2020. augusztus 23. vasárnap

aug. 23
12:00
Hány magyar vesztette el a munkáját a járvány alatt? Hamarosan kiderül (Piac és Profit)
A monetáris tanács kamatdöntő ülést tart a jövő héten, emellett több statisztikai adat is megjelenik, a május-júliusi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat, továbbá a szolgáltatások külkereskedelmi forgalmának második negyedéves statisztikáját is közlik.
aug. 23
12:02
Nagy nyári autógumi razzia: a vártnál jobb eredmények ellenére is születtek bírságok (Piac és Profit)
Az országos akció immár nyolcadik éve hívja fel a figyelmet arra, hogy egy nem megfelelő abroncsszett miatt már városi tempónál is akár autóhossznyi különbség is lehet a fékútban. Ezen pedig életek múlhatnak.
aug. 23
12:03
Ezért emlegetik ma a Bayern Münchennél 1976-ot (Infostart)
Negyvennégy éve már: 1976. május 12-én – Palotai Károly játékvezetése mellett – a Bayern München egy francia csapat ellen szállt harcba az európai klubfutball első számú trófeájáért. Ma este hasonló a képlet: a Bayern egy francia klub ellen. Csak a Saint-Étienne nevét kell „átírni” a Paris Saint-Germainére.
aug. 23
12:03
Donald Trump bojkottot hirdetett a Goodyear cég ellen (HírTV)
A bojkottfelhívásra a cég 5-%-ot veszített piaci értékéből.
aug. 23
12:03
Hasi elhízás és a máj terheltsége (WebBeteg)
Az elhízás jelentős egészségügyi probléma az egész világon. Nem egyszerűen esztétikai hiba. Még csak nem is az a legnagyobb baj, hogy a nagy súly miatt tönkremennek az alsó végtagok nagy ízületei, illetve degeneratív gerincbetegség jelenik meg, bár ezek is megkeserítik a beteg életét. A kövérség egyfajta anyagcserezavart jelent.
aug. 23
12:03
Már csak egy siker választja el a Miamit a továbblépéstől (Sport365)
A csapat a harmadik mérkőzésén is diadalmasdkodott.
aug. 23
12:03
Csökkenteni kellene az iskolatáska súlyát! - szakértő figyelmeztet (ATV)
Csökkenteni kellene az iskolatáska súlyát - mondta Lazáry Áron, a Semmelweis Egyetem gerincgyógyászati tanszéki csoportjának vezetője, gerincsebész főorvos az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.
aug. 23
12:03
Durván nekimentek a kommentelők Várkonyi Andreának, esküvőre felvett ruhája miatt bántják (BorsOnline)
Várkonyi Andrea egy barátnője esküvőén járt nemrégen, ahova egy gyönyörű ruh�
aug. 23
12:03
Gyönyörű fehér ruhában ment esküvőre Várkonyi Andi: a kommentelők nekiestek (Life)
Gyönyörű fehér ruhában ment esküvőre Várkonyi Andi: a kommentelők nekiestek
aug. 23
12:05
WHO: Maszkot kellene viselniük a 12 évnél idősebbeknek (HírTV)
A WHO már június 5-én adott ki ajánlást arról, hogy az emberek viseljenek maszkot, de a gyerekekre vonatkozóan mindeddig nem adott tanácsot.
aug. 23
12:09
Szomorú határon túl a koronavírusban elhunytak száma, a gyerekeknek is maszkviselést javasol a WHO (Portfolio)
Vasárnapra átlépte a 800 ezret a koronavírusban igazoltan elhunytak száma világszerte és a fertőzötteké már 23,2 millió felett jár, a meggyógyultaké pedig közel 15 milliónál tart. Az utóbbi két hétben naponta mintegy 5900-an hunytak el a betegségben és sajnos a halálozás felfutása stabilitást mutat: 17 napba telt 600 ezerről 700 ezerig emelkednie a
aug. 23
12:09
Erre esküsznek a beauty guruk - A víz, amiben minden benne van, ami a bőrnek kell (Femcafe)
Kevés dolog létezik a szépségiparban, aminek ennyi jó tulajdonsága van.
aug. 23
12:11
Új ajánlás a WHO-tól koronavírus ügyben: a gyerekeknek is maszkot kellene viselnie (Portfolio)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) eddig csak a felnőttekre vonatkozóan javasolta a maszkviselést, de vasárnap az ENSZ Gyermekalapjával (UNICEF) közösen kiadott ajánlásában azt fogalmazta meg, hogy a felnőttekhez hasonlóan a 12 évnél idősebbeknek is maszkot kellene viselniük, a 6 és 11 év közöttieknek pedig a körülményektől függően.
aug. 23
12:15
Lázgörcs, asztmás roham, kötőhártya-gyulladás - mit tegyen a szülő? (Life)
Lázgörcs, asztmás roham, kötőhártya-gyulladás - mit tegyen a szülő?
aug. 23
12:15
Opitz Barbi van, amiből nem enged (Promotions)
A Sztárban Sztár hetedik évadában Opitz Barbi is színpadra lép. A fiatal énekesnő azonban kikötötte: a frizuráját nem alakíthatják át.
aug. 23
12:17
Ezek most a legszennyezettebb levegőjű magyar városok: a tiéd közöttük van? (Life)
Ezek most a legszennyezettebb levegőjű magyar városok: a tiéd közöttük van?
aug. 23
12:19
Már gyógyszereire is alig telik Boros Lajosnak (Life)
Már gyógyszereire is alig telik Boros Lajosnak
aug. 23
12:21
Nagy naphoz érkezett a Verrasztó-család (Sport365)
Nem csak Dávid születésnapja miatt volt nagy a boldogság.
aug. 23
12:21
Kukkants be Meghan Markle és Harry herceg kaliforniai otthonába (Glamour)
Az egyik online bejelentkezésüknek hála kaptunk egy kis betekintést az új házukba
aug. 23
12:21
Egy elhunyt menyasszony szellemét látták egy építkezésen - Fotó (Life)
Egy elhunyt menyasszony szellemét látták egy építkezésen - Fotó
aug. 23
12:27
Nem javul a helyzet a Nyugat-Balkánon (Infostart)
A térség országainak többségében továbbra is száz feletti a napi új fertőzöttek száma.
aug. 23
12:33
WHO: maszkot kellene viselniük a 12 évnél idősebbeknek (Kripto Akadémia)
A 12 évnél idősebb gyerekeknek is maszkot kellene viselniük a koronavírus-világjárvány elleni védekezésképpen, ugyanúgy, ahogy a felnőtteknek, a 6 és 11 év közöttieknek pedig a körülményektől függően az Egészségügyi Világszervezet
aug. 23
12:33
A traktoros meghalt, a biztonság elveszett – és új nemzet születik (Alternatív Energia)
Exhumálta és életben tartotta Beloruszban a szovjet rezsimet Alekszandr Lukasenko, ám az orosz segítséggel fenntartott gazdasági csoda berogyott, a biztonság elporladt, és csúnya véget ér egy felemás karrier.
aug. 23
12:33
Kamatdöntés és foglalkoztatottsági adatok jönnek a napokban (ProfitLine)
A monetáris tanács kamatdöntő ülést tart a jövő héten, emellett több statisztikai adat is megjelenik, a május-júliusi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat, továbbá a szolgáltatások külkereskedelmi forgalmának második negyedéves statisztikáját is közlik.
aug. 23
12:33
Kovács András Péter üzent Novák Elődnek: „Hozd a létrát!” (SzMo)
A mi hazánkos politikus múlt heti zászlóleszedős akcióira reagált a népszerű humorista.
aug. 23
12:33
Gyászol Deák Bill Gyula, az első képek az új The Batman filmről, elhunyt Jack Sherman - Film-zene-szórakozás 2020. augusztus 23. 12:28 (Hírstart Robot podcast)
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2020/08/23/1445/
aug. 23
12:45
Mihalik Enikő így élvezi a nyári napsütést falatnyi bikinijében (Life)
Mihalik Enikő így élvezi a nyári napsütést falatnyi bikinijében - Fotó
aug. 23
12:48
Hoppá, visszatér a képernyőre Tóth Gabi férje (Ripost)
Krausz Gábor sejtelmes fotót osztott meg az Instagram-oldalán.
aug. 23
12:48
Király Gábor elhagyta az országot szombaton, így még sosem láttad a kapust (Ripost)
A DAC hazai pályán 2-1-re megverte a Nagyszombat gárdáját a szlovák labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában.
aug. 23
12:48
„Kislányunk már az angyaloknak mosolyog” – édesanyja karjaiban halt meg a koronavírussal harcoló baba (Ripost)
„Csodababaként” ismerhette meg a világ az angliai Erin-t, aki mindössze hat hónapos volt, mikor először megküzdött a koronavírussal és nyert. A kislány azonban nagyon betegen született, a Covid-19 és egy újabb vírusos fertőzés annyira legyengítette, hogy végül a napokban feladta a harcot.
aug. 23
12:51
Rendőrre támadt egy barnamedve (Infostart)
A 121 kilós fiatal példány rávetette magát a rendőrre és több sérülést okozott neki.
aug. 23
12:51
Szijjártó egy német államtitkárnak: fejezzed be a magyar emberek méltatlan támadását (ATV)
Szijjártó Péter közösségi oldalán arról írt, Michael Roth német külügyi államtitkár mindig is megragadott minden létező alkalmat, hogy Magyarországot és Lengyelországot támadja, „ma viszont valami olyasmit mondott, ami után nem lehet nem megszólalni”.
aug. 23
12:51
Robert Lewandowski: egy tökéletes gépezet bizarr szokásokkal (Sport365)
A Bayern 32 éves csatára tulajdonképpen egy különc professzor, aki a saját határait feszegeti.
aug. 23
12:51
Miért éppen Dánia? Személyes történetem a dániai továbbtanulásról és az ottlétről (Glamour)
Honnan jött az öltet és hogyan valósítottam meg?
aug. 23
13:03
Itt az új állásfoglalás a gyermekek maszkviseléséről (Infostart)
Az Egészségügyi Világszervezet már június 5-én adott ki ajánlást arról, hogy az emberek viseljenek maszkot, de a gyerekekre vonatkozóan mindeddig nem adott tanácsot.
aug. 23
13:03
Lomnici: A Jobbik félrevezeti a választókat (HírTV)
Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a borsodi időközi választási kampányban elhangzottakra reagált.
aug. 23
13:06
Erdőben találták meg a rejtélyes körülmények közt eltűnt anya és kisfia holttestét (BorsOnline)
Egy erdős területen találtak rá annak a 43 éves édesanyának és négyéves kisfia
aug. 23
13:06
Ujhelyi: nemzetbiztonsági kockázat lett a magyar egészségügy helyzete (Alternatív Energia)
Kisvárosnyi ember vesztette életét itthon, mert még az ellátórendszer a megelőzhető halálesetek ellen sem nyújt védelmet – figyelmeztet a szocialisták EP-képviselője.
aug. 23
13:06
Lelőtt ukrán gép - Sikerült adatokat kinyerni a feketedobozokból (Kripto Akadémia)
A fedélzeten tartózkodó 167 utasból és a kilencfős legénységből senki sem élte túl a katasztrófát.
aug. 23
13:21
Andy Murray sikerrel vette az első akadályt New Yorkban (Sport365)
A skót 3 szettben jutott tovább.
aug. 23
13:21
9 tipp, hogy fenntarthatóbb diákká válj (Glamour)
Néhány egyszerű és könnyen kivitelezhető dolog, amit megtehetsz
aug. 23
13:21
A mólóról a tengerbe ugrott egy 11 éves angol fiú, hogy kimentsen egy fuldokló kisgyereket (SzMo)
A kimentett gyereknek az ijedtségen kívül nem lett semmi baja.
aug. 23
13:21
Találtak egy állatfajt, amely úgy ad hangot, hogy dörzsöli a saját testét (Promotions)
Igazi különc, de nem az űrből pottyant le, viszont a Föld csak egy kicsiny szigetén él.
aug. 23
13:23
Ez a munka passzol hozzád a horoszkópod szerint (Glamour)
Orvos, tanár, író? A csillagjegyed elárulja milyen szakma illik hozzád a legjobban
aug. 23
13:25
3 antioxidáns, amely enyhíti az öregedés jeleit (Glamour)
A 3 együtt pedig kifejezetten jól működik
aug. 23
13:27
Hír érkezett az SMA-beteg Zsombor állapotáról és a gyűjtésről (ATV)
Zente, Levente és Noel után újabb SMA-s kisfiú kér segítséget a 730 millió forintos gyógyszer kifizetéséhez.
aug. 23
13:33
Filléres tippek, amiktől a mikród olyan lesz, mint új korában (Femcafe)
Pár perc, és olyan lesz, mint új korában.
aug. 23
13:33
Brávó, Molnár! Vivát, Vidnyánszky! (Demokrata)
A nemzeti összetartozás évében nem is állíthattak volna színre díszbemutató gyanánt alkalmasabb operát a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
aug. 23
13:39
Koleszterinszint-kontroll - Kinél milyen időközönként kell ellenőrizni az értékeket? (WebBeteg)
A magas koleszterinszint köztudottan emeli a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatát az érelmeszesedési folyamatok gyorsításával. A koleszterinszint rendszeres ellenőrzése ezért fontos a szövődmények lehetőség szerinti elkerüléséhez.
aug. 23
13:45
Ez lehet a Barca élére frissen kinevezett Koeman egyik első lépése (Infostart)
Az üzlet jó eséllyel létrejöhet.

Keresés