A több magyar sportolóval is foglalkozó Shane Tusup nem klasszikus edzőnek, sokkal inkább a nagy teljesítmények szakértőjének tartja magát - erről beszélt az M4 Sportnak.
A Mastercard bejelentette, hogy Magyarországon is elérhetővé teszi Pay by Account nevű számlaalapú fizetési szolgáltatását. A nemrég hatályba lépett törvény szerint 2021. január 1-től minden online kasszával rendelkező kereskedő köteles elektronikus fizetési lehetőséget biztosítani ügyfelei számára. A Mastercard multirail stratégiájának megfelelően
Közös lakbérindexet fejlesztett a KSH és a legnagyobb hazai ingatlanhirdetési portálnak számító ingatlan.com. A két szervezet ezentúl rendszeresen fogja közölni az adatokat, illetve további elemzéseket is. Az index hangsúlyozottan csak a kínálati árakat mutatja és nem a teljes piacról, de annak döntő részéről szól.
Hollik István elkapta a koronavírust - jelentette be a kormánypárt kommunikációs igazgatója a Facebookon. Kiderült, Gulyás Gergely és helyettese azért került karanténba, mert találkoztak vele egy rendezvényen. Mint megírtuk, karanténba
A korábbi megtakarítások felélése miatt, valamint a koronavírus újabb hullámától tartva nehezebb megbirkózni az idei iskolakezdéssel, többen kölcsön segítségével tudják fedezni a kiadásokat, derül ki a BÁV Zálog megbízásából
Bővült a Jaguar elektromos autójának kínálata, mellett most már nem csak a 400 lóerős összteljesítményű kivitelről beszélhetünk. Az egymodelles elektromos
Elhunyt 103 éves korában kedden Los Angelesben Arnold Spielberg, a személyiszámítógép-fejlesztés egyik úttörője, Steven Spielberg Oscar-díjas filmrendező apja.
Szeptember 1-jével közös megegyezéssel távozik a T-Systems Magyarország Zrt. és a Magyar Telekom felsővezetéséből Kaszás Zoltán, feladatait átmenetileg Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója veszi át. Kaszás Zoltán a vállalat Informatikai megoldások divíziójának vezetése után 2017 januárjától megbízott-, 2017 júniusától pedig kinevezett v
A Színház- és Filmművészeti Egyetem felügyelőbizottságában az ITM döntése értelmében helyet kapott Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója, és két banki szakember: Szapáry György, Orbán Viktor korábbi tanácsadója, és Windisch László, a második Orbán-kormány minisztériumi főosztályvezetője is.
A külföldi turisták tömeges megjelenése és a rövid távú lakáskiadás felfutása erőteljesen felpörgette a VII. kerület ingatlanpiacát az elmúlt években. Az OTP Lakóingatlan Értéktérkép adatai szerint a fővárosban 2013 óta itt volt
A Pedagógusok Szakszervezete üdvözli, hogy a kormány most beismerte: a tavaszi, tantermen kívüli oktatásból sok hátrányos helyzetű településen élő tanuló kimaradt. "Az ő felzárkóztatásukat a szeptembertől végző pedagógusok, az ő munkájukat közvetlenül segítő dolgozók pluszmunkáját el kell ismerni" - írja a szervezet.
A régi megfigyelés, hogy augusztus 20. körül elromlik az idő és vége a nyárnak, idén nem következett be, a héten még kitart a legmelegebb évszak. A jövő hét első felében azonban lehűlés érkezik várhatóan csapadékkal együtt, a repce vétését ezért érdemes addig elvégezni.
Koronavírus-fertőzéssel diagnosztizálták Hollik Istvánt, a Fidesz kommunikációs igazgatóját. Valószínűleg vele találkozott Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és helyettese, Orbán Balázs, ezért kerültek mindketten karanténba - számol be a Magyar Nemzet.
Az Európában is ritkaságnak számító Medveotthon mellett kihagyhatatlan a tavak vidéke, a helyi művészek közreműködésével elkészült Szentlélek-templom, és van még pár meglepő dolog.
Az idősek - nyugdíjasok és közvetlenül a nyugdíj előtt állók - életkorukból adódó problémáik kezelésére, életminőségük javítása érdekében Fővárosi Idősügyi Tanács (FIT) létrehozásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén.