A Fidesz-KDNP helyi szervezete Koncz Zsófiát, a motorbalesetben elhunyt Koncz Ferenc lányát indítja a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókerületében kiírt parlamenti időközi választáson – közölte a nagyobbik kormánypárt.
A visszér, vagyis a vénák kóros tágulása leginkább a nőket veszélyezteti, kialakulása pedig több tényező együttes eredménye lehet: a folyamatos terhelés, de az öröklött gének miatt szintén megjelenhet. Leginkább a nem megfelelő keringés következtében alakulhat ki, amikor is a nyirok- és érrendszer képtelen elszállítani a salakanyagokat, így azok fe
Egy egyébként egészséges hétéves kisfiú halt bele a koronavírusba az amerikai Georgia államban – jelentette pénteken a helyi sajtó. A gyereknek nem volt semmilyen más egészségügyi problémája, és ő a legfiatalabb halálos áldozata a vírusnak az államban.
Úgy tűnik, hogy új értelmet nyer a régi szólás Mohácson, hogy nekik Mohács kell – az ellenzéki pártokat összefogó szervezet nevét valaki „véletlenül” elgépelte és így továbbították a központi rendszerbe. A helyi választási iroda vezetője, aki az ellenzéki polgármester által elbocsátott jegyző, minderről nem volt hajlandó jegyzőkönyvet felvenni.
Legalább tíz ember meghalt, amikor szombaton délután tűz ütött ki egy 13 emeletes lakóház legfelső részében a kelet-csehországi Bohumínban – jelentette a közszolgálati Cseh Hírtelevízió (CT24).
Sokat hallottunk róla, hogyan élték meg a vendéglátósok a koronavírust. De mi a helyzet az edzőtermekkel, amelyek hivatalosan ugyan nyitva tarthattak, mégsem volt igazi forgalmuk a karantén alatt?
A nitrát típusú értágítók olyan gyógyszerhatóanyagok, melyek gyorsan és hatékonyan tágítják az ereket, különösen a szívet ellátó koszorúereket, ezáltal javítják a szívműködés hatásfokát, mikor az a túlterheltség miatt nem jut elegendő oxigénhez.
A járványhelyzet miatt rengetegen dolgoztak otthon, ami miatt sokkal kevesebbet nyomtatunk, mint korábban. Milliós nagyságrendben csökkent a kinyomtatott lapok száma a magyar irodákban – állítja a nyomtatóbérlés piacán tevékenykedő soproni Master Partner Kft. A friss elszámolási adatok és az iparági tapasztalataik alapján kijelenthető, hogy az otth
A kultikus sorozat, a Szomszédok színésznője egy éve nem látta lányát, ami nagyon megviselte lelkileg. Már szinte könyörgött az Olaszországban élő Henriette-nek, hogy jöjjön haza, mert nagyon magányos nélküle - írja a Blikk.
Több mint három hét szabadságra szünetelteti munkáját a római parlament péntektől, annak ellenére, hogy szenátorok és képviselők korábban azt ígérték, hogy a járványhelyzet miatt idén nyáron nem szakítják meg munkájukat.
Legendás barátság történetét elevenítette fel Aradszky László (†82) és Payer András (†69) özvegye Szűcs Lajosról (†76) és Pécsi Ildikóról (80), illetve a baráti társaságukról, amellyel közösen jártak meccsekre.
Képzési hitel néven lesz igényelhető tavasztól a Diákhitel új formája, amit a felnőttképzésben és a szakképzésben résztvevők igényelhetnek; és megélhetésre, illetve képzési díjakra költhetnek. A Diákhitel Központ vezetője szerint főként azoknak segít ez a kölcsön, akik átképeznék magukat, de addig sem tehetik meg, hogy munka helyett csak tanuljanak
A kis- és középvállalkozások mintegy negyede függesztette fel működését 2020 januárja és májusa között a Covid-19 járvány hatásai miatt a Facebook, a Világbank és az OECD közös felmérése szerint. A Facebookon jelen lévő magyar kkv-k 21 százaléka számolt be arról, hogy munkavállalóinak száma csökkent a koronavírus-járvány miatt, míg az Egyesült Kirá
A számítástechnika iránt érdeklődő, középiskolás lányoknak szervez programozó workshopot a Vodafone. A 14 és 18 év közötti lányoknak szóló képzés célja, hogy átfogó tudást adjon, és elindítsa a résztvevőket az informatika és programozás útján. Az ingyenes #CodeLikeaGirl tábort 2020. augusztus 25. és 27. között online rendezik. A “táborban” a résztv
Tarajos sül mászkált az egyik szegedi pályaudvaron. Az Afrikában őshonos állatot a vasút dolgozói vették észre, ők és a vadaspark szakemberi közösen fogták be. A sül már biztonságban van az állatkertben.
A Global Top 100 rangsorban szereplő vállalatok piaci tőkeértéke 2020 júniusában mindössze 1%-kal (335 milliárd dollárral) maradt el a 2019. decemberi érték mögött. A 2020. júniusi adatok szerint 2020 márciusa és júniusa között a Global Top 100-ban szereplő vállalatok 87%-a növelte piaci tőkeértékét, míg 2020 januárja és márciusa között ez mindössz
Ami március elején még csak miniszterelnöki előrejelzés volt, miszerint idénre „kampec” a külföldi turizmusnak Magyarországon, azóta már ténnyé vált, de nemcsak idehaza, hanem a magyarok kedvelt külföldi nyaralóhelyein is. Mindez pedig már most euró tízmilliárdokban mérhető gazdasági károkat okozott a turizmusnak és a hozzá kapcsolódó rengeteg ágaz
Számos olyan iparág volt, amelyet a koronavírus-járvány nem érintett közvetlenül, ám ezek is szembesültek kihívásokkal: a megváltozott helyzet mindenki számára új lehetőségeket kínál. Aki most képes megragadni ezeket, az nyertesként kerülhet ki a küzdelemből.
Egyre több jel mutat arra, hogy Tóth Andi és Szabó Ádám kapcsolata ismét véget ért. A fiatal sztárpárt hosszú ideje nem láthattuk együtt, eltűntek a közös fotók, bejegyzések.
Mindenki vett már kisautót. Ajándékba, mert nem volt ötlete; magának, mert úgy döntött, hogy felnőttként is lehet kicsit gyerek. Vannak azonban olyan játékok, amik rettentő értékesek.
A koronavírus-járvány alatt erőteljesen emelkedett a vezetékes internet adatforgalma — derült ki a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) 2020 első negyedévét bemutató, ágazati statisztikai tükörből. A koronavírus-járvány alatt erőteljesen emelkedett a vezetékes internet adatforgalma, a letöltési forgalom a vezetékes hálózaton évről évre dinamikusa
Idén elmaradnak a fesztiválok, így a Sziget is. A kormány 700 millió forintot juttat a fesztiválszervezőknek, kérdés, hogy ekkora támogatási összeggel túl lehet-e élni az idei szezon teljes kiesését.
Számos oka lehet annak, ha a szánkban fémes ízt érzünk. A rossz szájhigiéniától kezdve a gyógyszerek mellékhatásán át egészen a terhességig, de ritkább esetben egyes betegségek kisérőtüneteként is megjelenhet. Az esetek döntő többségében a jelenség megszüntetéséhez általában még orvosi segítségre sincs szükség, de vannak bizonyos kórállapotok, mely
A színész ismét ítészként foglal helyet a TV2 Sztárban sztár című műsorában, ahol újoncként Köllő Babett is beül a zsűriszékbe. A színész elmondta a véleményét kolléganőjéről.
Amikor a Heti Napló stábja legutóbb Cserdiben járt, még Bogdán Lászlóval sétáltak a faluban, gyakorlatilag nem volt olyan ház, ahová ne mehettek volna be, vagy ahonnan ne jöttek volna ki eléjük az itt lakók. A Heti Napló riportja.
Tovább fejleszti a kormány a KRÉTA oktatási rendszert a digitális oktatás hatékonyabb támogatása érdekében – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence elmondta, hogy a kormány fel kíván készülni a koronavírus-járvány második hullámának elhárítására, ezért megkezdődött a KRÉTA integrált részét képező Digit