Újabb politikusokról derült ki, hogy karanténba vonultak. Kovács Zoltán, Dömötör Csaba és Farkas Örs is találkozott egy hétvégi kertipartin a Fidesz kommunikációs igazgatójával, Hollik Istvánnal, akinek a koronavírus-tesztje pozitív eredményt mutatott.
Az 1990-es évek második felében a Nokia a világ számos részén szinte egyet jelentett a mobilkommunikációval. Az Apple és az olcsó kelet-ázsiai konkurensek piacra lépésére viszont nem volt válasza a finn vállalatnak, amely majdnem eltűnt a süllyesztőben. Egy szűk szegmensbe húzódtak vissza, amely most komoly kitörési lehetőséget kínál.
A japán Hidetomo Kimura akváriumok kiskereskedelmével kezdte karrierjét, ami egy idő múlva szenvedélyévé vált. 2007-ben Art Aquarium címmel kiállítást rendezett az általa megálmodott művészi tartályokból, ami évről évre turisták tízezreit vonzó időszaki kiállítássá nőtte ki magát. Az idei rendezvényre már a 21. század vizualizációs formáit is bevet
Megnyílt a Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny regisztrációs felülete, amelyre folyamatosan jelentkezhetnek a középiskolás diákok. A szervezők nem elitversenyt szeretnének, ezért a szakgimnáziumok, a technikumok, a szakközépiskolák és a szakképző iskolák tanulóira számítanak.
Megnyílt a Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny regisztrációs felülete, amelyre folyamatosan jelentkezhetnek a középiskolás diákok. A szervezők nem elitversenyt szeretnének, ezért a szakgimnáziumok, a technikumok, a szakközépiskolák és a szakképző iskolák tanulóira számítanak.
Hetek óta nem lehetett pontosan tudni, hogy a tagállamok szintjén végül mekkora támogatási összegekben állapodtak meg az EU-csúcson a vezetők annál az eszköznél, ami a koronavírus miatti helyreállítási alap legnagyobb tétele, de most a német parlament egyik dokumentumában felbukkant a számsor. Amellett, hogy ezt bemutatjuk, rögtön megvizsgáljuk azt
A bérleti jövedelmekben 10,4%-os növekedéssel zárta a félévet az Immofinanz, míg a nettó profitját rosszul érintette a járványhelyzet - derül ki a cég pénzügyi beszámolójából.
Több hónapnyi egyeztetés után az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) megállapodott az amerikai Szövetségi Légügyi Hatósággal (FAA) és a Boeinggel abban, hogy szeptember első felében elindulhat a két légikatasztrófában érintett 737 MAX típus eddigi módosításait vizsgáló berepülés.
Hat forduló után máris útilaput kötöttek Bene Ferenc vezetőedző talpára az NB II-es Vasasnál. Az élvonalbeli focistákkal felturbózott csapat csak a 10. helyen áll.
A koronavírus-fertőzéseknek a fiatalok körében gyorsan növekvő számára hívta fel a figyelmet csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet, azonban arról is beszélt, hogy az iskolai osztálytermek nem a „fő hozzájárulói” a járvány terjedésének. Emlékeztetett, bár a fiatalok ritkábban halnak bele a Covid-19-be, a betegség több szervet is megtámadhat.
Hogyan bírták a rendszerek élesben a stressztesztet? Megerősítette-e a vállalatokon belül az informatikát a járványhelyzet? Létezik-e válságálló IT? Beszámolónk második része a Bitport tizenegyedik CIO Hungary konferenciájáról.
A fővárosi piacon 20-30 százalékkal több ingatlant kínálnak hosszú távú albérletre, mint egy évvel ezelőtt, ráadásul 15-30 százalékkal kedvezőbb áron - közölte a Duna House. Az ingatlanközvetítő vállalat tapasztalatai alapján
A DK hívta fel a figyelmet, milyen problémákat okoz az M0-s, illetve komolyan fel kell készülni, milyen közlekedési roham várható szeptember elsejével, az iskola kezdetével.
Otthoni karanténba került Kovács Zoltán, Magyarország kormányzati kommunikációért felelős államtitkára, Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára és Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szóvivője - tájékoztatta a KTK csütörtökön az MTI-t.
Spanyolország bejelentette, hogy minden 6 évnél idősebb gyerek számára kötelező lesz a maszk viselése az iskolákban a szeptemberi iskolakezdéstől. Mindeközben a franciák is szigorítanak.
40 év letöltendő fegyházbüntetésre ítélték azt a férfit, aki brutális kegyetlenségeket követett el egy négyéves kislány ellen, miután elrabolta őt az ágyából.
Ősszel a tanév megkezdése és a közelgő influenzaszezon miatt új kihívásokkal kell szembenézni a járvánnyal folytatott harcban – hangsúlyozta az Egészségügyi Világszervezet európai regionális irodájának vezetője.