Íme a Blikk nagy vírustesztje. Több ezren válaszoltak feltett kérdéseinkre internetes oldalunkon, ami annál is időszerűbb, mert világszerte rohamosan növekszik a koronavírussal fertőzöttek száma.
Fábián Ábel Balázs jogászt kinevezték az OTT-ONE Nyrt. Felügyelő- és Audit Bizottság tagjának. A közel másfél évtizedes szakmai múlttal rendelkező, korábban a felszámolások és csődeljárások területén, majd a Szerencsejáték Zrt. jogi igazgatóhelyetteseként tevékenykedő szakértő Nemeskéri Zsolttal és Szabó-Kovács Rékával dolgozik együtt. Az új bizott
Még a várakozásokhoz képest is remek számokat közölt a Richter Gedeon Nyrt. gyógyszergyár, amit a tőzsde is lelkes áremelkedéssel honorált. Csakhogy a globális vásárlóerő csökkenése, a kevesebb orvos-beteg találkozó, vagy éppen az orvoslátogatások elmaradása méretes jövőbeli kockázatot is jelent a cég életében.
Most már biztosan nem marad magányos Vajna Tímea (37)! Párkapcsolata egyre jobban alakul Zoltánnal, aki még az Egyesült Államokba is követné szerelmét. Andy Vajna (†74) özvegye férje halála után nehezen nyitott más férfi felé, de úgy tűnik, révbe ért, és talán kapcsolatukat is szorosabbra fűzik, ha Tímea magyarországi kiruccanása véget ér. A közeli
Mivel a hazai jogszabály úgy rendelkezik, hogy az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati időtől és az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset összegétől függ, ezért érdemes minden nyugdíj előtt állónak tisztában lennie azzal, hogy mik azok az időszakok, amelyet a törvény NEM Vesz figyelembe szolgálati időként, azaz nem számítanak
A porfíria nagyon ritka betegség, ezért felismerése sokszor nehézségekbe ütközik. Lényege a hemoglobin felépítésének a zavarában rejlik. Bár a betegségre való hajlam örökletes, megjelenését a stressz, az alkohol és bizonyos gyógyszerek idézhetik elő az arra hajlamos embereknél.
Ritka pillanat, amikor a brit királyi család tagjait fürdőruhában lehet elcsípni. A paparazziknak viszont az elmúlt években sikerült néhány ilyen fotót készíteniük, amikből hamar kiderült, hogy Katalin bizony klasszisokkal dögösebb, mint Meghan.
Óriási szerencse ér augusztusban, ilyet életedben csak egyszer látsz! Elég ránézned a naptárra, és magad is láthatod, milyen különleges ez a hónap. Ismerős sorok? Akkor jól figyelj: mutatjuk, hol a hiba...
Még csak tesztüzemmód van, máris tele a budapestiek hócipője a forgalomcsillapításnak nevezett emberkísérlettel! Több száz parkolóhelyet szüntetnek meg, de helyette nem kínálnak más megoldást. Aki a fővárosban lakik, nem járhat autóval?
Kedveskedéssel és hazugságokkal vezették meg azt a 17 éves lányt, aki mit sem sejtve szállt be a számára ismeretlen emberek autójába Budapesten. Néhány perccel később már egy családi házban találta magát, ahol ketten is megerőszakolták. A Ripost-nak üzent a fiatal lány, akit több órán keresztül tartottak fogva.
Meleg, napfényes időben lesz részünk; csak lassú ütemben mérséklődik a hőség. Záporok, zivatarok legnagyobb eséllyel nyugaton és északon alakulnak ki, a felfrissülés azonban a magas páratartalom miatt ezúttal elmarad.
A horvátországi Isztriai-félsziget az egyik legnépszerűbb úticél Néhányan azt is tudják, hogy a félsziget északi része Szlovéniához tartozik, arra viszont már kevesebben gondolnak, miért találkozunk olyan sok olasz szóval a hegyvidéki kisvárosokban. A többség azt is tudja, hogy Fiume magyar kikötő volt, de azt már kevesebben, hogyan lett az egykori
A Panasonic bejelentette, hogy 2020-as OLED és LCD televízióinak többsége, egészen a HX800 modellekig rendelkezik a Netflix Recommended TV ajánlással. „A Panasonic mindent megtesz azért, hogy a nézők a lehető legtökéletesebb élményt élvezhessék. Közvetlenül a Netflixszel működünk együtt, hogy minél pontosabban jeleníthessük meg a tartalmakat,” nyil
Hatással lehet a 2022-es ellenzéki összefogásra a Demokratikus Koalíció és a Momentum közötti jelenlegi vita - ezt mondták a Híradónk által megkérdezett politikai elemzők. Deák Dániel szerint a Momentum profitálhatna egy olyan baloldali együttműködésből, amiben Gyurcsány Ferenc nem vesz részt. Horn Gábor viszont úgy látja: a DK az ellenzéki összefo
A kockázatitőke-társaságok milliókat fektetnek be az e-biciklikkel foglalkozó startupokba, miután a koronavírus-járvány miatt előtérbe kerültek az új, biztonságosabb közlekedési megoldások. Potenciálisan egy hatalmas piacról van szó, a becslések szerint 2020 és 2023 között világszerte több mint 130 millió elektromos biciklit fognak eladni.
Sokan értetlenül álltak tavasszal a hír előtt, hogy a TV4-ről és a STORY4-ről ismert Network4 is beszáll a sportcsatornák piacára. A csatorna nagy dobása, hogy több évre megszerezte az NFL közvetítési jogait, ami viszont a rajongók egy részét megijesztette, hiszen a nagy szolgáltatók közül csak a Vodafone kínálatában szerepelnek. Borsány-Gyenes And
Sándor Zsolt közlekedésmérnök szerint már megvan a jogszabályi háttér egy része arra, hogy átlagsebességet mérjenek, ne csak "egy ponton" szüreteljenek a hatóságok.
Kevés hatással van a klímaváltozásra a légszennyezés csökkenése és az üvegházhatású gázok kibocsátásnak drámai visszaesése, amely a koronavírus-járvány feltartóztatására világszerte elrendelt kijárási korlátozások miatt következett be - mutatták ki a Leedsi Egyetem kutatói.
Folytatja az eszközvásárlást az Európai Központi Bank, júliusban 85 milliárd euró értékben vásárolt államkötvényeket az euróövezet jegybankja. A programról ma már kevés szó esik, pedig a bevezetésével egycsapásra sikerült megoldani a déli tagállamok finanszírozási nehézségeit - az olasz kötvénytulajdonosok minden bizonnyal csak néhány lépésre volta
Fortyog a budapesti közétkeztetési katlan. Poloska, sok tízmilliós bírságok, Fidesz-közeli cégek adják hozzá az alapanyagot, amit politikai alkuk fűszereznek.
Miközben napjaink turbulens világpiaci környezetében egyre inkább felértékelődik a makrogazdasági fundamentumok tárgyilagos és átfogó értékelése, egyes magukat mértékadónak tartó szervezetek éppen az objektív statisztikákat hagyják figyelmen kívül. Jelen írást a Bertelsmann Alapítvány legutóbbi országjelentése motiválta, amely gyakorlatilag kettő (
A héten érkezik a magyar második negyedéves GDP-adat, így már pontosan látni fogjuk, hogy a koronavírus-járvány eddigi tetőzésekor mekkora ütés érte a magyar gazdaságot. Ezen kívül a fogyasztói árak júliusi alakulását is látni fogjuk. Külföldről is érkeznek GDP-adatok, valamint egyéb júniusi és júliusi adatok, amelyek megmutatják, hol tart a világ
Hamarosan átírhatják az árcédulákat Magyarország észak-nyugati csücskében, a Hegyeshalom és Bezenye közé tervezett gigaberuházás hatására. Főleg az ipari telkek ára nőhet, de a 20-30 kilométeres körzetben lévő jó minőségű lakásoké is. Áremelkedés máris érezhető mindkét csoportnál. Spekulációs rohamról még nincs szó, de az egymilliárd eurós építkezé
Magyarország még mindig a biztonság szigete, az első hullám alatt sikerült laposan tartani a járványgörbét, de a járvány második hulláma fenyeget. Egyre nagyobb problémát jelent a Magyarországgal szomszédos országokban a koronavírus-járvány újbóli előretörése. Hazánkban is több gócpont alakult ki az utóbbi hetekben, ezért a veszélyhelyzet megszünte
A legutolsó költségvetési adatok fényében a jelenleg érvényben lévő idei hiánycél nem tartható tovább. Ez pedig következményekkel jár az állam finanszírozására nézve is.
Véget értek a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság második évadának küzdelmei. A 2019/2020-as évad 8 versenyszámában összesen 7696 játékos- és 802 csapatnevezés érkezett. A bajnokság 410 órányi online közvetítései 720 ezer nézőt vonzottak és 1,3 millió élő megtekintést generáltak a versenyidőszakban. Bár a sportélet leállt a koronavírus következtéb