Állandóan visszatérő hüvelyi fertőzéstől szenvedek. Sokszor bűzös, bő hüvelyi folyással is küszködök. Mit tegyek, hogy meggyógyuljak? Mire utalnak a tüneteim? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Későinek tartja Mesterházy Attila indulását, és nem tartja valószínűnek, hogy őt választanák meg a küldöttek az MSZP társelnökének. Erről Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke és társelnökjelöltje beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában, hozzátéve: ő Tóth Bertalant támogatja a másik társelnöki tisztségért folyó küzdelemben.
Orbán Viktor reggeli interjújában jelentette be, hogy megrendelést adott le egy növekedést beindító kétéves tervre, amelyet szeptember közepére vár az érintettektől. Az ellenzéki pártok szerint a lépés fél évet késett, és mint kiderült, az ellenzék az eddigi gazdaságvédelmi intézkedésekkel sem elégedett.
Bár a magyar tőzsdén ma sincs kereskedés, az európai részvénypiacok nyitva voltak pénteken is. A befektetők hangulatát, a kereskedés menetét alapvetően az határozta meg, hogy az IHS Markit publikált az augusztusi előzetes beszerzésimenedszer-indexeket, így kiderült, a német feldolgozóiparon kívül a többi ország mutatója egyaránt elmaradt az elemzők
A török Fatih fúróhajó 320 milliárd köbméter földgázt talált a Fekete-tenger alatt - jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken az isztambuli Dolmabahce palotából közvetített televíziós beszédében.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) abban reménykedik, hogy a koronavírus-járvány rövidebb lesz, mint az 1918-as spanyolnátha, nem tart két évig, ha a világ összefog és sikerült kifejleszteni a védőoltást - közölte pénteken Genfben a szervezet főigazgatója.
Lukaku szerzett vezetést az Internek, majd De Jong és Banega fejesével fordított a Sevilla, de Godin egyenlíteni tudott az Európa-liga döntő első félidejében.
Bár a magyar tőzsdén ma sem volt kereskedés, az európai részvénypiacok nyitva voltak pénteken is. A befektetők hangulatát, a kereskedés menetét alapvetően az határozta meg, hogy az IHS Markit publikálta az augusztusi előzetes beszerzésimenedszer-indexeket, így kiderült, a német feldolgozóiparon kívül a többi ország mutatója egyaránt elmaradt az ele
A nagyobb autóbusz-állomásokon is ellenőrzi a rendőrség a közegészségügyi előírások - például a maszkviselési kötelezettség - betartását a jövő héten, mert az elmúlt időszakban egyre többen utaznak maszk nélkül - közölte a Volánbusz Zrt. pénteken az MTI-vel.