2020. augusztus 27. csütörtök

aug. 27
20:39
Turisták lepték meg az erdőben pucérkodó Mihalik Enikőt (Ripost)
Van benne veszély, ha az ember lánya nyilvános helyen dobja le magáról a textilt.
aug. 27
20:39
Nagy kalamajkát okozott esküvőjén a szuperszexi sportriporternő (Ripost)
Képtelen volt tartani a száját. A Manchester Cityben focizó szerelmének a lagzi napján kellett bocsánatot kérnie Guardiolától.
aug. 27
20:39
Kiderült: ezért maradt el a megvert Orosz Bernadett tárgyalása (Ripost)
Most találkozott volna először volt párjával a bántalmazása óta Orosz Bernadett, a szerdán 10 órára kitűzött tárgyalás azonban elmaradt.
aug. 27
20:39
Bejelentették, hogy idén elmarad az egyik legnépszerűbb karácsonyi vásár (Ripost)
Prága bejelentette a hét elején, hogy a idén szilveszterkor nem rendezik meg a hagyományosnak számító tűzijáték és fény show-t. A következő ünnepi csapás, hogy Kölnben elmarad Európa egyik legszebb karácsonyi vására is. Könnyen lehet, hogy ez még csak a kezdet.
aug. 27
20:45
A pótfelvételi sem javított a drámai adatokon (Alternatív Energia)
A tavaszi felvételin rekord alacsony volt a jelentkezők száma: 91,4 ezren döntöttek úgy, hogy megpróbálnak bejutni valamelyik egyetemre, ami 20 ezerrel kevesebb jelentkezőt jelentett 2019-hez képest.
aug. 27
20:48
Idegesítő hiba jött elő a Redmi Note 9 mobiloknál (GSMring)
Komoly minőségbeli probléma mertül fel a Redmi két középkategóriás mobiljánál, a gyártó a jövőben jobb és áthatóbb minőség-ellenőrzést ígér.  A Redmi Note 9 és Note 9 Pro az egyik legjobb vételnek számít a megfizethető telefonok között. A hasonló kategóriájú készülékeknél köztudott, hogy spórolnak az egyes elemeken a gyártók, amivel nincs is gond,
aug. 27
20:51
Vinnai Balázs az IVSZ új elnöke (Portfolio)
Az IVSZ - Szövetség a Digitális Gazdaságért éves közgyűlése Vinnai Balázst választotta meg elnökké, aki a pozíciót 10 éven át betöltő Laufer Tamást váltja a szervezet élén.
aug. 27
20:51
Koronavírusos a magyar birkózóválogatott négy tagja (ATV)
Megfertőződött koronavírussal a magyar birkózóválogatott négy tagja, akiket a szövetség (MBSZ) csütörtöki közleményében nem nevesítettek.
aug. 27
20:51
Oszlatni kezdte a tömeget, és újságírókat vitt el a fehérorosz rendőrség (SzMo)
Megint hatalmas tömeg tüntetett Minszkben. A belügyesek 20 újságírót vittek el, állításuk szerint csak ellenőrizték, hogy jogszerűen tudósítanak-e. A telefonjaikat és irataikat elkobozták.
aug. 27
20:57
Sosem látott készpénzhalmozás folyik egy gazdagokból álló csoportnál (Portfolio)
A koronavírus-válság kirobbanásakor mért 12%-ról 19%-ra növelte egy 800 befektetőből álló elit klub a portfóliója készpénzhányadát, mivel egyre nagyobbak az aggodalmak az amerikai gazdaság teherbírásával kapcsolatban – számol be a hírről a Bloomberg.
aug. 27
20:57
Vida Kristopher és Szalai Attila csapata is továbbjutott (Sport365)
A lengyelek a Dinamo Minszk otthonában diadalmaskodtak az El-selejtezőn.
aug. 27
20:57
Halottnak hitték a fiatal nőt, ám a ravatalozóban lidérces titokra derült fény (Femcafe)
A nő szívinfarktusban "hunyt el", az orvosok többször újjáélesztették, ám már nem tudtak rajta segíteni. Látszólag.
aug. 27
21:00
Rejtett kamerával tesztelte a Fókusz, hogy hordjuk-e a maszkot ott, ahol kötelező (SzMo)
Szerdán 73, csütörtökön már 91 új koronavírusos beteget regisztráltak Magyarországon 24 óra alatt.
aug. 27
21:02
A fiatal nők harmada nem posztol képet retusálás nélkül, ugyanennyien letörlik, ha nem jön elég lájk (SzMo)
Egy új kutatás szerint megdöbbentő módon befolyásolja a lányok önbecsülését a közösségi média.
aug. 27
21:03
Indulásra kész a Mastercard azonnali fizetési szolgáltatása (ProfitLine)
A Mastercard bejelentette, hogy Magyarországon is elérhetővé teszi Pay by Account nevű számlaalapú fizetési szolgáltatását, így a vásárlók a kártyás vagy mobilos fizetéseknél megszokott gyorsasággal, kényelemmel és egyszerűséggel fizethetnek majd. A nemrég hatályba lépett törvény szerint 2021. január 1-től minden online kasszával rendelkező kereske
aug. 27
21:09
Kikapott a Puskás Akadémia (Sport365)
A Stockholmi vereséggel az első körben búcsúzott a magyar csapat.
aug. 27
21:09
373 milliós pluszpénzzel készül a főváros a második hullámra (ATV)
A járványügyi védelmi intézkedések látványos betartásával zajlott a Fővárosi Közgyűlés ülése. A több mint 40 napirendi pont közül végül kimaradt a temetkezési díjak emeléséről szóló javaslat, viszont döntöttek a hajléktalanszállók és idős-otthonok számára fenntartott többletforrás elkülönítéséről. A 373 milliós pluszpénzzel már a járvány várható má
aug. 27
21:09
Ez lett volna, ha Zack Snyder rendezte volna a Végtelen háborút és a Végjátékot (Promotions)
Gugga Leunnam elgondolkozott rajta, hogy mi lett volna, ha Zack Snyder rendezte volna a Végtelen háborút és a Végjátékot.
aug. 27
21:12
3D-s ultrahangképekkel segítenek a vak anyákon, hogy láthassák magzatukat (SzMo)
A gyengénlátó édesanya először sírva fakadt, amikor nem látta az ultrahangképet, ám az orvosok kitalálták, hogy segítsenek rajta.
aug. 27
21:15
Az SZFE kuratóriuma egyeztetett a minisztériummal (ATV)
A Színház- és Filmművészetért Alapítvány képviselői csütörtökön részt vettek az Innovációs és Technológiai Minisztérium által a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltásáról kezdeményezett egyeztetésen - olvasható az alapítvány MTI-hez küldött közleményben.
aug. 27
21:18
Megszakítják a járvány miatti korlátozások visszavonását Németországban (Kripto Akadémia)
Ehelyett több területen további szigorításokat vezetnek be, és igyekeznek egységesíteni a tartományonként eltérő fertőzésvédelmi szabályozást.
aug. 27
21:18
70 napig tart majd az út – buszjáratot indítanak Delhiből Londonba jövőre (SzMo)
Nyilván nem a leggyorsabb, de az biztos, hogy a legkalandosabb!
aug. 27
21:21
Soha ne csináld: Milliárdok esnek ki egyes iparágaknak, ha nem mész el az időpontodra (Joy)
Neked csak egy gyors körmös időpont, az iparágnak viszont ismét egy újabb kiesett összeg... El sem tudod képzelni, mennyire képes megkárosítani több szereplőt is, ha nem mondod le a kért kezelésedet.
aug. 27
21:21
Európa Liga-selejtező: A Fehérvár továbbjutott, a Puskás búcsúzott (BorsOnline)
A Fehérvár FC továbbjutott a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulój�
aug. 27
21:27
Megvan kikkel játszanak a magyar sztárteniszezők a US Openen (Sport365)
Balázs Attila kazah, Fucsovics bolíviai, Babos amerikai ellenféllel kezd.
aug. 27
21:27
Csökkent a Laura hurrikán ereje, de így is katasztrofális következmények várhatók (Portfolio)
Csütörtökön 4-es erősségűről 2-esre csökkent a Louisianában és Texasban pusztító Laura hurrikán ereje, de a meteorológusok változatlanul katasztrofális következményekkel számolnak.
aug. 27
21:29
A Fehérvár jutott tovább (Sport365)
Tizenegyesekkel győzött a magyar csapat az El-selejtezőben.
aug. 27
21:30
Kijev sem ismeri el a fehéroroszországi választások tisztaságát (ATV)
Az ukrán külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy csatlakozott az Európai Unió nyilatkozatához, és úgyszintén nem ismeri el, hogy a fehéroroszországi elnökválasztás megfelelt volna az európai normáknak - írta a Jevropejszka Pravda ukrán hírportál.
aug. 27
21:30
Hímvesszőrák következtében elveszítette a péniszét, most arra vár, hogy újat kapjon (SzMo)
A brit férfi most már bánja, hogy nem ment el időben orvoshoz.
aug. 27
21:33
Koronavírus: rekord közelében a francia új esetek száma (Portfolio)
Gyorsan terjed a koronavírus Franciaországban.
aug. 27
21:36
Ezek az ingatlanok fittyet hánytak a válságra: durván berobbant az áruk (Pénzcentrum)
Az elmúlt másfél évtized során megkötött adás-vételi szerződések adatainak elemzése kimutatta, hogy a belvárosi V. kerület válságokon átívelő ütésállósága egészen kivételes a hazai ingatlanpiacon. Az Otthon Centrum (OC) tizenöt
aug. 27
21:39
Menczer: a legnagyobb veszély most a vírus behurcolása (ATV)
Jelenleg a legnagyobb veszély a koronavírus behurcolása - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtök este.
aug. 27
21:39
Elképesztően lehűlhet a levegő, hónapok óta nem volt ilyen hideg (Háziállat)
Erős széllökések is lesznek. Egyre vastagabb magasszintű felhőzet sodródik be hazánk fölé, az éjszaka első felében átmenetileg erősen felhős periódusok is lehetnek, ám reggelre szinte mindenütt kiderül az ég. Pénteken is fátyolfelhők zavarják a napsütést, csak elvétve jelenhetnek meg gomolyok. Csapadék nem valószínű. Késő délutántól mérséklődik a
aug. 27
21:42
Figyelmeztet a család, szélhámosok éltek vissza Bódi Guszti nevével (Ripost)
A csalók a zenész fotóit is felhasználták, ezzel megtévesztve a rajongókat.
aug. 27
21:42
Rengetegen voltak kíváncsiak a Fradi bravúros sikerére a tévében (Ripost)
A közszolgálati sportcsatorna a második legnézettebb volt Magyarországon a műsor idejében.
aug. 27
21:42
Nem hiszed el, mennyivel kevesebb autót loptak idén, mint két évvel ezelőtt (Ripost)
Drasztikusan lecsökkent az autólopások száma. Ráadásul az autótolvajok körében népszerű márkák sorrendje is átrendeződött.
aug. 27
21:42
Fájdalmas kérdést tett fel egy nő az interneten, rengetegen válaszoltak (Ripost)
Évek óta viseli a testén a beavatkozás nyomát, de soha nem tudott vele megbékélni. Amikor névtelenül segítséget kért, kiderült, hogy rengetegen nő érintett, és ugyanez a kérdésük: Lehet valaki csinos műtéti heggel?
aug. 27
21:45
Vettel: Mindent beleadok az utolsó 11 versenyen! (F1világ)
Nehezen indult a 2020-as szezon Sebastian Vettel számára, a német versenyző azonban azt mondja, mindent megtesz azért, hogy szépen búcsúzzon csapatától, a Ferraritól.
aug. 27
21:45
A Dunaszerdahely idegenben győzött az El-selejtezőn (Sport365)
A csapat két magyar játékosa végig játszott.
aug. 27
21:48
A titkárnővel szexelt, véletlenül bekapcsolva hagyta a kamerát a főnök, munkatársai a Zoomon keresztül nézték végig (SzMo)
Lassan fél éve használja a fél világ a Zoomot, de még mindig születnek meglepetések a véletlenül bekapcsolt kamerák miatt.
aug. 27
21:51
Egy kihalófélben lévő indiai törzs több tagját fertőzte meg a koronavírus (Promotions)
Úgy tudni, a nagy andamán nevű törzs alig több mint 50 tagot számlál.
aug. 27
21:54
Elképesztő szám: több mint 6 ezer új eset 24 óra alatt Franciaországban (ATV)
Több mint 6 ezer új koronavírusos esetet regisztráltak az elmúlt 24 órában Franciaországban, ami a március 30-i rekord (7578) után a második legjelentősebb napi fertőzési adat, de a kórházban ápoltak száma, beleértve a súlyos eseteket is nem emelkedett - közölte csütörtök este az egészségügyi minisztérium.
aug. 27
21:57
Új piacra tör be az Amazon – Már kapható a Halo fitnesz karperec (Portfolio)
Betör a fitnesz appok világába is az Amazon azzal, hogy elindította Halo nevű alkalmazását és karperecét.
aug. 27
21:57
Hétfőn sorsolják a Fradi következő BL-selejtezős ellenfelét (Sport365)
Horvát, svájci, szerb, azeri vagy izraeli riválissal találkozik a Ferencváros.
aug. 27
22:03
Vienna Insurance Group: Stabil eredmény az új koronavírus járvány hatásai ellenére (ProfitLine)
A Vienna Insurance Group (Wiener Versicherung Gruppe) kielégítő eredményt ért el 2020 első felében, a folyamatban levő Covid-19 járvány ellenére.
aug. 27
22:03
Egy csoda már történik az európai fociligában csütörtökön - Friss hírek 2020. augusztus 27. 21:55 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/08/27/1492/
aug. 27
22:09
Végzetes álmatlanság, a fatális familiáris inszomnia (WebBeteg)
A fatális familiáris inszomnia diagnózisának felállítása nagyon nehéz, mivel a betegség rendkívül ritka. Az is lehet, hogy csak a beteg halála után, a kórbonctani vizsgálat eredményének ismeretében derül fény a betegségre.
aug. 27
22:09
Egy maratonfutó pap kapta el a templom pénzével menekülő tolvajt (ATV)
Maratonfutó pap állította meg a templom pénzével menekülő tolvajt egy lengyelországi plébánián.
aug. 27
22:12
Egy maratonfutó pap kapta el a templom pénzével menekülő tolvajt (ATV)
Maratonfutó pap állította meg a templom pénzével menekülő tolvajt egy lengyelországi plébánián.
aug. 27
22:14
Továbbra is súlyos állapotban van az orosz ellenzék vezére (ATV)
Továbbra is súlyos állapotban van Alekszej Navalnij, az orosz ellenzék mérgezéses támadás gyanúja miatt Berlinben ápolt vezére - jelentették csütörtökön német hírportálok a politikus legközelebbi munkatársaira hivatkozva.

Keresés