Az elmúlt hónapok erős pesszimizmusa után a júliusi Beszerzési Menedzserindex minimális élénkülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság által számolt index azt jelzi, hogy a mélyponton átlendültünk, de az érték alulmúlja az elmúlt évi számot és a korábbi három év átlagát is.
Folytatja a tárgyalásokat a Microsoft a TikTok felvárlásáról – erősítette meg a cég, most először hivatalosan. A megbeszélések az amerikai kormánnyal együttműködésben zajlanak, az amerikai szoftveróriás szeptember 15-ig kapott időt a megállapodás tető alá hozására.
Az elmúlt hónapok erős pesszimizmusa után a júliusi Beszerzési Menedzserindex minimális élénkülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság által számolt index azt jelzi, hogy a mélyponton átlendültünk, de az érték alulmúlja az elmúlt évi számot és a korábbi három év átlagát is.
Nem Magyarország az egyetlen, ahol összemossák a menekültek identitását a vallásukkal – nyilatkozta a Népszavának Dr. Idil Akinci, az Edinburgh-i Egyetem kutatója.
Megjelent 7,3 milliárd forintos keretösszeggel a hazai zöld gazdaság kapacitásainak fejlesztését támogató felhívás. A pályázatok 2020. augusztus 31-től nyújthatók be - tájékoztatta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-t.
Amilyen szép idő volt hétvégén, olyan morcosan indul és folytatódik a hét: az ország több részén záporokra, zivatarokra készülhetünk, helyenként felhőszakadás, jégeső is előfordulhat. Az esernyőt semmiképpen se hagyjuk otthon!
Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, miután a tecnhológiai cégek gyorsjelentései hatására optimistábbak lettek a befektetők egy nappal a csalódást keltő gazdasági adatokat követően. Az ázsiai tőzsdék felemásan teljesítettek hétfőn, az európai börzéken mérsékelt emelkedést látunk, a magyar tőzsde is feljebb került.
A vakcina kifejlesztéséig csak a már megszokott módon lehet védekezni a koronavírus-fertőzés ellen: maszkhasználat, kézfertőtlenítés, távolságtartás és a külföldről hazatérők ellenőrzése - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Felére csökkentené a plasztik kártyák globális használatát az EML Payment Ltd, egy ausztrál fintechcég, melyet a napokban vezettek be a tőzsdére – írja a Crowdfound Insider.
Még nem tisztázott véglegesen, mik a migrén okai. Úgy tűnik azonban, hogy kialakulásában genetikai tényezők is szerepet játszanak, mivel ez a fejfájástípus egy családnak gyakran több tagját is érinti.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon hétfő reggel: az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, de a dollárhoz és a jenhez képest gyengült.
A kulturális veszteség mellett a fesztiválok elmaradása idén legalább 80 milliárd forint bevételkiesést okoz az államkasszának - nyilatkozta Márta István, a Magyar Fesztivál Szövetség (MFSZ) elnöke a Világgazdaságnak.
Fekete fényezés, fekete keréktárcsák és fekete kiegészítők – a Toyota RAV4 Hybrid Black Edition nem más, mint – a nevéhez illően – a fekete szín előtti tisztelgés. A karosszérián kívül a hűtőrács, a lökhárítók alsó fele, a tükörházak, de még a légterelő szárny is fekete.
Maszkhasználat, kézfertőtlenítés, távolságtartás és a külföldről hazatérők ellenőrzése - sorolta a védekezés legfontosabb szabályait a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa.
Szerdán, piaczárást követően teszi közzé második negyedéves gyorsjelentését a Magyar Telekom. A piaci szereplők fókuszában az lesz, hogy hogyan hatott a járvány a vállalat működésére.
Majdnem másfél millió vendégéjszakát töltött a balatoni strandok környékén mintegy 430 ezer vendég júliusban - mondta Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese hétfő reggel az M1-en.
A Microsoft vezetője, Satya Nadella mentené meg Tiktok amerikai leányvállalatát, miután a kormány a hétvégén bejelentette, készek betiltani a népszerű kínai videós platformot.
Még kora tavasszal jelezték bizonyos források, hogy a Volkswagennél X utótaggal illetik a Tiguan csapott tetős verzióját. Egyelőre csak egy teljesen álcázott prototípust sikerül lencsevégre kapni, így a karosszéria részletekbe menő elemzésének még nincs itt az ideje.
Készül a főváros a koronavírus második hullámára - mondta Kerpel-Fronius Gábor az ATV Start című műsorában. A főpolgármester-helyettes szerint tartalékot képeztek a védőfelszerelésből, de lesz, amit máshogy csinálnak, például az idősotthonokban.
A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletével 5 év szabadságvesztést, valamint 4-4 év Magyarországról történő kiutasítást és közügyektől eltiltást szabott ki.
Ellenzéki kezdeményezésre rendkívüli ülést tart ma az Országgyűlés, mivel azonban a kormánypártok nem vesznek részt az ülésén, az nem lesz határozatképes.
Az 5-ös metró kialakításának következő lépéseiről, a körvasútról, a Déli és Nyugati alatt áthaladó alagútról, a 3-as metró klimatizálásáról és a budai fonódó villamos új szakaszáról is beszélt Vitézy Dávid, a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
Jelentősen esett a COVID-járvány csúcsán a magyarok fizetőképessége, ám a gazdaságnak a fő problémát nem ez, hanem a nemzetközi kereskedelem visszaesése okozza. A második negyedévben már láthatóan elkezdődött a gazdaság visszakapaszkodása, de a válság még nem mindenki számára ért véget - közölte az Intrum.