Sorozatban hatodik mandátumát nyerte el Alexander Lukasenka a belarusz választáson, a szavazatok több, mint 80 százalékának támogatásával. Az ellenzék viszont megkérdőjelezi az eredményt, választási csalásnak nyilvánítva azt.
A magyar munkavállalók mindössze felének van 2 hónapra elegendő tartaléka, míg a mostanában munka nélkül maradtak átlagosan 3 hónapra tartalékoltak be - derül ki a BNP Paribas Cardif és a Medián kedden közölt felméréséből.
Ezen a héten tett közzé működése óta először havi kereskedés statisztikákat a Robinhood és úgy tűnik, napi átlagos kereskedési számban minden riválisát felülmúlja a startup – írja a CNBC.
A Maserati újabb két modelljéhez készítette el a Levante esetében már bizonyított különleges kivitelt: a Ghibli Trofeo és a Quattroporte Trofeo is az SUV által még két éve megkezdett utat folytatja.
Romlás helyett váratlanul nagyot javult, Németországban 16 éves, az euróövezetben 5 éves csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex a ZEW gazdaságkutató intézet augusztusi felmérésében.
Az Európai Bizottság és egy gyógyszergyártó megállapodása nyomán a következő hónapokban az Európai Unió és az Egyesült Királyság betegei számára hozzáférhetővé válik a remdesivir hatóanyagú, koronavírus elleni készítmény.
Románia is munkahelyvédelmi bértámogatással ösztönzi a koronavírus-járvány miatt bajba jutott cégeket, hogy leépítések helyett rövidített munkaidő bevezetésével tartsák meg alkalmazottaikat. Keleti szomszédunkban újabb 1215 embernél mutatták ki az utóbbi napon a koronavírust, ezzel meghaladta a 30 ezret kedden az ismert aktív fertőzöttek száma.
Egészpályás letámadást indított a Ford. Ugyan még be sem indult a Bronco sorozatgyártása, a közösségi média máris tele van a róla készült fotókkal. A sok állókép után ezúttal egy videóba botlottunk, amin a Utah-béli Moab sivatagban vallatják az autót.
Megjelent a Széchenyi lánchíd felújításának kivitelezési munkáiról szóló közbeszerzési részvételi felhívás az Európai Unió Hivatalos Lapjában – számolt be a BKK közleményében.
A koronavírus járvány miatt állás nélkül maradt vagy nehéz helyzetbe került kommunikációs szakembereket támogat a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének legújabb programja, amelyhez a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet partnerként, a Magyar Telekom pedig kiemelt támogatóként csatlakozott. A kétlépcsős program keretében a fejenként 150
Viszik, mint a cukrot, a tapasztalatok szerint ugyanis az oroszlánok és a tigrisek végtermékei elriasztják a virágos- és veteményeskerteket összemászkáló macskákat és menyétféléket, de még a vaddisznókat is.
A felhőszakadás veszélye miatt másodfokú riasztásokat adott ki több dunántúli járásra az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden dél körül. Az érintett területeken a következő órákban az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 milliméternél is több eső hullhat.
A BMW igyekszik megőrizni az M-es típusok titokzatosságát, ezért továbbra is álcázva teszteli az M3 és az M4-et. Az M3 alaposan eltér majd a polgári kivitelektől, hiszen – akárcsak az E90-es szériánál – a kupé M4 orrkialakítását kapja meg, annak hatalmas veséivel és élesebbre húzott fényszóróival. A régebbi M-esek örökségeként négy kipufogó-végződé
A 65 éves Mark Epstein biztos benne, hogy a bátyja nem saját kezével vetett véget az életének. Állítása szerint – a többek közt pedofiliával is vádolt – Jeffreynek olyan házi készítésű videói voltak a páncélszekrényében, amelyek előkerülésével több nagykutya is komoly bajba került volna.
Nagy meglepetést okozva 3,8%-ig ugrott a júliusi infláció. Az elemzők a koronavírus-járvány hatásai mellett a gyenge forintra és több egyedi tényezőre vezetik vissza a drágulási ütem emelkedését.
A magyar háztartások mindössze felének van annyi megtakarítása, amennyivel legalább két hónapot át lehet vészelni, illetve azok, akik a koronavírus-járvány hatására munkanélküliek lettek, átlagosan három hónapra elegendő tartalékkal rendelkeznek.