Folytatódik a vasúti és közúti személyszállítási menetrendek harmonizációja, ezért augusztus 20-tól megváltozik a Volánbusz Székesfehérvár, valamint Esztergom térségét a fővárossal összekötő buszjáratainak menetrendje
Vannak klasszikusan diákmunkának tartott állások, de ezek nagyrésze sajnos eltűnt a vírusválság idején és nem is tért vissza. Mit tehetsz, merre indulj, ha jól jönne egy kis mellékes a suli mellett?
Hiába kért enyhítést a Goldman Sachs a túl magas tőkekövetelmény-előírás miatt, a Fed nem hajlandó a stresszteszt alapján kiszabott mértéket csökkenteni – írja a Financial Times.
A koronavírus-válság enyhítését célzó Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében meghirdetett munkahelyvédelmi bértámogatás és k+f+i bértámogatás eddig közel 15 ezer vállalkozás esetén járult hozzá a munkavállalók megtartásához: mostanáig 225 ezer munkavállaló után több mint 50 milliárd forint értékben igényelték e támogatásokat a cégek. Mindkét bértámoga
Egészen a múlt hétvégi, silverstone-i versenyig „harcolt” autójával a Red Bull Forma-1-es csapata, a 70. évforduló Nagydíján azonban bebizonyosodott, hogy megvan benne a potenciál a futamgyőzelemhez – Christian Horner csapatfőnök viszont azt mondja, alaposan ki kell elemezniük, miért is voltak ennyire jók vasárnap.
Kate Beckinsale mindig remek formában van, és az sem látszik rajta, hogy lassan eléri az ötödik x-et. A színésznő 20 évet is simán letagadhatna a korából!
34 millió euró értékben aNemzetközi Beruházási Bank lett az egyik legnagyobb befektetője a magyar kötvénypiacon kibocsátott első zöld vállalati kötvénynek, amelyet a CPI Hungary Investments Kft. helyezett forgalomba a Budapesti Értéktőzsdén – közölte a bank.
Méltó módon, eleven megközelítésben emlékezik a két éve elhunyt Choli Daróczi József cigány-magyar költő és műfordító munkásságára a Petőfi Irodalmi Múzeumban látható tárlat.
Hétfőn kiderült, hogy megállapodott az Európai Bizottság a Gilead Sciences gyógyszergyártóval, kedden Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy engedélyezett egy oltást, orosz egészségügyi illetékesek meglepő adatot is közöltek.
Nagyon jó a hangulat az európai tőzsdéken, számos index ugrása a két százalékot is meghaladja. Budapesten azonban pár nagyon jó nap után egy kis szünet következhet, az OTP és a Richter még tud egy kicsit menni, de a Mol és a Telekom visszahúzó erő. Erdogan török elnök tovább gyengítheti a lírát, Trump a leggazdagabbaknak kedvező adócsökkentése kész
Csaknem félszáz delfin sodródott partra az amerikai Massachusetts államban, Cape Cod félsziget egy szakaszán; az életveszélybe került tengeri emlősöket állatvédők segítették vissza a vízbe.
Augusztus 17-től 36 európai ország állampolgárai nyújthatnak be kínai vízumkérelmet, amennyiben rendelkeznek érvényes kínai tartózkodási engedéllyel vagy családegyesítésre jelentkeznek.
Meghaladta a konszenzust az áremelkedés júliusi üteme, a nyugdíjasok inflációja pedig tovább gyorsult. Az előző év azonos időszakához képest már 4,3% a pénzromlás üteme. A nyugdíjas érdekképviseletek csalódottak, mert bár tudják, hogy novemberben ezt kompenzálni fogja a költségvetés, de addig is hitelezik az államot.
Nagyragadozók - macskák és más kisebb ragadozók távoltartására alkalmas - ürülékéből jut pénzhez egy, a járvány miatt bevétel nélkül maradt német cirkusz.