António Guterres ENSZ-főtitkár kedden figyelmeztetett, hogy nemzedéki katasztrófa alakulhat ki a koronavírus-járvány miatti iskolabezárásokból. Guterres aláhúzta: kiemelten fontos, hogy a diákok - a megfelelő egészségügyi óvintézkedések mellett - visszakerüljenek az iskolapadba.
Az elmúlt pár nap hírei között szerepelt, hogy az indiai belügyminiszter és a koszovói kormányfő is megfertőződött a COVID-19-cel. Közben elővigyázatosságból Sebastian Kurz osztrák kancellárnak is otthonról kell dolgoznia, kiderült ugyanis, hogy a hivatala egyik munkatársa szintén koronavírusos.
A Richter Gedeon Nyrt. és svéd partnere, a Palette Life Sciences AB méhen belüli fájdalomcsillapítója, a Lidbree nemzeti forgalombahozatali engedélyt kapott az Egyesült Királyságban - közölte a Richter a tőzsde honlapján.
Míg hétfőn új történelmi csúcsot ütött a Nasdaq technológiai index és másutt is jó volt a tőzsdei hangulat, ma enyhe visszaesés látható Európában. Bár ma is vannak olyan indexek, amelyek emelkedni tudnak, a BUX nem tartozik ezek közé. Még a remek jelentést közlő Richter is visszaesett. A gyorsjelentések mozgatják az árfolyamokat, csalódást okozott
Emelkedéssel fejezték be a hétfői kereskedést az amerikai tőzsdék, míg a Nasdaq Composite új történelmi csúcson zárt. Ázsiában a tőzsdék többsége erősödött a keddi kereskedésben, az európai börzéken is zömmel emelkedést láttunk a nyitás után, azonban a csalódást keltő vállalati eredmények után a korábbi emelkedés olvadni kezdett.
Számos olyan iparág volt, amelyet a koronavírus-járvány nem érintett közvetlenül, ám ezek is szembesültek kihívásokkal: a megváltozott helyzet mindenki számára új lehetőségeket kínál. Aki most képes megragadni ezeket, az nyertesként kerülhet ki a küzdelemből.
Minden esetben számlát kell kérni - tudhatják meg a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) animációs kisfilmjéből a Kisfaludy-pályázat győztesei, köztük Simicska Lajos és több fideszes képviselő is.
Felállt a Színház- és Filmművészeti Egyetem új kuratóriuma, melynek elnöke Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója lesz. Az egyetemi hallgatói önkormányzata nem fogadja el a felálló új vezetést, a politika pedig minden oldalról igyekszik beleszólni a kérdésbe.
Csángó négy évszak címmel jelentette meg új lemezét a moldvai zenét játszó Berka együttes. Az ének és furulya mellett ritka fúvós hangszereken is muzsikáló Endrődi Szabolcsot kérdeztük a részletekről.
Füredi Krisztián tápiószecsői cukrászmester alkotása, a Curiositas , azaz Kíváncsiság fantázianevű torta viselheti idén a kitüntető címet. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt a JÓkenyér cukrászat csapata nyerte a Szentivánéji Álom tortával.
A világ legnagyobb sztárjai mind Los Angelesben vagy annak körletében laknak, így nem csoda, hogy amikor egy-egy híresség a költözés mellett dönt az egész világ meglepődik.
A koronavírus kórházi osztályokat megjárt túlélői között magas a pszichiátriai betegségekben szenvedők aránya – állítja egy új olasz tanulmány. A vizsgálat során több száz betegnél figyelték a pszichiátriai hatásokat.
A fiatalok 18 százaléka többet költött a járványhelyzetben, 36 százalékuknál viszont csökkentek a kiadások - áll a K&H ifjúsági indexében, amely szerint jelentős eltérések láthatóak a 19-29 évesek költéseiben, például míg a nők 25 százaléka nagyobb kiadásokkal szembesült, a férfiaknak csak a 12 százaléka költött többet a járvány miatt.
Javul az üzleti hangulat és a kereslet fellendülésének jelei mutatkoznak már a német autóiparban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének havi felmérése alapján.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Zöld Programjával kívánja elősegíteni a klímaváltozáshoz és más környezeti problémákhoz kapcsolódó kockázatok csökkentését, a magyarországi zöld gazdaság finanszírozásának bővítését, így a bankszektorban megtett intézkedések után a tőkepiacokon is megkezdi a zöld pénzügyek meghonosításának támogatását, együttműködve a tá
Bulgáriában megugrott a megbetegedések száma. Szerbiában mégsem tartják meg a korábban már májusról szeptemberre halasztott múzeumok éjszakája rendezvénysorozatot.
Bár a Diageo pénzügyi évének első fele még jól sikerült, a koronavírus globális terjedése jelentős negatív hatással volt a vállalat eredményeire a pénzügyi év második, június végéig tartó részében, hiszen az értékesítés volumenével együtt az árbevétel is visszaesett, a koronavírushoz kapcsolódó egyszeri tételek miatt pedig közel feleződött a cég pr
A hazánktól délre örvénylő mediterrán ciklon délutántól ismét nedvesebb levegő szállít térségünkbe. Intenzív esőkre, heves, zivatarokra kell felkészülni.
Az ATV Híradónak az ügyvéd azt mondta: ügyfelei fegyvertelenül mentek el a benzinkúti találkozóra, azt gondolták, békésen elrendezhetik a régóta húzódó konfliktust.
Észak-Magyarországon is terjeszkedik a Jászai Gellért többségi tulajdonában lévő 4iG: Debrecenben nyitott regionális irodát az informatikai vállalkozás.