetővé tenné, hogy a menekültstátus ne csak abban a tagállamban legyen érvényes, ahol azt kibocsátottá
Visszavonhatatlanul beköszöntött az ősz, kezdődik a csizmaszezon. A lábfejed nagyon elgyötört állapotba kerülhet az állandó zárt cipő viseléstől; ezzel a trükkel azonban puha és illatos marad a bőröd...
Belgiumban a koronavírus okozta fertőzések és kórházi kezelések száma valamelyest csökkent az elmúlt napokban, a halálozások száma ugyanakkor nőtt. Hollandiában az újonnan feljegyzett koronavírus-fertőzéses esetek átlagos száma 12 hetes mélypontra süllyedt. Luxemburgban kilenc százalékkal emelkedett a napi átlagos fertőzésszám egy hét alatt.
Az „állandóan mélyülő, egyre több Európa” szerződésekben megjelenő gondolata mindig csak problémát okozott, ezért jó lenne megszabadulni tőle és visszaadni a hatásköröket a tagállamoknak, ha a közös megoldás nem működik – jelentette ki az igazságügyi miniszter csütörtökön Budapesten, az Európa jövőjéről szóló konferenciasorozat kerekasztal-beszélge
Az év végéhez közeledve felpörögnek a közlönyökben megjelent kormánydöntések, amelyek jelentős összegeket mozgatnak meg a költségvetésben. A csütörtök este megjelent határozatában például 321 milliárd forinttal csapolta meg a Gazdaságújraindítási Alapot és ennek nagy része valamilyen nem részletezett tulajdonosi részesedésvásárláshoz kötődik.
A KSH tegnapi közlése alapján 335 780 forintot tett ki a bruttó mediánbér júliusban, az átlagkereset tekintetében pedig 433 696 forintos összegről számolt be a Központi Statisztikai Hivatal. A Bank360 kiszámolta, hány évet kell dolgozni, hogy kijöjjön egy új ingatlan megvásárlására elegendő összeg.
Szeptember 30-án érkezik a hazai mozikba James Bond legújabb kalandja Nincs idő meghalni címmel, mely a főszereplő Daniel Craig számára egyben az utolsó film is 007-es ügynökként. De nem ez az egyetlen érdekesség a film kapcsán, amit az alábbi bőséges válogatásunk be is bizonyít.