Kevés vonzóbb téma van manapság a jövendőmondók és modern delphoi jósok köreiben, mint az amerikai dollár hamarosan várható összeomlása, kulcsvaluta szerepének elvesztése. Ez a több évtizede újra és újra várt és jövendölt esemény, mely eddig sem következett be és véleményem szerint még sokáig nem is fog bekövetkezni, noha a dollár évtizedes távlatb
A magyar befektetők körében az osztalék kérdése nem szokott döntő súllyal latba esni, ám ha a cégek nem fizetnek, annak rossz üzenete van és az árfolyamokban is visszaköszön. Az osztalékok visszavágására azonban nem csak Magyarországon volt példa, globálisan szintén óriási csökkentés volt jellemző.
Egy részletes cikkben foglalta össze a hazai plázák és élelmiszárláncok körül kialakult helyzetet a G7, a cikkből többek között kiderül, hogy a hazai tulajdonban lévő kereskedelmi láncok folyamatos boltbezárásokat, míg a külföldi bolthálózatok folyamatos nyitást tudtak elérni az elmúlt időszakban. Mindezt annak ellenére, hogy a plázastop törvény ki
Dobrev Klára brüsszeli útjára készülve osztott meg egy képet Facebook-oldalán, melyen egy cicákkal teli bőrönd látható. „Sajnos kiscicák, ti nem jöhettek velem” – tette hozzá szomorúan a politikus.
Elérte legmagasabb pontját a Jász utca 72. szám alatt épülő, 35 lakásos önkormányzati passzívház. A XIII. kerület több mint 10 milliárd forintot fordít bérházak kialakítására, melynek keretében 2002 óta eddig 11 helyszínen, 632 bérlakást épített fel.
A német kormány azzal számol, hogy az eddig vártnál kevésbé csökken a gazdaság teljesítménye, az ezzel kapcsolatos új előrejelzését a jövő héten ismerteti Peter Altmaier gazdasági miniszter - mondta el a kormányhoz közel álló egyik forrás a Reuters hírügynökségnek.
Megnyílt a Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny regisztrációs felülete, amelyre folyamatosan jelentkezhetnek a középiskolás diákok. A szervezők nem elitversenyt szeretnének, ezért a szakgimnáziumok, a technikumok, a szakközépiskolák és a szakképző iskolák tanulóira számítanak.
A koronavírus-járvány újra erőteljesebben kihathat az emberek mindennapi életére az őszi és a téli hónapokban - figyelmeztetett Angela Merkel német kancellár éves nyári sajtótájékoztatóján pénteken.
Újabb személyek ellen vezet be szankciókat az Európai Unió a fehéroroszországi elnökválasztással kapcsolatban miatt - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Berlinben.
Elérte legmagasabb pontját a Jász utca 72. szám alatt épülő, 35 lakásos önkormányzati passzívház. A XIII. kerület több mint 10 milliárd forintot fordít bérházak kialakítására, melynek keretében 2002 óta eddig 11 helyszínen, 632 bérlakást épített fel.
Kötcse is “elesett”, a szokásos szeptember eleji időpontban nem rendezik meg a zárt polgári-konzervatív pikniket, pedig Orbán Viktor szezonnyitó beszédet mondott volna a Dobozy kúrián - mondták el az atv.hu-nak a kormányoldalon.
Már megint felütötte a fejét a Facebookon egy bitcoinos átverés: ezúttal Gattyán Györgyről állítják azt, hogy felfedte a meggazdagodás titkos receptjét, ami nem más, mint egy kriptodevizás kereskedőprogram. A cikkben a milliárdos nevén kívül visszaélnek több hírcsatorna logójával, az MNB nevével és hivatkoznak Bill Gates-re és Richard Bransonra is.
Újabb személyek ellen vezet be szankciókat az Európai Unió a fehéroroszországi elnökválasztással kapcsolatban - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Berlinben.
Törökország szeptember 1-ig meghosszabbította Oruc Reis nevű szeizmikus kutatóhajó küldetését a Földközi-tenger keleti medencéjében, ahol Görögország által vitatott területen vizsgálódik energiahordozók után - jelentette csütörtökön az NTV török hírtelevízió.
A járvány kedvezőtlen hatásai miatt 4,8 százalékra ugrott a munkanélküliségi ráta, a foglalkoztatottak száma is mérséklődött. Bár most még bizonytalan a helyzet, a munkaerőpiacon hosszabb távon újra visszatérhet a járvány előtti munkaerőhiány.
Baleset miatt több kilométeres torlódás alakult ki pénteken kora délután az M7-es autópályán a Balaton felé - közölte az Útinform. Mint írták: a 33-as kilométernél csak egy sávon halad a forgalom, emiatt több kilométeres
Újabb személyek ellen vezet be szankciókat az Európai Unió a fehéroroszországi elnökválasztással kapcsolatban - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Berlinben.