2020. augusztus 6. csütörtök

aug. 6
8:24
Ma lesz Szűcs Lajos búcsúztatója, temetése. Itt helyezik végső nyugalomra (Blikk)
Ekkor temetik el a legendát.
aug. 6
8:24
Kerüli a nyilvánosságot Joe Biden (HírTV)
Joe Biden nem lesz jelen a demokraták augusztusi konvencióján, hogy személyesen fogadja el pártja felkérést az elnökjelöltségre.
aug. 6
8:24
Egyre kevesebben dolgoznak kurzarbeitban Németországban (Portfolio)
Jelenleg 5,6 millióan dolgoznak a rövidített munkaidő-támogatás keretein belül Németországban az Ifo intézet szerint, azaz csökkent az így foglalkoztatottak létszáma.
aug. 6
8:27
Megkezdődött az iskolaőrök felkészítése (Life)
Megkezdődött az iskolaőrök felkészítése
aug. 6
8:27
Szombaton rendezik az orgonák éjszakáját (Demokrata)
Templomok, terek és más különleges helyszínek adnak otthont a rendezvénynek.
aug. 6
8:30
Pólóparádé és focifieszta - sport a tévében (Infostart)
Persze a tenisz-, a sznúker- és az NBA-rajongók sem panaszkodhatnak.
aug. 6
8:30
Megrázó felvétel: az esküvői fotózásán sodorta el a menyasszonyt a bejrúti robbanás (Ripost)
A menyasszonyt éppen az esküvői fotózása közepén érte a robbanás.
aug. 6
8:30
Újabb milliárdokat kaphatnak az amerikai légitársaságok az államtól (Portfolio)
Újabb 25 milliárd dolláros mentőcsomagot kaphat az amerikai légiközlekedési szektor, ugyanis félő, hogy az Egyesült Államokban tomboló koronavírus-járvány megakadályozza a szektor felépülését. A javaslatot több republikánus képviselő is támogatja, a hírre nagyot emelkedett a szerdai kereskedésben a legnagyobb amerikai légitársaságok árfolyama.
aug. 6
8:33
Fekete-Győr keményen beleszállt Gyurcsányba, pitiáner pártpolitikai érdekeket emlegetve (ATV)
A Momentum-elnök Fekete-Győr András a DK-szimpatizánsoknak címzett bejegyzésében szólalt fel a gödi hangfelvételbotránnyal kapcsolatban.
aug. 6
8:33
Fontos információk az idei zöldségárakról (Háziállat)
Átlagos lehet az idei zöldségtermés, ha az időjárás nem szól közbe.
aug. 6
8:33
Biztatóbb a helyzet zöldségfronton (Infostart)
Átlagos lehet az idei zöldségtermés, ha az időjárás nem szól közbe – közölte a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke, hozzátéve, hogy paprikából, paradicsomból és kígyóuborkából is megfelelő a kínálat, és ez várható a hagyma és a györkérzöldségek, valamint a káposztafélék esetében is.
aug. 6
8:33
Életedet ma a felhők között, a tündérmesékben éled - Egymondatos horoszkóp: augusztus 6. (Glamour)
Mit hoz a mai nap?
aug. 6
8:33
Agydaganat gyanújával kórházba került Agárdi Szilvi, rossz hírt kapott állapotáról (BorsOnline)
Agárdi Szilvi sokszor csinál viccet abból, hogy mindössze 9%-ot lát a körülötte l
aug. 6
8:33
Koronavírusos dolgozókat találtak az esztergomi Suzuki-gyárban (SzMo)
A vállalat két alkalmazottjának lett pozitív a tesztje.
aug. 6
8:33
Megmutatta növekvő terhes pocakját Gryllus Dorka - Fotó (Life)
Megmutatta növekvő terhes pocakját Gryllus Dorka - Fotó
aug. 6
8:35
Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton (Life)
Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
aug. 6
8:36
12,5 milliárd forintért került orosz kézre a Dunakeszi Járműjavító (Menedzsment Fórum)
A magyar állam és a MÁV a TMH Hungary Invest Zrt.-nek adta el a céget. A TMH Hungary résztulajdonosa pedig a Transzmasholding.
aug. 6
8:36
Koronavírus: sorra jönnek az aggasztó hírek a világ minden pontjáról (Portfolio)
Az európai országokban is fel-fellobban a járvány, aminek hatására tegnap újabb európai ország kapott sárga besorolást a magyar kormánytól. A spanyol adatok romlása mellett azonban úgy tűnik, egyelőre az intézkedések hatásosan fékezik a terjedést. Csütörtök reggelre meghaladta a 18,81 milliót a koronavírus-fertőzések száma a világban, vagyis több m
aug. 6
8:39
Ezeket a bugyikat tartják a legszexibbnek a férfiak (Femcafe)
Amit mi cikinek gondolunk, azt ők imádják.
aug. 6
8:39
Koronavírusos az esztergomi Suzuki-gyár két dolgozója (SzMo)
Július végén lett pozitív az egyik dolgozó tesztje. A vállalat mindenkit leteszteltetett, aki kapcsolatba került vele, így még egy embernél mutatták ki a fertőzést.
aug. 6
8:42
Sokaknak van rá pénzük, hogy kiszabaduljanak a kéthetes karanténból (Infostart)
Augusztus elején ugrásszerűen megnőtt azok száma, akik piros vagy sárga országból érkezve inkább fizetnek. Egy részüknek van kiskapu - de nem Ferihegyen.
aug. 6
8:42
Tovább száguld az euró – De mi lesz a forinttal? (Portfolio)
Csütörtök reggel újult erővel szárnyal az euró a dollárral szemben, már 1,19-nél jár a jegyzés. Közben a forint egyelőre alig mozdul, továbbra is 345 körül látszik beragadni, és egyelőre nem tudni, innen merre tudna tovább menni a magyar deviza, hiszen erősödni már nehéz lesz innen.
aug. 6
8:44
A német ipar valósággal száguld ki a gödörből (Portfolio)
A német ipari megrendelések számának növekedése júniusban csaknem kétszerese volt az elemzők által várt mennyiségnél, és az előző év azonos időszakához képest is alacsonyabb volt a visszaesés, mint amire számítani lehetett. A megrendelések vártnál pozitívabb alakulása a gyors kezdeti kilábalás csalhatatlan jelének tekinthető.
aug. 6
8:45
Közel kilencvenmilliárdot küldött Orbán Veszprémnek, jól járt a helyi katolikus érsekség is (Alternatív Energia)
Rengeteg közpénzt szán a kormány egy 2023-as uniós programsorozatra, az összeg közel felét a helyi főegyházmegye felújításaira szánják.
aug. 6
8:45
Óriási bukás a Lengyel Körversenyen: az egyik versenyző mesterséges kómában van (Life)
Óriási bukás a Lengyel Körversenyen: az egyik versenyző mesterséges kómában van - Videó
aug. 6
8:45
Követted, hogy mi történik Messivel és a Barcelonával idén? Bizonyítsd be! – kvíz (Promotions)
Mutasd meg, hogy mit tudsz!
aug. 6
8:47
Koronavírusos dolgozókat találtak az esztergomi Suzuki-gyárban (Alternatív Energia)
Az első beteget a népegészségügyi központ, a másodikat már az üzem szúrta ki.
aug. 6
8:48
A szerelem tényleg mindent legyőz: a nehézségek ellenére is boldog kedvesével az izomsorvadásban szenvedő Dávid (Blikk)
Az izomsorvadásban szenvedő Csorba Dávid és párja, Németh Kamilla az interneten ismerkedtek meg.
aug. 6
8:48
Megütötte a koronavírus a Toyotát, a járvány eltüntette az autógyártó profitját (Portfolio)
Alaposan megviselte a koronavírus-járvány a világ legnagyobb autógyártóját, fele annyi járművet adott el a Toyota, mint egy évvel korábban, az árbevétele 40 százalékkal esett, az üzemi eredménye pedig gyakorlatilag lenullázódott. Az év egészében a tavalyihoz képest 13 százalékkal kevesebb autót adhat el a konszern, ha teljesülnek a tervek, az azt j
aug. 6
8:50
Fél év kihagyás után ismét nyereséges lett az UniCredit (Portfolio)
Az elemzők által vártnál kisebb mértékben esett vissza az olasz UniCredit bankcsoport nyeresége a második negyedévben, miután a kereskedési eredmények és a költségcsökkentések részben kompenzálták a negyedév során elszámolt 937 millió eurós kockázati költséget. A társaság megerősítette 2021-es profitcélját.
aug. 6
8:51
Kiesett a palermói torna nyolcadik kiemeltje (Sport365)
Jekatyerina Alekszandrova kiesett a palermói tenisztornán.
aug. 6
8:51
Csütörtök délutántól visszatér a kánikula, egy időre búcsút mondhatunk az esőknek (Háziállat)
Csütörtök délutántól egy nyugodtabb periódus veszi kezdetét az időjárásban, de délelőtt még záporok, zivatarok zárják le az elmúlt pár nap változékonyságát. Délnyugaton lehet erősen felhős ég, főleg errefelé fordulhat elő csapadék. Az Országos Meteorológiai Szolgálat riasztást adott ki több járásra is a zivatarok miatt.
aug. 6
8:52
Nem áll le az OTP, idén már közel 62 milliárd forintot költött sajátrészvény-vásárlásokra (Portfolio)
Az OTP augusztus 5-én 30 ezer darab saját részvényt vásárolt, a szerdai tranzakcióval együtt 61,79 milliárd forintot költött már a bank saját részvény vásárlásra ebben az évben.
aug. 6
8:54
Meglátszik a koronavírus hatása a Magyar Telekom idei gazdálkodásán (Menedzsment Fórum)
A járványhelyzet sok tekintetben befolyásolta a cég működését, a második negyedévben ötödével csökkent az adózott nyereség.
aug. 6
8:54
Elképesztő, mit tett saját anyjával a győri férfi, csak mert nem adta oda neki az autót (BorsOnline)
Édesanyja autóját követelte, berontott hozzá, bántalmazta és kifosztotta őt a fia a vád szerint. Néhány órával később kábítószertől befolyásolt állapotban állították elő a rendőrök.
aug. 6
8:54
Hamarosan megszólal Gulyás Gergely a magyar járványhelyzetről és a kormány döntéseiről (Portfolio)
Csütörtökön ismét Kormányinfón beszél majd az aktualitásokról a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
aug. 6
8:57
Fegyvert fogtak egy taxisra Győrben - de kiderült, hogy csak az indulat volt valódi (ATV)
Augusztus 5-án egy taxitársaság alkalmazottja tett bejelentést a rendőrségen arról, hogy fegyverrel fenyegették meg Győrben.
aug. 6
9:00
Megvalósult Orbán Viktor nagy álma, eljött a szabadság pillanata! (Menedzsment Fórum)
Uniós irányelv lett az otthoni pálinkafőzés engedélyezéséből, de 2022-ig kell várni a mámoros boldogság eléréséhez.
aug. 6
9:00
Felszállt az űrhajó, ami majd embert visz a Marsra (Infostart)
Elon Musk SpaceX amerikai űrkutatási vállalata Starship nevű űrhajójának prototípusa végrehajtotta első kísérleti repülését: a majdan embert Holdra és Marsra szállító űrhajó 150 méter tett meg a levegőben és sikeresen landolt.
aug. 6
9:00
Koronavírus Magyarországon: megérkezett a csütörtök reggeli jelentés (Portfolio)
33 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4597 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 600 főre emelkedett, 3463-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 534 fő. Az aktív fertőzöttek 35%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyu
aug. 6
9:03
Mennyire volt balhés a Pesti balhé forgatása? - interjú a főszereplővel, Mészáros Bélával (Glamour)
´Márkás órákról és Armani öltönyökről nincs fogalmam...´
aug. 6
9:03
Pataky Attila gavallér módjára vált el (BorsOnline)
Az Edda Művek frontemberének már két házassága is zátonyra futott, ezért érezte úgy, hogy egy pozitív kezdeményezés mellé álljon. Ha már válásra kerül a sor, akkor az történjen szépen.
aug. 6
9:05
Uhh! Megan Fox exférje nagyon csúnyán kiosztotta a színésznőt (Glamour)
Na ez durva!
aug. 6
9:06
Brüsszel behódolt a pálinkaszabadság előtt (Privátbankár)
Irányelv lett a hungarikumból.
aug. 6
9:06
A cégeknek és a fiataloknak is megéri: egyre több gyakornokot foglalkoztatnak diákszövetkezeten keresztül (ProfitLine)
A klasszikus diákmunka és a diploma előtti – gyakran kötelező – szakmai gyakorlat hosszú időn keresztül két külön fogalomnak számított. Míg a tipikus diákmunkára diákszövetkezeteken keresztül jelentkeztek a fiatalok, addig szakmai gyakorlati helyet jellemzően maguknak kerestek a képzés végéhez közeledve, a cégek pedig egyedi munkaszerződéssel fogla
aug. 6
9:09
Koronavírus: megugrott a fertőzöttek száma, elhunyt egy beteg (ATV)
33 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést , ezzel 4597 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
aug. 6
9:09
Finom falatok a szabadban: Kovács Lázárral főztek a Balatoni Nyár műsorvezetői (Ripost)
A négy műsorvezető izgalmas napot tölthetett el az ismert séffel, aki különleges fogásokkal lepte meg őket.
aug. 6
9:09
Siker: megnyerte az uniós háborúját a magyar pálinkaszabadságharc (Ripost)
Tállai András szerint sikeres volt a „pálinka-szabadságharc”.
aug. 6
9:09
A Barátok közt sztárpárjának mélypontra került a házassága (Femcafe)
16 éve házasok, de kapcsolatuk nem volt zökkenőmentes.
aug. 6
9:09
Kétóránként törlődik a memóriája a 16 éves lánynak, az orvosok tehetetlenek (Femcafe)
Egy fejsérülés miatt alakult ki a rendellenesség a fiatal lánynál.

Keresés