Még múlt héten sikerült a forintnak egy bő féléves trendvonalon átmennie az euróval szemben, ami elvileg lendületet adhatott volna a további erősödéséhez, de közben egy újabb technikai akadály előtt megtorpant. Közben az euró a július végén látott nagy erősödéséből sokat megőrzött a dollárral szemben amellett is, hogy pénteken és hétfőn korrekció t
Sokfelé, jelentős mennyiségű csapadékra készülhetünk a következő 24-48 órában, egyes tájakon az egyhavi átlag is lezúdulhat ilyen rövid idő alatt; azonban nem mindenhol lesz jelentős/extrém mennyiség! A hét végére szárazabbra fordul időjárásunk.
Az érintett területen veszély! hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is!
A Budai Kerületi Bíróság július 1-jén egy év felfüggesztett börtönbüntetésre, és 540 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte Kaleta Gábort, aki a vád szerint több ezer, gyermekekről készült pornográf felvételt tárolt a laptopján.
Délnyugaton már több járásra kiadta a másodfokú, narancs riasztást zivatar- és felhőszakadás veszélye miatt kedden kora délután az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az Index szétverésével egy újabb független műhely veszett el, miközben már a csapból is kormánypropaganda folyik. Az ellenzéki pártokat a médiapolitikai elképzeléseikről kérdeztük.
A nyári hónapokhoz méltóan jelentősen visszaesett a részvénypiaci forgalom júliusban a BÉT-en, a napi átlagos forgalom mindössze 8 milliárd forint volt az elmúlt hónapban. A brókercégek közül az Erste került az élre, a top 3 brókercég továbbra is jelentős részesedést hasít ki a piacból, együttesen a teljes piaci forgalom több mint kétharmadáért fel
Az Eu a technológiai fejlődést szem előtt tartva hamarosan rendet vág az energiatakarékosság-jelzések zavaros rengetegében. Novembertől jönnek az újítások. Íme az új jelzések!
Idén júliusban a DataHouse adatai szerint 12 196 import személyautó került hazai forgalomba, ami az előző hónaphoz képest 13 százalékos, az áprilisi mélyponthoz képest pedig 61 százalékos növekedést jelent. Ezzel a használtautó-import volumene már csupán 6-7 százalékkal marad el a járvány kitörése előtti szinttől.
Az aktív fertőzöttek száma jelenleg 540 fő, 36 százalékuk budapesti. A főváros után továbbra is Pest és Zala megyében van a legtöbb aktív fertőzött, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben pedig a legkevesebb.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb előrejelzései alapján kedden és szerdán nagyobb mennyiségű csapadék várható több megyében is. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ezért arra kéri az érintett megyékben közlekedőket, hogy csak indokolt esetben induljanak útnak, utazás előtt pedig mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról, időjár
Az elmúlt két évben azt a feladatot kapta, hogy a hazafias és honvédelmi nevelés stratégiáját dolgozza ki – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Simicskó István, a KDNP parlamenti frakciójának vezetője. A politikus arról is beszélt a műsorban, hogy ameddig csak lehet, az Európai Néppártban kell maradnia a KDNP-nek, hozzátéve, hogy tagságuk a Fi
A fesztiválok elmaradása miatt, a zenészek megsegítése érdekében a Magyar Fesztivál Szövetség a koncertek belépőjegyeire kedvezményes, öt százalékos áfa bevezetését kéri.
Délnyugat felől tovább növekszik a felhőzet, egyre nagyobb számban képződhet eső, zápor, zivatar. Éjszaka túlnyomóan borult idő lesz sokfelé esővel, záporral, zivatarral, felhőszakadással.
Olaszország újabb katonákat küld a szlovéniai határon lévő Friuli-Venezia Giulia régióba a fokozott migrációs mozgás miatt - jelentette be az olasz kormány.
Az Olaszországot kifejezetten sújtó koronavírus-járvány ellenére 2008 óta nem látott első féléves nyereséget ért el az első félévben az Intesa Sanpaolo. A második negyedéves 1,4 milliárd eurós profit az elemzők által várt 1,1 milliárdot is jócskán meghaladta, ugyanakkor jelentős részben egy egyszeri tételnek (eszközeladásnak) köszönhető. A kiemelke
Az Európai Bizottság átfogó vizsgálatot indít a Fitbit aktivitásmérő okosórát gyártó cég és a Google amerikai internetes óriásvállalat által tavaly novemberben kötött felvásárlási megállapodás ügyében - közölte Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős biztos kedden.
A vártnál nagyobb mértékben nőtt az amerikai gyáripar új megrendeléseinek értéke júniusban, jelezve, hogy a feldolgozóipar kezd talpra állni, jóllehet a koronavírussal fertőzöttek számának jelentős emelkedése veszélyezteti a törékeny fellendülést.
A koronavirus.gov.hu szerint az aktív fertőzöttek száma Magyarországon jelenleg 540 fő, és eddig összesen 598 olyan haláleset történt, ahol az elhunytnál koronavírus-fertőzést is azonosítottak. A megyei eloszlásokat tekintve továbbra is Budapest vezet - minden az aktív fertőzöttek, mind az elhunytak számát tekintve -, de akad még olyan országrész,
Az Európai Bizottság átfogó vizsgálatot indít a Fitbit aktivitásmérő okosórát gyártó cég és a Google amerikai internetes óriásvállalat által tavaly novemberben kötött felvásárlási megállapodás ügyében - közölte Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős biztos.
Emellett több helyi terméket teszünk a bevásárlókosárunkba, miközben a legújabb termékcsodák helyett a régieket megőrizzük és megjavíttatjuk. A tömegfogyasztást egy egészség- és környezettudatosságot előtérbe állító posztmodern forma váltja fel, amelynek kulcsszereplője az aktivista fogyasztó – ez az egyik legfontosabb megállapítása a Cetelem Körké
Az Egyesült Államok kézben tartja a koronavírus-járványt annak ellenére, hogy naponta újabb csúcsot dönt a halálos áldozatok száma – mondta egy keddi interjúban Donald Trump amerikai elnök.
Megszólalt Híradónknak Bánsági Ildikó. A Kossuth-díjas színművésznő tegnap írta ki Facebook-oldalára, hogy felmondott a Nemzeti Színházban. Azt mondta: döntésének nincs egyetlen oka, az utolsó csepp volt a pohárban az, ami a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül zajlik.
Kevesebb hús és rövidebb utazások, több helyi termék a bevásárlókosárban, a legújabb termékcsodák helyett a régiek megőrzése és megjavíttatása. A tömegfogyasztást egy egészség- és környezettudatosságot előtérbe állító posztmodern forma váltja fel, amelynek kulcsszereplője az aktivista fogyasztó – ez az egyik legfontosabb megállapítása a Cetelem Kör