A tömegközlekedésen való hosszabb utazás gyakran kimerítő, ám néhány egyszerű táplálkozási és folyadékfogyasztási tanácsot betartva sokkal élvezetesebbé teheti az utazást és frissen érkezhet meg úti céljához.
A Családvédelmi Akcióterv első évfordulója kapcsán adott interjút Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, aki kérdésre válaszolva azt mondta, hogy biztosan lesz folytatása a családtámogatási lépéseknek.
Egyre nagyobb ütemben emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma Izraelben, kedden 773 újabb esetet diagnosztizáltak - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerdán.
A brit uralom megszűnésének évfordulóján rendezett megmozdulásokon alkalmazták először a kínai hatóságok Hongkongban a kedden elfogadott új nemzetbiztonsági törvényt.
A DVSC kisebbségi tulajdonosa, az önkormányzat megvásárolja a többségi tulajdonos, Szima Gábor és családja részvénycsomagját, így csaknem 100 százalékos tulajdonosként működteti a jövőben az NB I-ből kiesett Lokit - jelentette be Debrecen polgármestere szerdán a Nagyerdei Stadionban.
Az ausztrál feleség húsz évi házasság után véletlenül jött rá a férje addig jól őrzött titkára. Elég volt hozzá egy órára nyitva hagyni a Facebookot, hogy kiderüljön az igazság...
Az Európai Unió Tanácsa hat hónappal, 2021. január 31-ig meghosszabbítja az ukrán válság nyomán bevezetett, Oroszország egyes gazdasági ágazatait sújtó szankciókat – derül ki a testület hétfői közleményéből.
Július 6-án dönthet a mohácsi képviselő-testület saját maga feloszlatásáról és időközi választás elrendeléséről. Mohács polgármestere, Csorbai Ferenc azt mondja, hogy várja az új választást, mivel az tisztázni fogja a viszonyokat.
Azzal, hogy hétvégén a debreceni focicsapat nem tudta kiharcolni az NBI-es bentmaradást, egy 27 éves korszak ért véget. A fő tulajdonos kiszállásával egy teljesen új szakasz kezdődik a klub történetében.
Szerbiában már majdnem eléri a háromszázat a napi koronavírusos fertőzések száma, ezért az ellenzék azt követelte, szerdán ne járuljanak az urnákhoz a választók.
Állati nyomkereső virtuális valóság játék; papírszemüveges VR fejlesztés 3D-s felbontásban, 360 fokos filmekkel – ilyen feladatokra írt ki közbeszerzési pályázatot az Ipoly Erdő Zrt. – Somoskői Erdei Iskola. A cél egy modern megoldás kidolgozása és megvalósítása volt, amely ne csak szórakoztasson egyedi élményt nyújtva, hanem edukációs küldetést is
Schiwert-Takács László marketing és kommunikációs igazgató a mai nappal, július 1-jével lemondott eddigi pozíciójáról – írja Media1. A szakember egy időre szabadságot vett ki, a néhány hónapos megújulási szabadságot követően továbbra is az RTL Magyarország munkatársa marad és más területen folytatja majd pályafutását a vállalatnál. “Kollégánk, a
Az ügyrendi szavazások után hirtelen nagy terhelés érte az MTA Titkárság webszervereit, ami lehetetlenné tette a további szavazásokat. Folytatás hétfőn.
Az új típusú kedvezmény kártyát és élménycsomagot azzal a céllal indították, hogy kiszámítható, biztonságos módon tölthesd el a szabadidődet a fővárosban, miközben remek programokon vehetsz részt.
Tízből négy hazai kkv egyáltalán nem látja a robotizálás előnyeit, majdnem fele részben azonban már azt gondolják, hogy a kollaboratív robotok képesek lehetnek elvégezni olyan feladatokat, amelyekre korábban alkalmatlanok voltak.
A Duna House közreadta havi Tranzakciószám Becslését, amely szerint 2020 júniusában, országosan 11 186 lakóingatlan adásvétel bonyolódott, vagyis nemhogy csökkent a tavalyi júniusi hónaphoz képest a tranzakciószám, hanem 1 százalékkal meghaladta azt.
„Ma bárhova nézünk a magyar egészségügyben, legyen szó akár a kórházakról, a szakrendelőkről vagy az egyre több betöltetlen háziorvosi praxisról, azt látjuk, hogy az Orbán-kormány gyáva szembenézni az egészségügy helyzetével” – írta Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán.
A koronavírus sem állíthatja meg a Kardashian-West famíliát, ha North West szülinapi bulijáról van szó. A 7 éves kislány ünneplése természetesen csúcsszuperre sikeredett: mutatjuk is, mennyire!
A Duna House közreadta havi Tranzakciószám Becslését, amely szerint 2020 júniusában, országosan 11 186 lakóingatlan adásvételt bonyolítottak le, vagyis nemhogy csökkent a tavalyi júniusi hónaphoz képest a tranzakciószám, hanem 1 százalékkal meghaladta azt.
A Vígszínház augusztus 21-től újra várja a közönséget; műsorra tűzik a járvány miatt elmaradt előadásokat és az új bemutatókat: kilenc bemutatót terveznek a jövő évadban.