Távozik az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) éléről Laufer Tamás, aki 2010 májusa óta töltötte be ezt a pozíciót — olvasható a szövetség honlapján. Vélemény Laufer vezetésével az IVSZ a 2010-ben hatalomra került kormányzat olyan társutasává vált, amelynek javaslatait a legritkább esetben fogadta meg a kormányz
A Forbes az előző évekhez hasonlóan összeállította a legértékesebb hazai hírességek sorát az ismertség, hitelesség, tartalmasság és pénztermelő képesség alapján.
A pszichológia egy viszonylag új irányzata a pozitív pszichológia, amely nevéhez hűen a boldogsághoz és a beteljesüléshez vezető utakat és módszereket kutatja. Általánosan elmondható, hogy a boldogságra és a beteljesülésre is (hosszan) fennmaradó állapotként tekintünk. Mi a helyzet viszont az apró, minket váratlanul meglepő, és ezzel mosolyra fakas
Többségük jól kezelhető, a gyógyulási arány magasabb, mint más daganatos betegségek esetében. Rendszerint a nyelési nehézség, nyaki duzzanat és tartós rekedtség viszi orvoshoz a beteget. A betegséggel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat Prof. Dr. Balázs Csaba endokrinológus foglalta össze.
A tavalyi évhez képest idén jelentősen magasabb az erőszakos bűncselekmények száma – mutatják a statisztikai adatok. A márciustól májusig tartó kijárási korlátozás tekintetében ez az információ meglehetősen furcsa: a szakértő szerint épp a karantén váltotta ki az emberekből az agressziót.
Felére csökkentek a Ferrari eladásai a második negyedévben, közel megfeleződött a sportkocsigyár értékesítési árbevétele is és töredékére esett a nyeresége a járványügyi korlátozások és termelésének mintegy két hónapnyi leállítása miatt. A Ferrari emiatt kissé csökkentette éves eredmény előrejelzését is a hétfőn közzétett mérlegbeszámolója szerint.
Miközben a kormány mindenkit arra biztat, hogy belföldön nyaraljon, ezzel is megakadályozva azt, hogy bárki behurcolja a koronavírust hazánkba, a sport területén nincsenek hasonló megkötések és kérések. Több sportágban is rengeteg olyan játékost foglalkoztatnak, akik sárga vagy piros jelzésű országból érkeztek. Mi lesz a brazil, a szerb, az orosz v
Bár sokszor hasonlítják gazdasági szempontból a jelenlegi koronavírusjárvány-helyzetet a 2008-as válsághoz, a családi vállalatoknál az látható, hogy az akkori, illetve a jelenlegi krízis lényegesen más helyzetben érte a cégeket. Mennyire voltak felkészülve a mostani pandémia és a 12 évvel ezelőtti kihívásokra? Mit érdemes egy vállalkozásnak szem el
Elsőként az MTSz mobilszolgáltató vállalatnak adott ki az orosz cégek közül engedélyt az 5G-hálózat fejlesztésére az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság, a Roszkomnadzor. Az MTSz közleménye szerint a 24,25-24,65 GHz-es sávban a cég zárt magánhálózatokat készül kifejleszteni ipari, olaj- és gázipari, kiskereskedelmi és logisztikai vállala
Egészen kivételes személyiségfejlődésen ment keresztül Bóvári Gábor. A 39 éves férfi sokáig céltalanul keringett az életben, napjai leginkább a bulizásról szóltak. Végül a sportba kapaszkodott, hogy megmentse magát és milyen jól tette!
Miért kell mások életét is elvenni? – kérdezik sokan, miután pénteken délután egy kétgyermekes édesanyának azért kellett meghalnia, mert egy öngyilkos férfi levetette magát a 14. emeletről és ráesett. Azok, akik öngyilkosságot követnek el, gyakran mások életét, testi épségét is veszélyeztetik, olykor akaratlanul nemcsak önmaguk, hanem valaki más, a
Magyarországon több mint kétmillió embernek okozhat gondot, ha a hivatalos rendelési időn kívül fájdul meg a foga. A Magyar Orvosi Kamara alelnöke hat olyan megyét is talált, ahol egyáltalán nincs államilag finanszírozott fogászati ügyelet.
Botrányok egész sorozata övezi már az amerikai kkv-mentőprogramot, a PPP-t, mellyel a tömeges kirúgásoknak akarta elejét venni az ország kormánya. A szűk határidők és a mentőhitelek iránti sosem látott érdeklődés súlya hatalmas terhet jelentett a kiosztással megbízott bankrendszernek, indulás után pedig elfogultsággal, nyerészkedéssel vádolták meg
Bár sokszor hasonlítják gazdasági szempontból a jelenlegi koronavírusjárvány-helyzetet a 2008-as válsághoz, a családi vállalatoknál az látható, hogy az akkori, illetve a jelenlegi krízis lényegesen más helyzetben érte a cégeket. Mennyire voltak felkészülve a mostani pandémia és a 12 évvel ezelőtti kihívásokra? Mit érdemes egy vállalkozásnak szem el
Tegnap óta már a Duna House is tagja azon magyar ingatlanos cégek körének, amelyek az MNB Növekedési Kötvényprogramjából szerezhetnek pénzt a külföldi terjeszkedéshez. Összességében több százmilliárd forint landol ezeknél a vállalatoknál. Fő célpontjuk a lengyel és a nyugat-európai piac.
Az Apostol zenekar a Facebook oldalára posztolta ki hétfő késő este a Broadway Jegyiroda közleményét: elmarad augusztus 28-án a zenekar születésnapi koncertje, azt új időpontban, 2021. március 7-én tartják meg a Papp László Budapest Sportarénában. “Hosszú huzavona után, keserves kínok között” született meg a döntésük - fogalmazott videofelvételén a
Az átlagfizetésből élők életszínvonala sokat javult az elmúlt 10 évben, ellenben a minimálbér vásárlóereje vajmi keveset változott, az inflációhoz kötött nyugdíjemelés pedig láthatóan csődöt mondott. Laptársunk felmérésére alapozva elemezték a jövedelmeket.
Komoly időjárásra számíthatunk. Néhány napra vége a nyugodt, rendkívül meleg, napsütéses időnek, egy mediterrán ciklon már hétfőn napközben elérte az ország nyugati részét, estétől pedig időjárásunk intenzív átalakításába kezd. A részletekről Molnár László meteorológust, a Kiderül.hu munkatársát kérdezte a 24.hu. Egészen „friss” képződményről van
Hat év folyamatos emelkedés után tavaly csökkent a lakáspiaci adásvételek száma, és az első negyedévben is hanyatlás történt. Az árak emelkedése az idei első negyedévben - éves szinten - 4,8 százalékra lassult, negyedéves összevetésben minimális emelkedés, gyakorlatilag stagnálás látható. Igaz, az idei első negyedév adatait még nem lehet véglegesne
Tisztességtelen gyakorlatot folytatott a fogyasztókkal szemben az egy cégcsoportba tartozó JLM PowerLine Kft. és a BioTech USA Kft. a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapítása szerint - írta keddi számában a Világgazdaság.
Kevesebb mint egy hónappal az alapítványi átalakulás előtt, szinte semmit sem tudni, miként működik majd a Színház- és Filmművészeti Egyetem. Többen távoztak, a tiltakozók száma egyre több.
Ötezer ausztrál dollárra - bő egymillió forintnyi összegre - emelték a koronavírus-járvány ellen elrendelt karantént megszegők bírságát az ausztráliai Victoria államban - közölték kedden a tagállam hatóságai.
Plágiummal vádolta meg a Facebookot a TikTok kínai videomegosztót tulajdonló ByteDance, miután Donald Trump azzal fenyegetőzött, hogy betiltja az közösségi oldalt az Egyesült Államokban. A pekingi székhelyű kínai vállalatcsoport a szintén tulajdonában lévő Jinri Toutiao nevű hírkereső applikáción osztott meg bejegyzést vasárnap este, amelyben úgy f
Donald Trump amerikai elnök hétfőn rendeletet írt alá az amerikai munkahelyek védelméről, amely azt kívánja megakadályozni, hogy külföldi munkavállalókat, akár alkalmi munkára is, amerikai munkavállalók helyére vegyenek fel.
Friderikusz Sándor családjáról szinte semmit sem lehetett hallani az elmúlt években, de a Ripost megtalálta a showman nagybátyját, aki nem titkolja, haragszik híres rokonára.
Az idei év első félévében a tavalyihoz képest jelentősen nőtt az erőszakos bűncselekmények száma – derül ki a legfrissebb statisztikai adatokból. Ez azért furcsa, mert március közepétől kijárási korlátozás volt, ami a fővárosban egészen május 18-ig tartott. A kriminálpszichológus szerint azonban éppen a karantén és a járvány okozta bizonytalanság t