Megszabadulna az állam az EMMI volt irodaházától, amely még most is azbesztes, valamint a budai Vár egyik újabb értékes ingatlanának is új tulajdonosa lehet. Néhány milliárd kell hozzá.
Teljesen átformálja a járvány a fogyasztói magatartást és vele együtt a járműipart, a közlekedési ágazatot. Egy tanácsadó cég szerint tömeges vállalati csődökre lehet számítani Európában.
A Huawei P40-et a legtöbb platform mindössze egyfajta viszonyítási alapként használja, amit összevethetünk a P40 Pro-val, a márka jelenlegi nagyágyújával. Ebből kifolyólag viszonylag kevesen tekintenek rá önálló készülékként, ami önmagában is megállhatja a helyét, s bár a nagy testvér már nálunk is járt, mindenképp érdemes a "kisöcsivel" is egy kic
Benkő Tibor honvédelmi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott, a harckocsizás ideje egyáltalán nem járt le, ezért ezt a képességet is fenn kell tartani. A tárcavezető arról is beszámolt, hogy egy hadosztály szintű, többnemzeti parancsnokságra tett ajánlott Magyarország a NATO-nak.
17 éve vártak erre a rajongók. Balhé nélkül is lehet klubcímert váltani: a régi-új jelkép visszaállítását szavazták meg a szurkolók, ennek megfelelően léptek a klubvezetők.
A hazánktól délnyugatra örvénylő ciklon hatására a hét első felében a Dunántúlon sok felhőre számíthatunk, emiatt arrafelé jelentősen mérséklődik a felmelegedés. Keleten kevésbé fogjuk érezni a változást.
Latin-Amerika egyik országába tartott minszki és isztambuli átszállással az a 33 orosz állampolgár, akit múlt héten vettek őrizetbe Fehéroszországban - jelentette ki Kirill Pletnyov minszki orosz konzul a Rosszija 1 televízióban.
Eddig ötször tervezték át a debreceni virágkarnevál idei programjait annak érdekében, hogy az érdeklődők a változó járványhelyzetben is a lehető legbiztonságosabban vehessenek részt a karneváli hét rendezvényein - közölte a cívisváros kulturális alpolgármestere hétfőn.
A BBC forrása szerint míg a hivatalos adatok szerint július 20-ig valamivel több mint 14 ezren haltak meg, addig a valódi számok 42 ezernél tarthattak.
Tekintélyes indexemelkedéssel nyugtázták hétfőn a főbb európai értékpapírpiacok az európai feldolgozóipari teljesítmény váratlanul nagy júliusi javulását.
Jeremy Cohen alelnöki pozícióban, Londonból irányítja a WPP hálózathoz tartozó Geometry tanácsadói munkáját az európai, közel-keleti és afrikai régióban.
Nemcsak a háztartásban nélkülözhetetlen ez a csodaszer; ha hiszed, ha nem, a fogyásban is segít! Mutatjuk, hogyan tudsz a legkönnyebben megszabadulni vele a feleslegtől...
Tarthatatlannak nevezte az egészségügyi és biztonsági helyzetet Lampedusán a migránsokkal teli hajók folyamatos érkezése miatt Salvatore Martello, a dél-olaszországi sziget polgármestere.
A hivatal a munkaerőhiánnyal magyarázza az otthonban kialakult fertőzésgócot, Karácsony szerint a kórházból teszt nélkül visszaküldött betegek hozhatták a betegséget.
Testünk izmai inak segítségével vannak összeköttetésben csontjainkkal. Leggyakrabban sportolás közben fordul elő, hogy valamely izomcsoportot (a hajlítást vagy a feszítést végzőt) túlerőltetjük. Ekkor az inakban kis szakadások keletkezhetnek, a csonthártya is megsérülhet, és az izmok tapadási helyén fájdalmas gyulladás jöhet létre.
Egekbe repült árak, igénytelen műszaki megoldások, túlkomplikált motorok, szűkülő választék és bonyolult kezelhetőség – nincs könnyű dolga annak, aki a hagyományos ismérvek alapján, a klasszikus értékrendet maga előtt tartva szeretne jó üzletet kötni az új autók piacán. Pedig ezt a helyzetet nem csak a politikai döntéshozók és autógyárak, hanem mi
Eddig ötször tervezték át a debreceni virágkarnevál idei programjait annak érdekében, hogy az érdeklődők a változó járványhelyzetben is a lehető legbiztonságosabban vehessenek részt a karneváli hét rendezvényein - közölte a város kulturális alpolgármestere.
Az elszegényedés útjára lép, aki nyugdíjas lesz - mondta az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke hétfőn, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatóján.
Szeptemberben ér véget a háromliteres gázolajos négyturbós kivitelének gyártása, addig viszont ünnepi szériával búcsúztatja csúcsdízeljét a BMW. A B57 jelű
Emiatt a napirend előtti felszólalások után véget is ért az Országgyűlés hétfői, rendkívüli ülése. A Demokratikus Koalíció kezdeményezte a tanácskozást, mert álláspontja szerint a miniszterelnök a júliusi EU-csúcson szembement az Országgyűlés egy korábbi döntésével.
Elmarad idén a Magyarország Szépe verseny, a nemzetközi koronavírus-járvány miatt ugyanis a Miss World jogtulajdonosa 2021-re halasztja a szépségverseny világdöntőjét.