A perifériás artériás betegség (PAD) tünetei, illetve a betegség előrehaladása sok esetben megakadályozható az életmód változtatásával, például a dohányzás elhagyásával.
Az amerikai szenátus csütörtökön megszavazta azt a kétpárti törvényjavaslatot, amely megtiltja a TikTok kínai videómegosztó alkalmazás telepítését és használatát kormányzati munkatársak és a kongresszus tagjainak telefonjain és számítógépein.
A magyar jegybank előrejelzése erre az évre is optimista, idén 2 százalékos növekedéssel számol, míg jövőre 5 százalékot jelez. Ennek valóságtartalmáról Oszkó Péter volt pénzügyminisztert kérdeztük.
Otmar Szafnauerrel, a Racing Point csapatfőnökével távozott a múlt hétvégi Brit Nagydíj után Sebastian Vettel, a német szerint azonban ebben nincs semmi különös, az emberek viszont manapság „mindenből ügyet csinálnak”.
További 20 százalékos üzletrészt szerez az AutoWallis Nyrt. az Iniciál Autóház Kft-ben, ezzel 60 százalékra növeli részesedését a nyugat-magyarországi régióban meghatározó pozícióval rendelkező, hét autómárka értékesítésével és márkaszervizelésével foglalkozó vállalatban.
Ma jelentette be az amerikai kormány, hogy feloldják azt a márciusban bevezetett, globális egészségügyi ajánlást, amely azt tanácsolta az amerikaiaknak, hogy kerüljék a külföldi utakat a koronavírus miatt – írja a Reuters.
Mikor a fertőzést hivatalosan bejelentették, gyakorlatilag mindannyiunk játékszerét elvették a szakmában. Konkrétan nem csinálunk semmit - mondja a négy évtizede a szakmában dolgozó háttérember.
Biztonságos Balatonért címmel kezd éhségsztrájkot is magába foglaló akcióba péntek délután négy órától a siófoki meteorológiai obszervatórium mellé tervezett, építési engedélyt kapott, ötemeletes apartmanház ellen, jelentette be csütörtök délután élő Facebook-videóban Potocskáné Kőrösi Anita.
Négyfős orvoscsoport indul pénteken Bejrútba, hogy segítsenek a robbanás utáni mentésben. A Külügyminisztériummal közösen szervezték a csoportot, melynek tagjai napközben elkezdték összeállítani a szükséges felszerelést. A tervek szerint a robbanás után megtalált túlélők szállításában és ellátásában működnek majd közre.
A rendőrségi felvételeken látható, ahogyan augusztus ötödikén éjjel körülbelül száz menekült gyűlt össze Röszkénél a szerb oldalon, a határ közelében. A rendőrség szerint miután rájöttek, hogy a kerítés miatt nem tudnak bejutni Magyarországra, az elkövetők kövekkel dobálták meg a határőröket, és néhányan szeméremsértő módon viselkedtek.
"Félő, hogy a kisebb előadók nem részesülhetnek majd a raktárkoncert-sorozatra szánt állami támogatásból" - ezt mondta az ATV Híradóban Czutor Zoltán. A dalszerző szerint bölcsebb lenne, ha az ötmilliárdos keretből több koncertet támogatnának, mint a tervbe vett százötven. Közben kétmilliárd forintos támogatást kapnak a klubok és fesztiválszervezők
539 millió euróra feleződött a Siemens profitja a gazdasági harmadik negyedévben, ami azonban jócskán felülmúlta a 82 millió eurós elemzői konszenzust.
A világ egyik legjobbjának számító izraeli hírszerzés arról tájékoztatta a német kormányt, hogy a Hezbollah nevű terrorszervezet tonnaszám raktároz olyan veszélyes anyagot Dél-Németországban, amely a minap elképesztő pusztítást végzett a libanoni fővárosban.
Kis mértékben csökkenő tendenciát mutat a koronavírus-fertőzés okozta járvány terjedésének üteme Belgiumban. Amíg a korábbi napokban az átlagos napi új esetszám 536 körül mozgott, addig a belga nemzeti közegészségügyi intézet csütörtöki bejelentése szerint ez a mutató az elmúlt 24 órában alig haladta meg az 500-at.
A gyereksztárok nem csupán hírnevet és kapcsolatokat szereznek fiatalon, de anyagilag is meg tudják alapozni a jövőjüket. Most megmutatjuk, mennyi pénzt keresnek a legfelkapottabb fiatal színészek!