A megváltozott körülményeket és a biztonsági szempontokat szem előtt tartva a Brain Bar szervezői úgy döntöttek, hogy a 2020-as jövőfesztivált online rendezik meg. Az idén kifejezetten a válság utáni újrakezdésre fókuszáló, Reboot! (újraindítás) címet viselő esemény új időpontban, 2020. szeptember 15-17. között jelentkezik, az online közvetített el
A szupertehetséges színésznő, Millie Bobby Brown szakított rögbijátékos szerelmével, akivel 10 hónapja voltak együtt. A dolgot nem maga a színésznő ismerte el - máshonnan derült ki...
Először találtak kísérleti bizonyítékot a Higgs-bozon két müonra bomlásáról az európai részecskefizikai kutatóintézet (CERN) kutatói, akik a virtuálisan zajló 40. részecskefizikai konferencián mutatták be kutatási eredményeiket a nagyon ritka jelenségről.
Nagyon rákaptak a magyarok az autós kamerákra: tavaly április és idén március között 76 százalékkal több fogyott, mint egy évvel korábban. A daschcam-ek hasznosak tudnak lenni, ha valamilyen kétes szituációba keveredünk, ám a Magyar Biztosítók Szövetsége szerint azért nem olyan rossz a helyzet itthon, hogy kötelezővé kelljen tenni azokat - ellentét
Megtartják a szentmisét augusztus 20-án a budapesti Szent István-bazilikában; a Szent Jobb-körmenet helyett ereklyés áldást kapnak a hívek - közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye szerdán az MTI-vel.
A kiskereskedelmi üzletek júniusban már járványügyi korlátozások nélkül lehettek nyitva az egész országban, így forgalmuk volumene a nyers adat szerint 0,8 százalékkal bővült, naptárhatástól megtisztítva lényegében nem változott az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
11 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4564 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 599 főre emelkedett, 3431-en pedig már meggyógyultak.
Tapasztalt politikusok vették át a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus politikai rendezését célzó kontaktcsoport vezetését. A kompromisszum már nem elképzelhetetlen.
11 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4564 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 599 főre emelkedett, 3431-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 534 fő. Az aktív fertőzöttek 35%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyu
Felkerültek a magyar autópiac térképére a hétülésesek - több mint 15 ezer nagycsaládos kapott állami támogatást az új autójához. Az állam a program tavalyi indulása óta eltelt bő egy év alatt összesen 35 milliárd forint támogatást nyújtott a három - vagy többgyermekes családoknak az autók beszerzéséhez. A támogatást a járvány ellenére is biztosítot
Várható volt, hogy a koronavírus miatti lezárásokban a videójáték ipar lehet az egyik olyan ágazat, amelyik nagy nyertesként kerülhet ki, hiszen az otthonaikban ragadt emberek számára a szórakozás kevés formája volt elérhető, viszont játszani otthonról is lehet. Ha az egyes videójáték ipari cégek részvényeit nézzük, akkor az látszik, hogy a befekte
A magyar kormányfő biztosította libanoni kollégáját arról, hogy Magyarország készen áll segítséget és támogatást nyújtani Libanonnak ebben a nehéz időszakban.
Négy mérkőzéssel tér vissza szerdán a nemzetközi kupák 2019–2020-as idénye a (majdnem) rendes kerékvágásba. A nemzetközi futballban az augusztus elsősorban a Bajnokok Ligájáé és az Európa-ligáé.
A postások július közepi demonstrációja után hirtelen mégis talált pénzt a kormány és a Magyar Posta a béremelésre, amit a szakszervezetek még nem fogadtak el, Brüsszel pedig nem járult hozzá az extra állami támogatáshoz.
Meghaladta a 700 ezret a koronavírus miatt elhunytak száma a világon a Reuters összesítése szerint. Nagyjából minden 15 másodpercben meghal egy ember a koronavírus következtében, a halálos áldozatok száma főként az USA-ban, Brazíliában, Indiában és Mexikóban nő.
Ismét kellemes a hangulat az európai tőzsdéken, az euró is csendesen erősödik a dollárral szemben. Az egyik nagybank úgy véli, hogy tovább zuhanhat a dollár, ha végre megindulnak a pénzek az amerikai részvényekből Európa felé. Az új aranyrekord 2043 dollár, a közelgő gyorsjelentések előtt emelkednek a magyar részvények is.
Több mint két és félmilliónyian maradtak áram nélkül az Egyesült Államokban, miután a trópusi viharrá szelídült Ézsaiás hurrikán végigtarolta a keleti partot és elérte New Yorkot - jelentette az amerikai országos hurrikánközpont (NHC).
Száz kilométer/órásnál erősebb széllökést és több mint százmilliméternyi csapadékot is regisztráltak a keddi zivataros időben - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán a Facebook-oldalán.
A kormány Budapestért felelős államtitkára is megszólalt a Lánchíd-tender ügyében, Fürjes Balázs a következőt tweetelte: Karácsonyék szerint “hibás a hatóság, a Tarlós, az imperialista összeesküvés, nyáron a meleg, télen a hideg. Csak a magyarázkodás, miközben készül A-híd mutyi”.
Egyedülálló képet kaphattak a régészek a várost átszelő tram-train pálya építését megelőző régészeti feltárások során. Az eddig felszínre hozott 8 ezer tárgy érdekesebb darabjaiból jövőre nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban.
A vízmintavételi eredmények alapján megszűnt a baktériumszennyezettség a vezetékes ivóvízben, így a mai naptól azt újra forralás nélkül lehet fogyasztani Siófok Kiliti városrészében. A DRV Zrt. a szennyezés forrásának felderítését szolgáló rendkívüli vízmérő-leolvasások alkalmával eddig 3 illegális hálózatra táplálási helyet azonosított, de a hétvé
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2020/08/05/1277/
Már 2019-ben is félmilliárd forintos veszteség jött össze a májusban becsődölt Robinson Tours utazási irodánál, így a koronavírus-járvány csak megfejelte az amúgy is kulmináló anyagi problémákat.
Oláh Lajos tegnap 491 írásbeli kérdés formájában minden érintett iskolával kapcsolatban megérdeklődte, az EMMI miért látja szükségesnek, hogy az adott intézményben iskolaőrt küldjön. A politikus konkrét erőszakos cselekmények részleteire kíváncsi.