A tájékoztatás szerint a rendőrök átvizsgálták az ellenzéki politikus szállodai szobáját és szibériai mozgásának helyszíneit. Lefoglaltak több mint száz olyan tárgyat, amelyek bizonyítékul szolgálhatnak.
A Pedagógusok Szakszervezete szerint megosztja a pedagógustársadalmat, hogy csak négyszáz, hátrányos helyzetű településen dolgozó tanár kap egyszeri, bruttó 500 ezer forintos jutalmat. Egyetért ezzel?
Libanoni és francia katonák együtt dolgoznak a romok eltakarításán és a part mentén elsüllyedt hajók kiemelésén. A munkálatok vélhetően még két hétig tartanak.
Belső válságba került a NATO a görög-török ellentét miatt - véli Fabrice Pothier, a Rasmussen Global stratégiai igazgatója, aki a CNBC-nek nyilatkozott. A katonai szövetség helyzetét még nehezíti a fehérorosz helyzet és az Egyesült Államok Németországból való részleges kivonulása is.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/08/27/1489/
Nyilvánosak az idei pótfelvételi eljárásban meghirdetett képzések ponthatárai, a jelentkezők a felvi.hu oldalon böngészhetik, hogy bekerültek-e az általuk megjelölt oktatási formára. Azok a diákok, akik jelentkezéskor megadták a mobilszámukat, SMS-értesítést is kapnak eredményükről.
Újabb fontos bejelentés érkezett a koronavírus elleni harcban. A mai napon sürgősséggel engedélyezte az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet (Food and Drug Administration) az Abbott Laboratories gyorstesztjét. A tervek szerint 5 dollárba kerülő gyorsteszt a jövő hónaptól válik elérhetővé.
Sok napsütés és 30 Celsius-fok körüli, néhol 37 fokos meleg várható a nyár utolsó hétvégéjén - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Sok napsütés és 30 Celsius-fok körüli, néhol 37 fokos meleg várható a nyár utolsó hétvégéjén - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Az MTI rendezte grafikonra az iskolai ebéd térítési díjának alakulását Magyarországon 2003-tól 2019-ig, hogy mennyi egy menzás ebéd országos fogyasztói átlagára.
Már csak pár nap, és itt van szeptember 1., indul az iskola. A tavaszi koronavírus-járvány és annak következményei miatt elmondható, hogy soha ennyi dilemmával és bizonytalansággal nem vágtak bele a tanévbe pedagógusok és gyerekek. Fejesugrás a mélyvízbe.
Három és fél év börtönre ítélt első fokon, nem jogerősen egy külföldi férfit egy másfél évtizeddel ezelőtt Budapesten elkövetett késelés miatt a Fővárosi Törvényszék csütörtökön.
Jövőre betétdíjas lesz a PET-palack Romániában. Az illetékes miniszter szerint egy hónapon belül közvitára bocsátják a rendszerről szóló javaslatot. Jövő év elejétől visszaválthatók lesznek a PET-palackok Romániában -
Az Asus tegnap mutatta be a Zenfone 7 és Zenfone 7 Pro-t, most pedig egy rövid promóciós videót tett közzé a tajvani cég a két új csúcsmobiljáról ismertetve a főbb funkciókat és a specifikációk egy részét. A Zenfone 7 sorozat 6,67 hüvelykes, 1080×2400 pixel felbontású kijelzővel érkezett. A hátlapon három szenzort találunk, ezeket lehet a
Sok napsütés és 30 Celsius-fok körüli, néhol 37 fokos meleg várható a nyár utolsó hétvégéjén - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Szabó Győző azonos című önéletrajzi írásából rendezett filmet Herendi Gábor, amelynek frissen debütált az előzetese. Érdemes rálesni! A Toxikoma igencsak metsző képet ad egy sikeres színész, televízi
Lionel Messi, aki kedden bejelentette, hogy húsz év után elhagyja az FC Barcelonát, a Manchester City labdarúgócsapatában folytathatja pályafutását. Pajor-Gyulai László sportújságíró szerint, ha a hétfői egészségügyi vizsgálatokon megjelenik Messi, az már jelzésértékű lesz.
Az orosz elnök azt mondta, Lukasenka kérésére intézkedett így. Úgy fogalmazott, kettejük megállapodása szerint a beavatkozás csak akkor történik meg, ha a helyzet ellenőrizhetetlenné válik.
Közös lakbérindexet fejlesztett a KSH és a legnagyobb hazai ingatlanhirdetési portálnak számító ingatlan.com. A két szervezet ezentúl rendszeresen fogja közölni az adatokat, illetve további elemzéseket is. Az index hangsúlyozottan csak a kínálati árakat mutatja és nem a teljes piacról, de annak döntő részéről szól. Már jelentős csökkenés látszik té
Sok napsütés és 30 Celsius-fok körüli, néhol 37 fokos meleg várható a nyár utolsó hétvégéjén – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez. Pénteken napsütéses lesz az idő, csapadék nélkül. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 10-16 fok között alakul, de egyes terül