2020. augusztus 8. szombat

aug. 8
7:06
A hódítás, a kaland és a szex is beférkőzik a gondolataidba - Egymondatos horoszkóp: augusztus 8. (Glamour)
A hétvégén sok minden történhet majd
aug. 8
7:06
Dévényi Tibor: Ha látnak egy idősödő, sánta embert a Nyugati aluljáróban, aki labdákat árul, hát az én leszek! (BorsOnline)
A koncertek hirtelen leállása eddig sosem tapasztalt élethelyzetbe kormányozta a népszerű lemezlovast. Dévényi Tibor hisz benne, hogy nem lesz ezzel vége a karrierjének és jönnek még számára szép idők.
aug. 8
7:12
Mit nevezünk úszófülnek? (WebBeteg)
Az úszófül fül-orr-gégészeti vizsgálatot és terápiát igénylő heveny megbetegedés, melynek gyógyhajlama jó, de elhúzódó lehet. Minél hamarabb sikerül a diagnózist tisztázva a terápiát elkezdeni, annál gyorsabb és egyszerűbb a gyógyulási folyamat. Megelőzésként fontos az általánosan elterjedt fültisztító pálcikák használatának mellőzése, a hallójárat
aug. 8
7:12
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé tette egy balatoni üdülőközpont felújítását a kormány (Portfolio)
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak minősítették az Appeninn egyik leghangsúlyosabb balatoni turisztikai fejlesztését, a balatonvilágosi Club Aliga megújítását – írja közleményében az Appeninn.
aug. 8
7:12
Arnold Schwarzenegger 73 éves lett! Így ünnepelt a sztár (Life)
Arnold Schwarzenegger 73 éves lett! Így ünnepelt a sztár - Fotó
aug. 8
7:12
Magánrepülővel és luxusházzal csábítják a Manchester City játékosát (Promotions)
A Manchester Citytől tíz év után távozó David Silva a Lazio csapatánál köthet ki.
aug. 8
7:18
Szeptember 7-ig meghosszabbította a járványügyi intézkedéseket Olaszország (Portfolio)
Olaszországban szeptember 7-ig meghosszabbították a koronavírus megfékezését szolgáló járványügyi intézkedéseket.
aug. 8
7:18
A szokottnál is kevesebb kollégiumi helyre számíthatnak az egyetemisták idén (ATV)
Szeptembertől legfeljebb két diák kerülhet egy szobába az ELTE kollégiumaiban a járványveszély miatt, vagyis tovább csökken az elérhető férőhelyek száma. Az egyetem a tisztifőorvostól kért állásfoglalásban leírtakkal indokolta a szigorításokat. Korlátozásokra készül a Corvinus Egyetem is. Az intézmény csak hazai lakcímmel rendelkező hallgatóknak bi
aug. 8
7:18
Kánikula lesz ma is (Háziállat)
Túlnyomóan napos időre számíthatunk többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhővel. A reggeli órákban délkeleten, keleten, késő délutántól elsősorban a déli határvidéken néhol zápor, esetleg zivatar előfordulhat. Az északkeleti, északi szél többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 35 között várható. Késő estére általában 20 és 26 fok
aug. 8
7:21
Pécsi Ildikó elásná a csatabárdot: találkozni szeretne az unokájával (Ripost)
A Kossuth-díjas színművésznő hosszú évek után a férje temetésén látta viszont Csabikát, aki egykor a szeme fénye volt.
aug. 8
7:21
Kiadták a riasztást: brutális vihar és jég csap le az országra (Ripost)
Viharok kísérik a kánikulát, jövő hét végéig 35 fokra is számítani kell.
aug. 8
7:21
Pesti úti idősotthon: mérföldkőhöz érkezett a nyomozás (Ripost)
Mérföldkőhöz érkezett a nyomozás a Pesti úti idősotthon ügyében – tudta meg a Ripost. Dr. Futó Barnabás ügyvéd indítványára a Nemzeti Nyomozó Iroda bekérte a kormányhivatal legfrissebb vizsgálati anyagát, ami arról tanúskodik, hogy nem az ott dolgozók felelősek a kialakult helyzetért, hanem a fenntartó.
aug. 8
7:24
Nagyon meleg lesz a szombat (Háziállat)
Felhő csak néhol, de a 35 fokot azok sem takarják el. Kánikulára felkészülni!
aug. 8
7:24
Hétvégi horoszkóp (augusztus 8-9.) (Life)
Hétvégi horoszkóp (augusztus 8-9.)
aug. 8
7:26
Szombat reggel még fújni fog a szél, de délutánra igazi strandidő lesz Veszprém megyében (Háziállat)
.
aug. 8
7:27
Többségben az elégedetlenek (Alternatív Energia)
A Fidesz támogatói szerint az országban jól mennek a dolgok, de nagyobb azoknak a tábora, akik szerint nem jó az irány.
aug. 8
7:30
Megszakadtak az egyeztetések az új, hatalmas amerikai mentőcsomagról (Portfolio)
Pénteken délután megszakadt az egyeztetés az új gazdaságélénkítő csomagtervről az amerikai kongresszusban, elemzők arra számítanak, hogy Donald Trump amerikai elnök rendelettel orvosolhatja a helyzetet.
aug. 8
7:30
Egykori csapatánál vállal szerepet Van Persie (Sport365)
Még maga sem tudja pontosan, hogy mit fog csinálni.
aug. 8
7:32
Koronavírus: India gyárthatja majd a vakcinát a szegényebb országok számára (Portfolio)
Az Indiai Oltóanyag Intézet (SII) gyártaná a koronavírus elleni vakcinát a szegényebb országok számára - közölte a genfi székhelyű Oltóanyag és Immunizációs Világszövetség (GAVI) pénteken.
aug. 8
7:36
Nagybevásárlásra készül Európában a Microsoft (Infostart)
Donald Trump készíti elő a terepet az USA-ban, de a Microsoft Európában is lépne.
aug. 8
7:36
Benkő László újra küzd (BorsOnline)
A családtagokat és a zenésztársait is megijesztette a 77 éves Benkő László rossz �
aug. 8
7:42
Brutálisan összeverték egy pesti szórakozóhelyen a Fradi egykori focistáját (BorsOnline)
A Blikk szerint az egyik budapesti szórakozóhelyen szerda éjjel brutálisan megverték
aug. 8
7:42
Egy rejtélyes alak rendszeresen belepiszkít a hódmezővásárhelyi strand medencéjébe (Life)
Egy rejtélyes alak rendszeresen belepiszkít a hódmezővásárhelyi strand medencéjébe
aug. 8
7:42
Peking tiltakozik (Mínuszos)
Peking tiltakozását fejezte ki pénteken, amiért Donald Trump megtiltott minden ügyletet a TikTok videomegosztó kínai anyavállalatával, a ByteDance vállalatcsoporttal, valamint a WeChat közösségi platformot működtető Tencent kínai internetes óriással, és mindkét cég leányvállalataival. Vang Ven-pin kínai külügyi szóvivő sajtótájékoztatóján “politika
aug. 8
7:42
Schobert Norbi csak 18 év felett engedélyezné a Facebookot (Promotions)
A kamuprofilokból is elege van Schobert Norbinak, így személyi igazolványos hitelesítéshez kötné a regisztrációt.
aug. 8
7:48
Kevés felhő, sok napsütés – Ilyen időre számíthatunk szombaton Vas megyében (Háziállat)
Vas megyében szombaton forró augusztusi napsütés valószínű, kevés felhő jelenik meg az égen.
aug. 8
7:54
Megválasztották 2020 Legsikeresebb Női Vállalkozóját – interjú a győztessel (Piac és Profit)
A "bükki füvesember", Szabó Gyuri bácsi egy időben egyszemélyes intézmény volt. Szedte, válogatta, szárította a gyógyhatású növényeket gyomorbántalomra, magas vérnyomásra, vesére, prosztatára, és még sok minden másra. Ahhoz azonban, hogy a kezdeményezés egy jól működő vállalkozássá fejlődjön lánya,  Lopes-Szabó Zsuzsanna is kellett, akivel közösen
aug. 8
7:54
Rihanna még a házimunkát is magassarkúban végzi! (Life)
Rihanna még a házimunkát is magassarkúban végzi! - Fotó
aug. 8
8:00
Szabad szemmel: Orbán Viktorral illusztrálták a demagógok nekilódulásáról szóló cikket (Kripto Akadémia)
A közelgő gazdasági kihívások
aug. 8
8:00
Az angol harmad- és negyedosztályban biztossá vált a fizetési plafon bevezetése (Sport365)
A profi játékosok szakszervezete nem elégedett a döntéssel.
aug. 8
8:06
Csapkodnak a hullámok a Római-part körül, szó szerint (Infostart)
Az óbudai civilek szerint a közelmúlt klímaváltozása olyan szintű vízszint-emelkedést okoz a Dunán, ami már veszélyezteti a Római-parton élőket. A Városháza és a Fővárosi Önkormányzat legutóbb januárban tárgyalt római-parti védekezésről.
aug. 8
8:06
Vettel: Nem tenne jót, ha hinnék az összeesküvés-elméletekben (F1világ)
A Ferrari és Sebastian Vettel viszonya ugyan megromlott az elmúlt időszakban, azonban a német nem feltételezi, hogy másképp kezelnék őt és Charles Leclerc-t.
aug. 8
8:06
Túlszárnyata a várakozásokat Kína exportja (ProfitLine)
A várakozásokat magasan túlszárnyalva növekedett Kína exportja júliusban, az import azonban csökkent.
aug. 8
8:06
Vak kutyáját ápolja Hódi Pamela (BorsOnline)
Minden áldozatra kész kiskutyájáért Hódi Pamela. Chloe, a Boston terrier rengeteg betegséggel küzd, de gazdája naponta főz rá, gyógyszerezi, orvoshoz hordja, hogy négylábú barátja teljes életet tudjon élni.
aug. 8
8:12
Tényleg igaz, hogy nem csak sport a labdarúgás, befektetés is (Portfolio)
Ha a futball kerül szóba, akkor sokaknak egyből a szurkolók üdvrivalgása, a gólok és általánosságban a sport közösségépítő ereje jut eszébe. A sport globális vonzereje tagadhatatlan, és a rajongók erős támogatása indikálta a növekedést, mely során a futball egy több milliárd dolláros iparággá nőtte ki magát.
aug. 8
8:14
Koronavírus: Több mint 19 millió fertőzött, közel 12 millióan már meggyógyultak (Portfolio)
A világon 19 296 761 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 720 074, a gyógyultaké pedig 11 682 733 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombat reggeli összesítése szerint.
aug. 8
8:18
Olaszország meghosszabbította a járványügyi intézkedéseket (Privátbankár)
Szeptember 7-ig.
aug. 8
8:18
Terence Hill több mint 50 éve szerelmes a feleségébe - mi a titkuk? (Femcafe)
Évtizedek óta elválaszthatatlanok egymástól.
aug. 8
8:18
Géczi Erika: Megijedtem a túl izmos csajoktól (BorsOnline)
Géczi Erika a szöuli olimpiáig kitartott, bár már tudta, hogy utána más vizeken evez tovább. Jutalma egy ezüstérem lett kajak négyesben.
aug. 8
8:18
Így formáld a tested napi 15 percben és garantált lesz a siker (Life)
Így formáld a tested napi 15 percben és garantált lesz a siker - Videó
aug. 8
8:18
Knight Rider filmen dolgozik az Aquaman rendezője (Promotions)
KITT és Michael Knight visszatérnek, szóval felkészülhetünk a nosztalgiára.
aug. 8
8:20
Johnny Depp 11 éves kora óta használ tudatmódosító szereket (Life)
Johnny Depp 11 éves kora óta használ tudatmódosító szereket
aug. 8
8:24
A fertőzöttek számának hirtelen robbanása után meghosszabbították a járványügyi intézkedéseket Olaszországban (Menedzsment Fórum)
Szeptember 7-ig.
aug. 8
8:24
Felmelegedés: ezeket a területeket már most elvesztettük (Infostart)
Az elmúlt öt évben mérték a három legforróbb júliust a világban - közölte az Európai Unió Copernicus Légkörmegfigyelő Szolgálata (C3S), amelynek friss adatai szerint világszerte a harmadik legmelegebb július volt az idei.
aug. 8
8:24
„Benedek Tibi nélkül nehéz, ez lehet az utolsó meccsünk” – örökre búcsúzhat a csapat (Ripost)
Újra összeáll a 2000-es évek vízilabdázó csodacsapata. A három olimpiát is megnyerő gárda alapembereiből összeállított válogatott egy öregfiúk-tornán száll medencébe jövő héten.
aug. 8
8:24
Friss hírek érkeztek Benkő Lászlóról (Ripost)
Egy hete még csak egy-egy szóval kommunikált Benkő László, aki most már sokkal érthetőbben beszél. Kóbor János szerint javult a kiváló muzsikus állapota.
aug. 8
8:30
Greg van Avermaet távozik a csapatától (Sport365)
Év végén elhagyja a CCC-t.
aug. 8
8:30
"Igyekszünk minél kevesebbet a városban lenni" - így telnek a lakók mindennapjai a gócponttá nyilvánított Pápán (ATV)
Müller Cecília országos tisztifőorvos csütörtöki sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy Pápát gócnak nevezni, hiszen egy közösségből többen indulnak útnak a még ismeretlen státuszú emberek, és nem tudják még, hogy fertőzöttek. Ez a hír - Blikk beszámolója szerint sokkolta a helyieket.
aug. 8
8:30
Sok napsütéssel, meleg idővel vár minket a szombat Zalában (Háziállat)
Forró augusztusi napsütés valószínű, kevés felhő jelenik meg az égen.
aug. 8
8:30
Hugh Jackman elárulta az egyszerű, de erőteljes döntést, amivel megmentette házasságát (Joy)
A Farkast alakító színész már több, mint 20 éve házas, és elárulta, mi az a trükk, aminek ezt köszönheti.

Keresés