Az elemzők által várt szinthez képest nagyobb mértékben nőtt az ipari termelés júniusban májushoz képest. Az előző év azonos időszakához képest azonban még mindig két számjegyű a visszaesés.
„Milliomos Zsolti” – ahogy a helyiek máig hívják – tavalyelőtt megnyerte a skandináv lottó főnyereményét: 48 millió forintot, mára semmi nem maradt belőle.
Megtépázta a koronavírus-járvány a Lufthansát is, a német légitársaság, amely állami mentőcsomaggal menekült meg a csődtől, története legnagyobb veszteségét könyvelte el a második negyedévben. A menedzsment szerint 2024 előtt nem is fog visszaállni a légiközlekedés a válság előtti szintre.
Leépíti a tanácsadócégekkel való kapcsolati hálóját a Wells Fargo, miután élesen kritizálni kezdték azért, hogy évi 1-1,5 milliárd dollárt költenek el olyan vállalatok szolgáltatásaira, mint a McKinsey, a PwC vagy az Oliver Wyman – írja a Financial Times.
Szakértők szerint több mint egy hónapja nem volt olyan ígéretes a járványhelyzet Szerbiában, mint most, a napi új fertőzöttek száma 300 alá csökkent. Ana Brnabic miniszterelnök szerint az ország felkészülten várja az őszt, a koronavírus-járvány második hullámát és az influenzaszezont.
Kaptunk egy új lehetőséget, hogy tiszta lappal kezdjük a gazdaság újraindítását, de most egy megváltozott világban kell alkalmazni és befogadni mindazt, aminek eddig csak a felszínét kapargattuk. Kétség kívül nehéz időszak következik, így a legveszélyesebb hiba most az lehet, hogy eldobjuk magunktól azt a biztos kapaszkodót és mankót, amit a fennta
Nyertesként jöhet ki az Airbus a koronavírus után és hosszú évekre letaszíthatja a trónról a Boeing-ot. Bár a hangulat most a temetőket idézi, s kevesen gondolhatják, hogy akár aranyévek is állhatnak a repülőgépgyártók előtt. A környezetvédelmi törekvések azonban pozitív lökést adhatnak a szektor szereplőinek, felgyorsíthatják azt a folyamatot, mel
Újabb 2,12 milliárd forintot kap a rendezvényszervezői szektor. Spanyolországot zöldről sárgára változtatja a kormány. A sportrendezvényeknél nem lesz 500 fős létszámkorlát. A Kormányinfó összes bejelentése egy helyen.
A héten nem voltak igazán fajsúlyos gazdasági kérdések a kormány asztalán, azonban a járvány elleni védekezésről és a lehetséges kilátásokról is szó volt a mai Kormányinfón.
Az áprilisi és májusi hónapokban átlagosan 8,6 százalékkal emelkedett a bruttó átlagkereset hazánkban, vagyis továbbra is jelentős növekedést mutat historikus és nemzetközi összevetésben egyaránt. A részmunkaidős foglalkoztatás emelkedésének ideiglenes torzításait kiszűrve a régió leggyorsabb bérnövekedését regisztrálhattuk Magyarországon, ami érde
A koronavírus-helyzet Európában romlik, egyes helyeken drámai. Erről Gulyás Gergely kancelláriaminiszter beszélt a csütörtöki kormányinfón. Ezért az országos tisztifőorvos javaslatát támogatva Spanyolországot a zöldből sárga besorolásba helyezték át. Más országok esetében kivárnak.
Jobbnál jobb magyar vonatkozású hírek záporoznak – a sajnálatos módon zárt kapuk mögött megrendezésre kerülő, hétvégi International GT Open hungaroringi futamával kapcsolatban. Amint azt már megírtuk, a gyári támogatású Aston Martinnal induló ifjú titán Hefler Róbert mellett hazánk hosszútávú versenyzésben legnagyobb tapasztalattal rendelkező és tö
Az amerikai kormány milliárdokat költ a koronavírus elleni oltások kifejlesztésére, náluk jelenleg három olyan ígéretes cég van, ahol hamarosan már megkezdődhetnek a tömeges tesztelések - írja a CNN.
A műsor 10. részében egy autista fiú és édesanyja kívánságát teljesítették. Wellness-hétvégén vehettek részt, találkozhattak Stohl Andrással, majd egy saját autóval mehettek haza.
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közölte: leányvállalata, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (EMABIT) helyreállítási tervében foglaltakat határidőben teljesítette, a leányvállalat szavatolótőke megfelelése 147%. Az intézkedésekre az EMABIT olaszországi veszteségei miatt kellet sort keríteni. A hír persze nem jelenti a CIG EMABIT
A Kelet-Angliai Egyetem és az ausztráliai James Cook Egyetem tudósai legutóbbi kutatásuk révén arra jutottak, hogy a Földön élő növény- és állatfajok jelentős többségét megmentené a klímaváltozás hatásaitól, ha az iparosodás előtti időkhöz képest 1,5 Celsius-fokban sikerülne korlátozni a Föld felmelegedését. Így már, hogy tudjuk a megoldókulcsot, m
Megtörtént az első hazai zöld vállalatikötvény-kibocsátás a Növekedési kötvényprogramban (Nkp): a CPI Hungary Investments Kft. (a CPI Property Group tagja) szerdán 30 milliárd forint össznévértékű, 2,25 százalékos kuponú, 10 éves futamidejű zöld vállalati kötvényt hozott forgalomba - közölte a jegybank.
Megújulva tér vissza a kihívások világába a Jeep Wrangler negyedik generációjának speciális változata, a Recon. A legmagasabb felszereltségű és terepjárásra leginkább alkalmas Rubicon kivitelre épülő újdonság sosem látott külső és belső jellemzőkkel várja a márka szerelmeseit.
Csang Jü-huant 1995 januárjában mondták ki bűnösnek két kiskorú fiú meggyilkolásában. Halálbüntetésre ítélték, majd két évvel később életfogytiglanra enyhítették az ítéletet.