2020. augusztus 3. hétfő

aug. 3
10:54
Varga Mihály ezeknek a cégeknek ajánlana pénzt (Piac és Profit)
Megjelent 7,3 milliárd forintos keretösszeggel a hazai zöld gazdaság kapacitásainak fejlesztését támogató felhívás.
aug. 3
10:54
Megállíthatatlan az arany, itt az új történelmi csúcs (Portfolio)
Jól indult a hétfő az arany számára, hiszen a sárga nemesfém árfolyama új történelmi csúcsra emelkedett napon belül, köszönhetően annak, hogy a menedékeszközök kereslete továbbra is magas a koronavírus járvány közepette.
aug. 3
11:00
Keményebb EU-s fellépést sürget Magyarországgal és Lengyelországgal szemben az új francia miniszter (Portfolio)
Az uniós helyreállítási alap pénzkifizetése kapcsán erős jogállamisági mechanizmust sürget az új francia Európa-ügyi miniszter (fenti képünkön középen), illetve Magyarországgal és Lengyelországgal szemben az eddigieknél erősebb fellépést szorgalmazott a Financial Times-nak adott interjúban.
aug. 3
11:06
Erdei Zsolt 20 kilométert is lefutott volna (BorsOnline)
Négyezerötszázan húztak futócipőt szombat éjszaka a Generali Night Run Budapest fut
aug. 3
11:06
Sokszorosára nőtt itthon a karatén alatt a gyermekek ellen elkövetett bűncselekmények száma (Infostart)
Magyarországot nagyságrendileg minden tizedik gyermekkel előfordul, hogy a saját családjában bántalmazzák valamilyen módon – mondta az InfoRádió által megkérdezett gyermekjogi szakértő. Eközben az Európai Unió jelezte, hogy azonnal cselekedni kell a gyermekek védelmében.
aug. 3
11:06
Mit kezd az euró-forint árfolyam a 200-assal? (ProfitLine)
A pénteki napon belüli fordulatot követően folytatta a korrekciót ma reggel EUR/USD kurzus, így jelenleg 1,175-ön tartózkodik az árfolyam.
aug. 3
11:06
Pofátlanul manipulálta Irán a koronavírus-statisztikákat - csak minden harmadik halálesetet jelentettek (Portfolio)
Háromszor annyian halhattak meg Iránban a koronavírushoz köthetően, mint amennyit a kormány hivatalosan is közölt – derítette ki a BBC.
aug. 3
11:08
Öngyilkossági kísérlet a Tiszán: még időben kihúzták a vízbe ugrott nőt (BorsOnline)
A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság kollégái kimentették a Tiszából a folyó közepén sodródó nőt.
aug. 3
11:09
Forma-1-es technológiát használ a Maserati új motorja (Auto Pult)
Furcsa kettősség jellemzi napjaink autóiparát: egyfelől a tömeggyártók az utolsó gramm széndioxid lefaragásával próbálják meg féken tartani termékeik árát, másfelől sorra jelennek meg a kifejezetten vagyonosoknak szánt típusok és erőforrások. A fogyasztás esetükben nem központi kérdés, hiszen a szabályok alapján lehet pazarolni, csak legyen rá kere
aug. 3
11:09
Felborult jet-ski utasait kellett kimenteni a Dunából (ATV)
A Pest Megyei Kutató-mentő Szolgálat Facebook-oldalán azt írja, mentőhajójuk pont szolgálati feladatából ért vissza szentendrei kikötőhelyére, amikor a kikötő mellett egy jet-ski, vagyis vízsugaras meghajtású motoros vízi jármű alapjáraton közlekedve, manőverezés közben felborult.
aug. 3
11:12
A Noguchi és a Coca-Cola is elnyerte az IPRA Golden World Awardját (Kreatív Online)
A Nemzetközi PR-Szövetség díját a Noguchi élelmiszeripari kategóriában nyerte el, a Coca-Cola Magyarországot pedig fenntarthatósági kampánya miatt díjazták.
aug. 3
11:12
Ecsetvonás a (film)vásznon (Spa Trend Online)
Monet, Manet, Renoir és Cézanne korábban sosem látott festményeit mutatja be az Impresszionista ritkaságok című film.
aug. 3
11:12
Nyár cukorbetegként: ezek a veszélyek fenyegethetik (WebBeteg)
Tudta, hogy a leégés vércukorszint-emelkedést is előidézhet? A cukorbetegeknek fokozottan ügyelniük kell állapotukra a nagy melegben, mert gyakoribbak lehetnek a vércukor-ingadozások. Dr. Porochnavecz Mariettát, a Cukorbetegközpont diabetológusát kérdeztük.
aug. 3
11:12
Vitézy beszámolt: a fejlesztések, amik teljesen berobbantják Budapest közlekedését (Portfolio)
Az 5-ös metró kialakításának következő lépéseiről, a körvasútról, a Déli és Nyugati alatt áthaladó alagútról, a 3-as metró klimatizálásáról és a budai fonódó villamos új szakaszáról is beszélt Vitézy Dávid, a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
aug. 3
11:15
Azbesztes, de milliárdokért árulják az EMMI volt irodaházát a belvárosban (Menedzsment Fórum)
Megszabadulna az állam az EMMI volt irodaházától, amely még most is azbesztes, valamint a budai Vár egyik újabb értékes ingatlanának is új tulajdonosa lehet. Néhány milliárd kell hozzá.
aug. 3
11:15
Szerdától olcsóbbak lesznek az üzemanyagok (Auto Pult)
Egy kis jó hír a hétkezdésre: szerdától csökken az üzemanyagok ára a töltőállomásokon, méghozzá egységes mértékben. A benzin és a gázolaj literje egyaránt 4-4 forinttal lesz kedvezőbb, ami 361 és 376 forintos átlagárat eredményez.
aug. 3
11:15
Sokkoló: véresen tapadt a mozgó kamion motorházára az elszánt férfi –videó (Ripost)
A férfi hátrahagyta kocsiját, majd teljesen megzavarodott.
aug. 3
11:15
Tovább folytatódik az árcsökkenés a benzinkutakon (Autónavigátor)
Habár a Brent kőolaj ára picit hullámzott az elmúlt héten, ez végül nem gyakorolt hatást a hazai üzemanyagárakra, viszont a
aug. 3
11:15
Xvi. Benedek pápa súlyos beteg, már beszélni is alig bír (Femcafe)
Németországban látogatta meg haldokló testvérét, mióta visszatért a Vatikánba, az ő állapota is leromlott.
aug. 3
11:15
Ennyire korán még sohasem indította el a Sztárban sztárt a TV2 (Promotions)
A TV2 még májusban bejelentette, hogy ősszel mindenképpen elindítja a Sztárban sztár legújabb ávadát.
aug. 3
11:18
Lefordult a magyar tőzsde, megütötték az OTP-t (Portfolio)
Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, miután a technológiai cégek gyorsjelentései hatására optimistábbak lettek a befektetők egy nappal a csalódást keltő gazdasági adatokat követően. Az ázsiai tőzsdék felemásan teljesítettek hétfőn, az európai börzéken mérsékelt emelkedést látunk, a magyar tőzsde viszont lejjebb került.
aug. 3
11:20
Jó hír az autósoknak, szerdán csökken az üzemanyagok ára (Portfolio)
Szerdától csökken az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a 95-ös benzin literenkénti átlagára 4 forinttal csökken, míg a gázolaj ára 4 forinttal mérséklődik.
aug. 3
11:21
A francia élvonalban folytatja a válogatott kosárlabdázónő (Sport365)
Raksányi Krisztina Győrből igazol át a Tarbes együtteséhez.
aug. 3
11:21
Sienna Miller a szájmaszkból is stílusos kiegészítőt varázsolt (Glamour)
Egy új lehetőség, hogy megvillantsd a kreatív stílusod
aug. 3
11:24
Szállodák a koronavírus árnyékában: a remény hal meg utoljára (Piac és Profit)
Szállodánként jelentősen eltérő, hogy a több mint két hónapos leállás összességében mekkora kárt, elmaradt bevételt jelent. Az általunk megkeresett létesítmények egytől egyig éltek a gazdasági mentőcsomag valamelyik elemével.
aug. 3
11:27
A magyarok elsöprő többsége szereti az Európai Uniót (ATV)
Az ellenzéki pártok szavazói közül a Demokratikus Koalíció (DK), a Momentum és az MSZP-Párbeszéd hívei átlagosan tízből kilencen uniópártiak, de még a jobbikosok hatvan százaléka is a csatlakozásra voksolna. A kormánypártiaknál ez az arány csak 44 százalék, 38 százalékuk pedig ellenzi a tagságot - derül ki a Publicus Intézet felméréséből, amelyet a
aug. 3
11:27
Fogadjunk, hogy te is rosszul csinálod! Így kell helyesen használni a naptejet (Femcafe)
Ha megfogadod a most következő tanácsokat, többé nem bakizol!
aug. 3
11:27
CIO Hungary 2020: válságkezelő praktikák informatikai vezetőknek (Bitport)
Másfél évtizede nem volt ennyire aktuális kérdés a válságálló IT. A konferencia az építéséhez ad muníciót.
aug. 3
11:30
Több mint százezer új diplomát szabadított fel a nyelvvizsga-mentesség (Alternatív Energia)
Mindenki diplomájához juthat, aki augusztus végéig sikeres záróvizsgát tett, 81 ezren már át is vették oklevelüket.
aug. 3
11:30
Csapdában a világ - Hoz ebben változást a világjárvány? (Portfolio)
A koronavírus világjárvánnyá erősödése átrajzolta a gazdasági normákat. A korábban elképzelhetetlen, jogszabályokban is tiltott gyakorlatok, mint például az EU fiskális szabályainak lazább értelmezése a pandémiás helyzettel teljesen elfogadottá vált. Ez alól a fejlett gazdaságokban megfigyelt szekuláris stagnálás, azaz a hosszú távú, nagyon lassú n
aug. 3
11:33
Egy sötét popdal, amiben sok helyre kalandozhatunk - Antonia Vai: Kali`s Song (Glamour)
Feminista felszólalás, érzelmes történetszál és mitológiai elemek Antonia Vai új videójában
aug. 3
11:33
Drámai vallomás: a válás széléről mentette meg házasságát Janicsák Veca (BorsOnline)
Őszintén mesélt a férjével való nehezebb házassági időszakukról a TV2 Mokka c
aug. 3
11:36
Ukulelével is jól bánik a kenus duó (BorsOnline)
Az Adolf  Balázs, Fejes Dániel kenus duó hatból hat tesztfutamon tanított móresre mindenkit. A fiatalok ukulelén is nagyon ügyesek.
aug. 3
11:39
Komoly lépéseket követel a DK: így változtatnának a nyugdíjakon (ATV)
A Demokratikus Koalíció szerint a magyar nyugdíjasok ugyanott tartanak, mint 2010-ben, ezért lépésekre van szükség.
aug. 3
11:42
Koronavírus - német koncert lesz a kísérleti terep (Infostart)
Tim Bendzko német popsztár koncertjét a lipcsei Arénában arra fogják felhasználni a Hallei Egyetem kutatói, hogy tanulmányozzák a koronavírus terjedését tömegrendezvényeken, hogy azonosítani tudják azokat a módokat, amelyekkel meg lehetne védeni az embereket a fertőzéstől kulturális eseményeken.
aug. 3
11:42
Milyen koronavírus? Már ott tart a belföldi turizmus, mint tavaly (Portfolio)
Majdnem másfélmillió vendégéjszakát töltött a balatoni strandok környékén mintegy 430 ezer vendég júliusban - mondta Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
aug. 3
11:45
Nyitva hagyott kérdések – A párhuzamok időnként megtorpanásra késztetnek (Spa Trend Online)
A gombák sosincsenek egyedül: többek között ilyen című művekkel is találkozhatunk a szentendrei Új Műhely Galéria kortársékszer- és képzőművészeti kiállításán.
aug. 3
11:48
Átszervezésről döntött az Opus érdekeltségébe tartozó Status Capital (Portfolio)
Az Opus közel 25 százalékos tulajdonában álló Status Capital átszervezésről döntött, melynek eredményeként az Opus tulajdona a Status Capitalban megszűnik, az újonnan alapított Addition Opusban pedig 24,88 százalék.
aug. 3
11:51
Az ok, amiért a Tottenham játékosa nem fog megnősülni a pályafutása alatt (Sport365)
Úgy tűnik a támadó lépésről lépésre halad, és mindig csak a legfontosabb dologra koncentrál.
aug. 3
11:51
Válságos állapotban a legendás magyar zenész: egyszer már megmentették az életét (Pénzcentrum)
Rossz állapotban fekszik a kórházban Benkő László. Az Omega billentyse állítólag nem sokat észlel a külvilágból. Kóbor János szerint bárhogy is alakuljon, Benkő László nélkül nem lesz Omega. Benkő László napok óta egy
aug. 3
11:51
Gyász: legyőzte a rák a világhírű, balkezes zongoraművészt (Ripost)
Hosszan tartó betegség után, 92 éves korában elhunyt Leon Fleisher.
aug. 3
11:51
Újabb kilenc fővel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon (Ripost)
Újra nőtt a fertőzöttek száma, de nem halt meg senki.
aug. 3
11:51
Dráma és könnyek: Szerelmes sztárpárokkal indul főzőműsor (BorsOnline)
Augusztus 24-től formabontó gasztro-realityvel és nagy kedvencekkel indítja az őszi szezont a TV2
aug. 3
11:51
Lángokban áll Dél-Kalifornia, napok óta tombol az erdőtűz (SzMo)
Több mint 80 ezer négyzetkilométernyi területre terjedt ki a tűz a hétvégén, eddig 8000 embert kellett evakuálni.
aug. 3
11:53
Ősszel ismét hódít a farmer, ezt a fazont imádni fogod (Ripost)
A farmerből készült kollekciók minden évben népszerűek, de idén ismét különösen nagy figyelmet kapnak. Toplistán ismét a nagy kedvenc!
aug. 3
11:57
Lehet, hogy Önt is felkeresi a NAV? - Itt a lista (ATV)
A NAV az év második felében kiemelten vizsgálja a kifizetőknél és foglalkoztatóknál a kata-alanyokkal kötött szerződéseket, a bújtatott foglalkoztatással kapcsolatos visszaélések feltárása és visszaszorítása érdekében.
aug. 3
11:57
Pikáns üzenetek árasztották el Weisz Fanni exének közösségi oldalát (Promotions)
Még ki sem hűlt Weisz Fanni és Hajmásy Péter kapcsolata, a közösségi oldalon a férfi máris számos ajánlatot kapott.
aug. 3
12:00
Életveszély az M1-esen: ittas kamionos kacskázott jobbra-balra (BorsOnline)
A sávját sem tudta tartani, jobbra-balra kacsázva közlekedett az a kamionos, akit az autópálya egyik pihenőhelyére vezettek ki a közlekedési járőrök.
aug. 3
12:00
A kormány forradalmasítaná Budapest és az agglomeráció közlekedését (Infostart)
Jelentősen gyorsabb lehet a közlekedés Budapest és az elővárosok között a nagyszabású 5-ös metró projekt megvalósulásával – véli a Budapest Fejlesztési Központ igazgatója. Vitézy Dávid szerint a következő évek legnagyobb budapesti beruházása a főváros kötöttpályás közlekedését gondolja újra.
aug. 3
12:03
A Tiszába ugrott egy nő Szegednél (ATV)
Vasárnap délután fél hat körül érkezett a bejelentés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, hogy Szegednél a Tisza közepén magatehetetlenül sodródik egy nő.

Keresés