Törökországban hétfőn 1193-mal, tehát immár hatodik napja kevéssel 1200 alatti értékkel emelkedett a koronavírus-járvány újonnan igazolt fertőzöttjeinek napi száma – közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitteren. Az eddig regisztrált esetek száma 241 997-re nőtt.
„Micsoda nő!”, „Hannah egy hős!” – ilyen és ehhez hasonló kommentek árasztották el az internetet a Max Verstappen (22) győzelmével véget érő A 70. Évforduló Nagydíja után.
Puskás, a musical címmel nagyszabású zenés színházi produkció készült Szente Vajk rendezésében. A legismertebb magyar életéről szóló darab előbemutatója augusztus 20-án lesz az Erkel Színházban.
Egyre sikeresebb a szuperállampapírnak is nevezett Magyar Állampapír Plusz (MÁP+), még nagy versenytársa, a Prémium Magyar Állampapír mellett is - mondta a Századvég Gazdaságkutató Zrt. közgazdásza hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Elkezdődött a 6231-es, Paks és Cece közötti út felújítása - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Tolna megyei igazgatója hétfőn Pakson, sajtótájékoztatón.
A megkérdezett szülők negyedének kellett új számítástechnikai eszközt vásárolnia a koronavírus-járvány idején a kapcsolattartáshoz, erre átlagosan 125 ezer forintot költöttek, míg közel kétharmaduk vásárolt valamilyen kiegészítőt, átlagosan 32 ezer forintért - ez derült ki a Budapest Bank legfrissebb reprezentatív kutatásából.
Reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj úgy, mint egy polgár, vacsorázz úgy, mint egy koldus - tartja az elterjedt mondás. A mai világban sajnos elég nehéz, bár nem lehetetlen betartani azokat a szabályokat, amelyekkel megőrizhetjük egészségünket.
Mikor érkezik a 2020 augusztusi nyugdíj azoknak akik banki átutalással kapják? És mikorra várhatják az augusztusi nyugdíjat azok, akiknek postán érkezik?
Nagy valószínűséggel nem teszik kötelezővé Magyarországon a koronavírus elleni vakcinát – nyilatkozta a Növekedés.hu-nak Mészner Zsófia infektológus. A védőoltási szakértő hozzátette: a járványügyi hatóságnak azonban mindig lehetősége van arra, hogy a közösség védelme érdekében, ha például a pandémia komolyra fordul, elrendelje az oltás beadását.
Hivatalosan is felhagy a Toshiba a laptopgyártással, miután az utolsó részvényeit is átadta a Sharpnak. Az üzletág eladása két éve kezdődött, amikor a Toshiba a pc-üzletága részvényeinek a 80,1 százalékát eladta a Sharpnak 36 millió dollárért. A múlt héten a részvénycsomag maradéka is a Sharphoz került. A Sharp már két éve Dynabooknak nevezte el a
Semmilyen egyeztetés nem előzte meg a több százezer KATA-s vállalkozót érintő adószigorítást, az MKIK nevében egyedül Parragh László képviselte a véleményét - fogalmazott lapunknak a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Nagy Elek szerint korrigálni kéne a szigorítást, jelenleg konzultációt folytatnak a vállalkozásokkal, tömegesen érkeztek
A világtól elvonultan él, őstermelőként dolgozik a birtokán Borkai Zsolt (54) volt győri polgármester, aki 10 hónap után – megtörve a csendet – az otthonában fogadta a Blikket.
Összesen 8,2 tonna, majdnem felerészben újrahasznosítható hulladék gyűlt össze a Tisza árteréből az idei PET Kupán - közölték a szervezők az MTI-vel hétfőn.
Az innovációra való nyitottság alapjaiban határozta meg azt, hogy egy cég ki tud-e lábalni a válságból. A túlélésben nagy szerepe volt a technológiai újításoknak, az üzleti modell újragondolásának, valamint a menedzsment innovációnak. A K&H Bank ezért a K&H családi vállalatok kiválósági díjjal a vírusjárvány következtében alkalmazott újító megoldás
Az INNObyte Informatikai Zrt. olyan egészségügyi mérőeszközt és felhőalapú applikációt fejleszt, amelynek a segítségével lehetővé válik a népbetegségek hatékonyabb kiszűrése, valamint a betegút szervezés új formája. Az alkalmazás egyedi és eddig példa nélküli újdonsága az egészségügyi paraméterek újszerű kommunikációja: digitális asszisztens segíts
Az átlagos foglalási érték 12 százalékkal több idén nyáron a Balaton térségében, mint tavaly. A három legnépszerűbb úti cél Siófok, Balatonfüred és Hévíz - mondta az InfoRádiónak Kelemen Lili, a Szállás.hu szóvivője. Az augusztus huszadikai hétvége teltházas lesz a Balatonon, de érdemes a meghiúsult foglalásokra is rákeresni.
Jelentős gazdasági károkat okoznak az Európába beáramló és a világban megtalálható hamis borok, ezért nemzetgazdasági érdek, hogy a hazai termesztők a különböző oltalmakkal meg tudják védeni a minőségi magyar borokat, ebben nyújt segítséget szolgáltatásaival a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (Sztnh) - közölte a hivatal elnöke hétfőn sajtótájékoz
Egy jó kapcsolatokkal rendelkező milliárdos és az Erste Group volt bankvezérének közös cége is kapott 7 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást egy lovászpatonai szálláshely fejlesztésére.
Az Österreichische Post AG-nak, az osztrák postának 2020 első felében sikerült megőriznie forgalmát, de eredménye romlott. Értékesítése az előző év azonos időszakához képest stabil maradt (981,9 millió euró, ami 0,1 százalékos növekedést képvisel), de üzemi eredménye 55,2 százalékkal 48,2 millió euróra csökkent. A nyereség megfeleződött (-50,7 száz
Megduplázódhat 2030-ig az Európai Unióban telepített szélerőmű kapacitás nagysága, de a 2050-es klímasemlegességi cél eléréséhez ennél is gyorsabb növekedésre lenne szükség. A következő évtizedben csak három ország nem tervez új turbinákat telepíteni, köztük Magyarország, így még hátrébb csúszhatunk a szélerőmű flotta nagysága alapján felálított ra
Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki felhőszakadások veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az érintett területeken rövid idő alatt akár több mint húsz milliméter eső eshet. A riasztások által érintett területeket, járásokat az alábbi hivatkozáson elérhető, folyamatosan frissülő térképen követhetik nyomon. Amennyiben az OMSZ vissza
Könnyen lehet, hogy a járvány második hullámának elején vagyunk – mondja Nepusz Tamás bioinformatikus. Közben egyre több 40 éven aluli fertőződik meg, arányuk elérte a 44 százalékot.
A koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet még június 17-én megszűnt, és ez a dátum a végrehajtási eljárások szempontjából is fontos volt, hiszen ezek innentől kezdve még 15 napig, július 3-ig szüneteltek. Mire kell számítani most a bajba jutottaknak?
A trópusi nyár kedd hajnalban így köszönt rá az ország lakóira. Az ország-középnyugati részén felhőszakadás erejű esőzés kezdődött vagy kezdődik pár órán belül: a meteorológiai szolgálat kiadta a citromsárga riasztást. (met.hu)
Amikor visszatért, elmondta: nem világos, hogy mi történt, folyik a vizsgálat. Egyelőre csak annyi tudható, hogy a Fehér Ház mellett lövések dördültek, egy embert mentővel kórházba szállítottak.
Mintegy 8 százalékkal 1177 millió literre csökkent az ásványvizek, ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek és jegesteák eladott mennyisége az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest - közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség titkára az MTI-vel.