Kósa Lajos szerint ha színházra lehet közpénzt költeni, akkor profi focira is. Az eddigi többségi tulajdonost, a kaszinós Szima Gábort kivásárolja az önkormányzat.
A Budapesti Értéktőzsde 12 óra 20 perctől visszaállította az azonnali és a derivatív piac tőzsdei kereskedést - tették közzé a BÉT honlapján a vezérigazgatói határozatot.
A Nikola hidrogént felhasználó üzemanyagcellás teherautókat gyárt, és az az állítása, hogy ezekkel a járművekkel a közúti teherfuvarozást teljesen át fogja alakítani. Trevor Milton, a Nikola Motors alapítója ugyanis úgy véli, hogy a teherfuvarozásban nem az akkumulátoros, hanem az üzemanyagcellás hajtás lesz a nyerő, vagyis az e-autókat gyártó Tesl
Sokkal kifejezőbb tekintettel frissült fel a Volkswagen Tiguan, amely nem utolsó sorban több szempontból is jobb autó lett. A nagy durranást azonban az R kivitel jelenti, amely régen várt csúcsmodellként hozza el a paprikás hangulatot a kompakt SUV világába.
Május 16-ig a vizsgálat szerint 56 439 fő eshetett át a betegségen a négy magyarországi orvosegyetem és a KSH összefogásával megvalósult H-UNCOVER fantázianevű átfertőzöttségi vizsgálat szerint. Részletes adatok.
Az emberi erőforrások minisztere azt mondta,170 ezer egészségügyi dolgozó kapja meg bruttó 500 ezer forintos juttatását a koronavírus-járvány idején tanúsított helytállásáért szerdán, illetve a napokban.
Alaptalannak nevezte a koronavírus-járvány kezelése miatt Magyarországot ért jogállamisági bírálatokat az Országgyűlés európai ügyek bizottsága előtti éves meghallgatásán szerdán Budapesten az igazságügyi miniszter.
Az Air France francia légitársaság 7600 munkahelyet szüntet meg a koronavírus-járvány következményeként lecsökkent tevékenységére hivatkozva - erősítette meg Jean-Baptiste Djebbari francia közlekedési államtitkár a szakszervezetek előző napi értesülését.
Miközben az angol lakosság alig várja, hogy szombaton kinyissanak a vendéglők és kocsmák, harminchat városra és londoni kerületre leselkedik Leicester sorsa.
Az 5500 négyzetméter alapterületű négyszintes irodaházat a Market tervezte és építette a leányvállalataival. A Market 6.0 névre keresztelt irodaház a cégcsoport hatodik székházára utal, és Óbudán, az előző irodaház közvetlen szomszédságában található - szerepel a cég közleményében.
A Republikánus Párt újabb csoportja, George Bush volt elnök tisztségviselői közül több százan készülnek arra, hogy az ország jövője, egysége és biztonsága érdekében inkább a Demokrata Párt elnökjelöltjét, Joe Bident támogassák – fedte fel a Reuters.
Elindult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán nem sokkal 13 óra előtt, miután délelőtt a kereskedési rendszer meghibásodása miatt szünetelt az adásvétel.
170 ezer egészségügyi dolgozó kapja meg bruttó 500 ezer forintos juttatását a koronavírus-járvány idején tanúsított helytállásáért szerdán, illetve a napokban; az egyszeri rendkívüli jutalomra a kormány 101 milliárd forintot biztosít - mondta az emberi erőforrások minisztere.
Mutatunk is róla mesés képeket, hogy még hihetőbb legyen. És épp akkor, amikor a Nap sugarai felöklelik a völgyre szálló ködtakarót, és a fény így szűrődik át, sejtelmesen, békésen. Most már szerencsére újra elszaladhatunk megnézni.
Szerdára egy nap alatt 664 új fertőzéses esetet regisztráltak, Kárpátalján viszont 4 újabb halálos áldozattal 95-re emelkedett a betegségben elhunytak száma.
A Bentley Bentayga kétségtelenül megosztóra sikerült formatervet kapott, de mivel lassan négy éve van a piacon, esetében időszerűvé vált a frissítőkúra. Az eddig eladott több mint 20 ezer példánnyal meglehetősen sikeres modell kívül-belül megújult, de az igazán látványos módosításokat hátul kell keresni.
Bulgária és Horvátország bejelentette, hogy még idén csatlakoznak az ERM2-höz, és már 2023-ban bevezetnék az eurót, az EKB pedig ehhez zöld utat adott. A közös pénz átvételének sok feltétele van az árfolyamstabilitás mellett, amelynek a két ország nagyészt megfelel, így jó esélyekkel fordulnak rá a kétéves "próbaidőre", de a koronavírus sok bizonyt
Eladóvá vált a januárban elhunyt színész, Gesztesi Károly luxusháza, amelyet most 210 milliós vételáron kínálnak egy ingatlanos portálon. Vélhetően az örökösök döntöttek az eladás mellett - bár az ingatlant nem először kínálják
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/07/01/949/
Balszerencsés a váci női kézilabda-együttes, hiszen tagjai közül tízen koronavírussal fertőzöttek. Otthon gyógyulnak, de kérdés, indulnak-e a szeptemberben rajtoló élvonalbeli küzdelmekben.
Mintegy hatvan százalékkal nőtt a bölcsődei férőhelyek száma az elmúlt tíz évben, a bölcsődei ellátást nyújtó települések száma pedig a duplájára nőtt.