Magyarországot megkárosító, cukor és étkezési olaj határokon átnyúló értékesítése során 9,7 millió euró (mintegy 3,4 milliárd forint) értékű áfacsalást elkövető szervezett bűnözői csoport két vezetőjét állították elő Magyarországon négy további ország hatóságainak bevonásával - közölte az Eurojust szerdán.
A Párbeszéd százszázalékos béremelést kér valamennyi egészségügyi dolgozó, köztük a kórházak technikai személyzete és a gyógyszertári dolgozók számára.
Úgy tudjuk, volt olyan kórház, ahol már arról tájékoztatták a dolgozókat, hogy az egyszeri juttatásban részesülő dolgozók egymástól eltérő nettó kifizetéseket kaphatnak.
A legtöbben csak az Iq és az Eq jelentésével vannak tisztában, azonban ez kevés ahhoz, hogy valakinek valóban magas legyen az intelligenciája. Mutatjuk a többit és lássuk, hogy te vajon a birtokában vagy-e az összesnek!
A MediaTek nagyon jól jön ki abból, hogy az USA szankciói hatására a Huawei egyre rosszabb helyzetbe kerül. A cég értékesítései szárnyalnak és úgy néz ki, hogy hamarosan a Huawei egyik legnagyobb beszállítójává válnak. Az okostelefonokba szánt processzorokat tekintve nem igazán sok szereplő van a piacon. Mint tudjuk az egyik legnagyobb gyártó a Qua
2020. július 1-jétől Radványi László veszi át a PwC Magyarország Könyvvizsgálati üzletágának vezetését Balázs Árpádtól, aki hét évig volt ebben a pozícióban. A könyvvizsgálati üzletág magában foglalja a számviteli tanácsadási, a kockázatkezelési és kiberbiztonsági területeket, valamint a cég felnőttképzési központját, a PwC’s Academyt is.
A német ügyészség szerint ha a portugál rendőrség körültekintőbb lett volna egy korábbi nyomozásnál, akkor Christian Brücknernek nem lett volna lehetősége rá, hogy elrabolja Madeleine McCannt.
A tömegközlekedésen való hosszabb utazás gyakran kimerítő, ám néhány egyszerű táplálkozási és folyadékfogyasztási tanácsot betartva sokkal élvezetesebbé teheti az utazást és frissen érkezhet meg úti céljához.
A Családvédelmi Akcióterv első évfordulója kapcsán adott interjút Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, aki kérdésre válaszolva azt mondta, hogy biztosan lesz folytatása a családtámogatási lépéseknek.
Egyre nagyobb ütemben emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma Izraelben, kedden 773 újabb esetet diagnosztizáltak - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerdán.
A brit uralom megszűnésének évfordulóján rendezett megmozdulásokon alkalmazták először a kínai hatóságok Hongkongban a kedden elfogadott új nemzetbiztonsági törvényt.
A DVSC kisebbségi tulajdonosa, az önkormányzat megvásárolja a többségi tulajdonos, Szima Gábor és családja részvénycsomagját, így csaknem 100 százalékos tulajdonosként működteti a jövőben az NB I-ből kiesett Lokit - jelentette be Debrecen polgármestere szerdán a Nagyerdei Stadionban.
Az ausztrál feleség húsz évi házasság után véletlenül jött rá a férje addig jól őrzött titkára. Elég volt hozzá egy órára nyitva hagyni a Facebookot, hogy kiderüljön az igazság...
Az Európai Unió Tanácsa hat hónappal, 2021. január 31-ig meghosszabbítja az ukrán válság nyomán bevezetett, Oroszország egyes gazdasági ágazatait sújtó szankciókat – derül ki a testület hétfői közleményéből.
Július 6-án dönthet a mohácsi képviselő-testület saját maga feloszlatásáról és időközi választás elrendeléséről. Mohács polgármestere, Csorbai Ferenc azt mondja, hogy várja az új választást, mivel az tisztázni fogja a viszonyokat.
Azzal, hogy hétvégén a debreceni focicsapat nem tudta kiharcolni az NBI-es bentmaradást, egy 27 éves korszak ért véget. A fő tulajdonos kiszállásával egy teljesen új szakasz kezdődik a klub történetében.
Szerbiában már majdnem eléri a háromszázat a napi koronavírusos fertőzések száma, ezért az ellenzék azt követelte, szerdán ne járuljanak az urnákhoz a választók.
Állati nyomkereső virtuális valóság játék; papírszemüveges VR fejlesztés 3D-s felbontásban, 360 fokos filmekkel – ilyen feladatokra írt ki közbeszerzési pályázatot az Ipoly Erdő Zrt. – Somoskői Erdei Iskola. A cél egy modern megoldás kidolgozása és megvalósítása volt, amely ne csak szórakoztasson egyedi élményt nyújtva, hanem edukációs küldetést is
Schiwert-Takács László marketing és kommunikációs igazgató a mai nappal, július 1-jével lemondott eddigi pozíciójáról – írja Media1. A szakember egy időre szabadságot vett ki, a néhány hónapos megújulási szabadságot követően továbbra is az RTL Magyarország munkatársa marad és más területen folytatja majd pályafutását a vállalatnál. “Kollégánk, a
Az ügyrendi szavazások után hirtelen nagy terhelés érte az MTA Titkárság webszervereit, ami lehetetlenné tette a további szavazásokat. Folytatás hétfőn.
Az új típusú kedvezmény kártyát és élménycsomagot azzal a céllal indították, hogy kiszámítható, biztonságos módon tölthesd el a szabadidődet a fővárosban, miközben remek programokon vehetsz részt.
Tízből négy hazai kkv egyáltalán nem látja a robotizálás előnyeit, majdnem fele részben azonban már azt gondolják, hogy a kollaboratív robotok képesek lehetnek elvégezni olyan feladatokat, amelyekre korábban alkalmatlanok voltak.