2020. augusztus 27. csütörtök

aug. 27
9:04
Már 23 településen kínál gigabites 5G-t a Telekom (Márkamonitor)
A Magyar Telekom április 9-én indította el kereskedelmi 5G szolgáltatását, mely 5G képes készülékkel és arra alkalmas havidíjas csomaggal használható a lefedett területeken. Augusztus végére újabb mérföldkőhöz ért a szolgáltatás, több tucatnyi új állomás bekapcsolásával már 23 településen – Budapest, Budaörs, Zalaegerszeg, Debrecen, Kecskemét, Szeg
aug. 27
9:04
Erős a kártevő fertőzöttség, veszélyben a repcevetés (Agrofórum)
Az elmúlt napokban az augusztusnak megfelelő időjárás uralkodott országszerte. A kellemes nappali hőmérsékletet csak elszórtan zavarta meg egy-egy zápor zivatar. Az éjszakák a hónapnak megfelelően felfrissülést hoztak.
aug. 27
9:04
Megvan, miről szól majd Matt Reeves Batman spin-off sorozata (Mafab)
Matt Reeves, a Batman rendezője nem csupán a film előzetesét mutatta be az idei DC FanDome-on, hanem azt is elárulta miről szól majd film spin-off sorozata. Az HBO Maxon debütál majd Gotham P.D. címm
aug. 27
9:05
Kiterjesztette a MÁV a szeptemberi bérletek érvényességét (Portfolio)
Öt nappal kiterjesztette a MÁV a szeptemberi havi és első félhavi bérletek érvényességét, és elfogadja a szeptemberi dolgozó- és tanulóbérleteket, így azok csütörtöktől érvényesek az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése alapján.
aug. 27
9:06
Brutális emberi kockázat a magyar munkahelyeken: ezzel muszáj kezdeni valamit (Pénzcentrum)
A Covid-19 világjárvány sok szempontból újradefiniálta célkitűzéseinket és stratégiáinkat személyes és üzleti szinten egyaránt. Ez alól nem kivétel a kiberbiztonság sem: felül kell vizsgálni a kiberbiztonsági terveket, prioritásokat
aug. 27
9:06
Kiderült valami a British Museum alapítójáról, ezért ledöntötték a szobrát (ATV)
Eltávolította talapzatáról és áthelyezte alapítója, a rabszolgatartó Hans Sloane mellszobrát a londoni British Museum.
aug. 27
9:06
Elkezdődhet a csekkek alkonya (TőzsdeFórum)
A fizetési kérelem a meghatározóvá válhat a mindennapokban.
aug. 27
9:06
Betett az időjárás a magyarok kedvencének: feleannyi termett, mint szokott (Pénzcentrum)
Nem zárnak sikeres évet az idén a dinnyetermelők: a várt mennyiség fele termett csak, ezt a kiesést pedig csak részben kompenzálták a szokásosnál magasabb árak. Gubacsi Zoltán, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi
aug. 27
9:06
Egy sor hibát találtak az egy éve elkészült Puskás Arénánál (444.hu)
A burkolóelemek rögzítésével vannak bajok.
aug. 27
9:06
Ukrajna újra lezárja a határait (444.hu)
Egy hónapra.
aug. 27
9:06
Koronavírus: szeptember elsejétől enyhítenek Romániában (ATV)
Romániában szeptember elsejétől a koronavírus-járvány megfékezését célzó egészségügyi óvintézkedések betartása mellett lehetővé teszik a vendéglátóhelyek beltéri részeinek, illetve a színházaknak és a moziknak a megnyitását - jelentette be Klaus Iohannis államfő.
aug. 27
9:06
Szigorít az Mlsz: a csapatok csak egy meccsre kérhetnek halasztást a koronavírus miatt (444.hu)
A Puskás Akadémia már két meccsét nem tudta lejátszani pozitív tesztek miatt, de a szigorítás mostantól érvényes.
aug. 27
9:06
Fejenként 100 ezres bírságot kaptak ezek az autósok: tarolt a rendőrég a hétvégén (Pénzcentrum)
Egyenként százezer, összességében csaknem hétmillió forint bírságot szabtak ki az M7-es autópálya budapesti, Pest, Fejér és Veszprém megyei szakaszán a leállósávokban haladó autósokra a hosszú hétvégén - közölte kedden az Országos
aug. 27
9:06
K&H;: tarol a babaváró – pajzsot adott a hitelpiacnak (Márkamonitor)
A 30-as budapestiek és nagyvárosiak igényelték legtöbben az elmúlt egy évben a babaváró hitelt és elsősorban lakáscélra használták fel.  A legforgalmasabb időszak tavaly július és augusztus volt, ekkor igényelték a legtöbb babavárót, úgy, hogy az igénylők 40 százaléka már a terhesség 12. hetében járt. A K&H Banknál összesen közel 8 ezer babaváró hi
aug. 27
9:06
Szokatlanul nagy tömegben károsítanak a darazsak (Agrofórum)
Augusztus utolsó dekádjában az évszaknak megfelelő időjárással búcsúzik a nyár. A nappali hőmérséklet általában 30 Celsius fok körül vagy kissé alatta alakul, éjszakánként viszont felfrissül a levegő, gyakran esik a hőmérséklet 15 fok alá. Az utóbbi napokban már megszűnt a csapadékhajlam, csak néhány helyen esett kevés eső. Az őszi betakarítású növ
aug. 27
9:06
Dobozba zárt szerelem: Rémmese egy beteges szerelemről (Mafab)
Hogy őszinte legyek, nem biztos, hogy szívesen töltenék el egy estét a Lynch család társaságában, lehet, hogy még én is félnék, pedig nem vagyok ijedős, de a filmes tapasztalataim alapján apucinál és
aug. 27
9:08
Ezért horror a sulikezdés a magyar szülőknek: ez idén is fájni fog (Pénzcentrum)
Egy általánosiskolás-korú gyermek beiskolázása minimum 15-20 ezer forintba kerül, az utolsó igazi roham a tanszerekért augusztus utolsó hetében érkezik. Ha a gyermeknek új iskolatáska kell, a költségek akár a duplájára is nőhetnek
aug. 27
9:08
Veszteséget termelt a Provident Financial (TőzsdeFórum)
Sok ügyfélnek okozott nehézséget a törlesztőrészletek fizetése.
aug. 27
9:08
A bíróság ítélete alapján a Tényeknek hamarosan 5 percen át kell helyreigazítania magát (444.hu)
Juhász Péterről 21 különböző adásukban terjesztették valótlanul, a bíróság szerint lejárató szándékkal, hogy Portik Tamás embere.
aug. 27
9:08
Közleményben álltak ki a belarusz tüntetők mellett a közép-európai főpolgármesterek (444.hu)
"Belarusz jövőjéről a belaruszoknak, és nem Európa utolsó diktátorának kell dönteniük" - írták Budapest, Pozsony, Prága és Varsó főpolgármesterei.
aug. 27
9:08
Sztrájk készül Spanyolországban a tanévkezdés miatt (ATV)
Sztrájkra készülnek szeptemberben diák- és tanári érdekképviseletek is Spanyolországban, hogy így követeljék a biztonságos tanévkezdést a koronavírus-fertőzésének számának növekedése közepette.
aug. 27
9:08
A Ferencváros kiverte a skót bajnokot a Bajnokok Ligájából (444.hu)
FTC-Celtic 2-1.
aug. 27
9:08
Fontos tudnivaló a háziorvosi rendelőkben: ezt intézd el még a második hullám előtt (Pénzcentrum)
Több 10 ezer diák költözik egyik városból a másikba ezekben a napokban, és kezdi meg felsőoktatási tanulmányaival együtt új életét. A nagy izgalmak közepette nem árt felkészülni minden eshetőségre, érdemes például az új lakóhelyen
aug. 27
9:08
Tudatos vásárlók Magyarországon (Márkamonitor)
Több mint 20 ingyenes termékteszttel, címkeadatbázissal, idénynövény- és E-szám adatbázisokkal segíti a tájékozódni vágyókat a Tudatos Vásárlók Egyesülete. Időt, energiát és rengeteg környezeti ártalmat spórolnak meg azok a vásárlók, akik a 2002-ben alakult egyesület weboldaláról tájékozódnak. Rengeteg fogyasztási és háztartási cikkről szerezhetnek
aug. 27
9:08
Hat hetes csúcson a szójabab ára (Agrofórum)
Chicagóban a búza 1,3 százalékkal, a kukorica 2,5 százalékkal, a szójabab 1,7 százalékkal, a repce pedig 0,7 százalékkal drágult tegnap. Európában is zöldbe borultak a mutatók, azaz mind a négy fontos agrártermék drágult, a malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza befektetői is örülhettek.
aug. 27
9:08
Brutális westernnel jön Kevin Costner és Diane Keaton, itt az előzetes! (Mafab)
Megindító és drámai történettel készül az őszre a Focus Features, amelyhez frissen meg is érkezett az előzetes, ennél ütősebb western hangulatú krimit és thrillert egyben aligha kapunk az idén. Thoma
aug. 27
9:09
Koronavírus: megérkeztek a legfrissebb magyar adatok (Portfolio)
91 új fertőzöttet találtak Magyarországon tegnapról mára, újabb elhúnyt nincs. Ezzel a fertőzöttek száma a járvány kezdete óta 5379 főre, a gyógyultak száma 3757 főre nőtt.
aug. 27
9:09
Hónapokat várt erre: Hatalmas öröm érte Fodor Zsókát (Ripost)
Hosszú hónapok után újra színpadra állt a népszerű színésznő.
aug. 27
9:09
Íme, a nyár utolsó nagy dobása: A tekert lángos mindent visz! (Ripost)
Rafinált étel a magyar lángos. Elkészítése egyszerűnek tűnik, de azért nem mindig sikerül. Most megjelent egy új verzió: isteni finom és elronthatatlan!
aug. 27
9:09
Darázs támadt az SMA-s Zentére (Ripost)
A két és fél éves SMA-s Zentét valószínűleg mindenki ismeri: ő az, akinek tavaly 700 millió forintot gyűjtött neki össze az ország a Zolgensma nevű gyógyszerre és ő kapta meg elsőként Magyarországon a kezelést. Édesanyja a közösségi oldalán rendszeresen beszámol arról, hogyan fejlődik a kisfiú hétről hétre.
aug. 27
9:09
Sírva nevetett a vőlegény, amikor meglátta a menyasszonyt - Nézd meg, hogy miért (Femcafe)
Azért ezt nem minden ara vállalná be! - Videó
aug. 27
9:09
10 százalékkal csökkentették a buszsofőr bérét, mert két potyautas nem volt hajlandó jegyet venni a járatán (SzMo)
A Közlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége szerint ez nem fair, ezért követelik, hogy a munkáltató vonja vissza a bércsökkentést.
aug. 27
9:10
Újabb multi érkezett Magyarországra: így fognak terjeszkedni (Pénzcentrum)
Egyre inkább fog Magyarorszzágon is terjeszkedni a Jeunesse Global, az ismert étrendkiegészítőket és kozmetikumokat gyártó amerikai cég. És ehhez már hazai partnert is találtak. Az elmúlt években sok cég keresett meg, hogy legyek
aug. 27
9:10
Majdnem megduplázta finanszírozási tervét az államadósság kezelő (TőzsdeFórum)
Módosította finanszírozási tervét az államadósság kezelő.
aug. 27
9:10
A köztisztviselők szakszervezete szerint törvényellenes Szijjártó fenyegetőzése (444.hu)
A jachtbotrányba keveredett miniszter kirúgással fenyegette meg azokat, akik „szakszervezetesdit” akarnak játszani.
aug. 27
9:10
A Nato is vizsgálatot sürget Navalnij ügyében (444.hu)
A főtitkár szerint pártatlanul és átláthatóan kell feltárni, mi történt.
aug. 27
9:10
Nincs is lélegeztetőgépen Timosenko? (ATV)
A koronavírussal megfertőződött Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök, a Haza párt vezetője súlyos állapotban van, de egy párttársa állítása szerint nem igaz az a sajtóban megjelent hír, hogy lélegeztetőgépre kapcsolták volna.
aug. 27
9:10
Eláruljuk, miért székely a székelykáposzta: az eredeti székelykáposzta recept (Pénzcentrum)
Miért székely a székelykáposzta és az eredeti székelykáposzta milyen húsból készül? A székelykáposzta gerslivel vagy rizzsel az igazi? Ez a székelykáposzta recept segít megfőzni! A székelykáposzta túlzás nélkül az egyik
aug. 27
9:10
Astoria Com Agency néven indít boutique ügynökséget Molnár Ágnes és Kordos Szabolcs (Márkamonitor)
Astoria Com Agency néven indít kommunikációs céget Molnár Ágnes és Kordos Szabolcs. A boutique ügynökség elsősorban az alapítók tapasztalatára, szakmai networkjére, a szervezet rugalmasságára, ügyfélközpontúságára, valamint a háttércsapat specializált tudására épít.   Az ügynökség a klasszikus PR-feladatokon túl kommunikációs tanácsadást, integrált
aug. 27
9:10
Miben különbözik az AgroFieldshow a többi bemutatótól? (Agrofórum)
A szervezők szerint a válasz röviden: szinte mindenben. Bár a díszletek hasonlóak, a tartalom egészen más lesz az Agrofil-Szmi három helyszínére meghirdetett szakmai rendezvényén. A termelők új látásmódot, szemléletet kaphatnak, az előadások és bemutatók felszabadítják a gondolkodást, miközben a nagyobb profit lehetőségét a közös eredmények, adatok
aug. 27
9:10
Megérkezett a Wonder Woman 1984 magyar filmelőzetese (Mafab)
Friss előzetest kapott a Wonder Woman 1984 című akció-fantasy.  Magyar nyelvű előzetest kapott Patty Jenkins (Wonder Woman) új, hamarosan a hazai mozikba is megérkező filmje, melyben végre mozgásban
aug. 27
9:11
50 évesen is ugyanolyan vadító Claudia, mint 25 éve (Ripost)
Ránézésre senki meg nem mondaná, hogy már 50 esztendős a legendás német topmodell, ugyanis évtizedek óta nem változott semmit a külseje.
aug. 27
9:11
Döbbenet: mellkason szúrta alvó ismerősét egy férfi Budapesten - így bukott le (Ripost)
A feltételezett elkövető próbálta elterelni magáról a gyanút, azonban a nyomozókat nem tudta átverni.
aug. 27
9:12
Argentin sajtóértesülés: Messi a Manchester City-ben folytatja (BorsOnline)
Lionel Messi, aki kedden bejelentette, hogy húsz év után elhagyja az FC Barcelonát, a
aug. 27
9:12
Több száz embert vesz fel az ALDI, informatikusokat is keresnek (Pénzcentrum)
Kevesen gondolnák, de az ALDI-nál nem csak kasszás vagy logisztikai munkalehetőségek vannak, az ALDI International IT Services Kft. több mint 4000 európai ALDI-üzlet mellett, 55 logisztikai központ és igazgatási irodaház IT-rendszerét gondozza
aug. 27
9:12
A járvány dacára is jól megy a Xiaomi szekere (TőzsdeFórum)
Nőtt a Xiaomi kínai elektronikai cég bevétele az első negyedévben.
aug. 27
9:12
Elmarad a Tranzit fesztivál (444.hu)
Megjelent a koronavírus a szervezők között.
aug. 27
9:12
Eltűnik a néger szó a Tíz kicsi néger új francia fordításából (444.hu)
Agatha Christie regényének címe Tízen voltak lesz.
aug. 27
9:12
"Brutálisan megvert és megkínzott" fehérorosz üldözöttek érkeztek Lengyelországba (ATV)
Lengyelország beengedett több tucat, lengyel vízummal nem rendelkező fehérorosz üldözöttet - közölte szerdán Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
aug. 27
9:12
Ingyenes gyerekprogramok a Veszprém-Balaton Filmpikniken (Márkamonitor)
A Veszprém-Balaton Filmpiknik a gyerekek számára is sok újdonságot kínál. Szeptember 4-én 10 órától Balatonfüreden a Balaton moziban az első egész estés magyar rajzfilmet, a János vitézt vetítik digitálisan felújított verzióban. Másnap 11 órától pedig az Oscar-jelölt M. Tóth Géza által vezetett KEDD animációs műhely kétórás – szintén ingyenesen meg

Keresés