Mozgalmas hónapokat tudhat maga mögött az 1991-ben alapított, orvostechnikai eszközök gyártásával, forgalmazásával és javításával foglalkozó REX-SAN Kft. A járvány berobbanásával szélsőségesen kettős volt a termékek iránti kereslet változása: sok termék forgalma szinte teljesen megállt, míg másoké – köztük a védőfelszereléseké – sosem látott mérték
Emelkedéssel indult a keddi kereskedés Európában, a kontinens irányadó részvényindexei erősödnek ma délelőtt, a DAX felpattant, míg az európai autóipari részvények különösen jól teljesítenek ma délelőtt. A magyar tőzsde is erősödik, a hazai blue chipek felemásan teljesítenek.
15 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel 4746 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma Magyarországon. Az elhunytak száma változatlanul 605 fő, 3527-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 614 fő.
A világjárvány az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ennek ellenére sorozatban harmadik hete nem találtak koronavírus-fertőzöttet az észak-amerikai kosárlabdaliga
Az India és Kína közötti júniusi fegyveres konfliktus felgyorsítja India szemléletváltását, és a semleges pozícióból kimozdulva szorosabban integrálódhat a Quad nevű együttműködésbe, amelynek Ausztrália, Japán és az Egyesült Államok is tagja. Mindhárom országnak konfliktusokkal terhelt a kapcsolata Kínával, és utóbbi növekvő agressziója felgyorsíth
A magyarok szerint lesz koronavírus elleni védőoltás, és a többség úgy gondolja, legkorábban egy év múlva lesz elérhető mindenki számára. A lakosság 55 százaléka nagy valószínűséggel beadatná magának a jóváhagyást kapott vakcinát – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) megbízásából végzett országos reprezentatív kutatásból, amely
Az OTP augusztus 10-én 45 ezer darab saját részvényt vásárolt, a hétfői tranzakcióval együtt 64,25 milliárd forintot költött már a bank saját részvény vásárlásra ebben az évben.
Nem pont erre vártak a rajongók, már ami Joe Jonas és Sophie Turner képmegosztó oldalát illeti. Friss, ropogós babafotók helyett ugyanis egészen másról posztolt a zenész a minap...
A magyar háztartások mindössze felének van annyi megtakarítása, amennyivel legalább két hónapot át lehet vészelni, illetve azok, akik a koronavírus-járvány hatására munkanélküliek lettek, átlagosan három hónapra elegendő tartalékkal rendelkeznek. Ugyanakkor a leginkább kedvező helyzetben lévő csoportokban is legfeljebb öt hónapra elegendő megtakarí
A Shrarp megvásárolta a Toshiba PC-gyártó üzletének maradék néhány százalékát is, ezzel a japán társaság 35 év után végleg kiszállt a személyi számítógépek piacáról.
Negyedik egymás követő hónapja nőtt a kínai autóipar, köszönhetően kormányzati ösztönzőknek, és a kereskedelmi gépjárművek iránti kereslet erős visszapattanásának - számolt be róla a CAAM.