2020. július 30. csütörtök

júl. 30
6:48
Mentőövet dob a Magyar Művészeti Akadémia (Infostart)
850 millió forintos kalapot nyitott az MMA, megvan, hogy kik pályázhatnak.
júl. 30
6:48
Dávid Ferenc: igazából 8-9 százalék körül van a munkanélküliség itthon (ATV)
A DK gazdasági szakértője arról is beszélt, hogy a vállalkozók bátortalanok, ezért romlani fognak a munkaerőpiaci körülmények.
júl. 30
6:51
Bűncselekmény az indexes híváslista kiadása (Alternatív Energia)
Jogászok szerint nemcsak a lista adatainak nyilvánosságra hozatala, de a szolgáltatótól való lekérése is szabálytalan lehetett.
júl. 30
6:51
Már kilenc kormánytag fertőződött meg koronavírussal Bolíviában (Kripto Akadémia)
Víctor Hugo Cárdenas tárcavezető tesztje is pozitív lett.
júl. 30
6:53
Zivatar, felhőszakadás és hőség – Országszerte figyelmeztetéseket adtak ki (Alternatív Energia)
A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 34 fok között várható.
júl. 30
7:00
Koronavírus: ma újra szigorításokat jelenthetnek be Magyarországon (Menedzsment Fórum)
Enyhítések helyett a járványügyi intézkedések szigorításának bejelentése várható a mai Kormányinfón – értesült a Magyar Nemzet kormányzati forrásból.
júl. 30
7:00
Újra szigorításokat jelenthetnek be a mai Kormányinfón (Privátbankár)
Enyhítések helyett a járványügyi intézkedések szigorításának bejelentése várható a mai Kormányinfón – értesült a Magyar Nemzet kormányzati forrásból.
júl. 30
7:00
Százötvenezer fölött a halottak száma az Egyesült Államokban (Infostart)
A fertőzöttek száma jócskán meghaladja a négymilliót.
júl. 30
7:03
Csökkent Putyin bizalmi indexe (ProfitLine)
Huszonhárom százalékra csökkent Vlagyimir Putyin elnök bizalmi indexe az orosz körében.
júl. 30
7:06
Halálos késelés a Deák téren: Tiltott bokszmeccsen vett részt az egyik gyanúsított fiú (BorsOnline)
Illegális bokszmérkőzéseken vehetett részt a Deák téri kettős emberölésben érintett ikerpár egyik tagja – tudta meg a Bors.
júl. 30
7:06
Sportbakancs – Mercedes-AMG GLA 35 4MATIC menetpróba (Autónavigátor)
Továbbra is fenntartom, hogy szabadidő-autóból nem lehet igazi sportautót gyártani, de a Mercedes nagyon közel került hozzá, ráadásul a GLA
júl. 30
7:06
Bréking:Taxival ütközött Kulcsár Edina (Ripost)
Bár csak egy koccanás volt, nagyon megijedt Kulcsár Edina, amikor nemrég autóbalesetet okozott Budapest egyik forgalmas főútján. A családanya volt a vétkes fél, ezért történt a baj. Rendőrt kellett hívni a helyszínre.
júl. 30
7:06
Sünnel ütötte az autókat egy őrjöngő nő Budapesten (Ripost)
Ilyet se látunk minden nap! A Ripost információi szerint a II. kerületben a helyiek figyeltek fel egy zaklatott nőre, aki a parkoló autókat kezdte rongálni. Ám ekkor még nem is lehetett sejteni, hogy mit is rejteget magánál az asszony.
júl. 30
7:08
Újabb párost igazolt Hajdú Péter, már most forrnak az indulatok (Ripost)
Korábban már dolgoztak együtt, így garantálhatók a csípős riposztok.
júl. 30
7:09
A Bechterew-kór és tünetei (WebBeteg)
A Bechterew-kór (más neveken spondylarthritis ankylopoetica (SPA), ankylotizáló spondylitis vagy spondylitis ankylopoetica) a gerincet alkotó ízületeknek és a keresztcsonti ízületnek olyan gyulladásos megbetegedése, mely hónapok, évek alatt egyre súlyosabb tünetekhez, mozgáskorlátozottsághoz vezet. A gerinccsigolyák közötti ízületek és szalagok fok
júl. 30
7:12
Forma-1 - Nem lesznek nézők Monzában sem (Infostart)
A koronavírus-járvány miatt nem engednek be szurkolókat a létesítménybe szeptember első hétvégéjén. Az eddig megvett jegyek árát visszafizetik.
júl. 30
7:12
Férjhez ment a Barátok közt sztárja - Fura dolog látható a képeken (Femcafe)
A színésznő sose volt még ilyen boldog.
júl. 30
7:12
Állami támogatásból vett Lamborghinit egy férfi (Promotions)
A floridai vállalkozó támogatást kapott a koronavírus-járvány miatt, de inkább luxuskocsit vett belőle.
júl. 30
7:12
Kőbánya blues (Demokrata)
Nem nevelni akarjuk a társadalmat, csak elmondani, hogy a gyermek és a család egy ajándék – mondta a Mattset együttes frontembere.
júl. 30
7:15
Hibrid rendszerrel indítja a tanévet az ELTE (HR Portál)
A koronavírusjárvány-ügyi készültségre tekintettel tantermi és online kurzusok kombinációjával indítja a tanévet az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE).
júl. 30
7:18
Áttervezhetik kiadásaikat a lakáshitelesek (Infostart)
A jegybanki alapkamat mozgásai csökkentik a törlesztőt. Akár több ezer forint is maradhat a háztartásoknál.
júl. 30
7:18
“A lazítás felelőtlenség lenne” - fogalmaztak a kormányülés után (ATV)
“A környező országok súlyosan romló helyzete miatt minden lazítás felelőtlenség lenne” - fogalmazott az atv.hu-nak egy kormányzati forrás tegnap késő este.
júl. 30
7:21
”Egy héten keresztül minden este megnéztem a pasim telefonját. Ez lett az eredménye" (Joy)
Jamie Hergenrader amerikai újságíró gondolt egy merészet, és egy héten keresztül minden este lecsekkolta a párja telefonját. Mi lett a vége? Most kiderül!
júl. 30
7:24
Kórházukért tüntetnek a beregiek (Alternatív Energia)
A koronavírusra hivatkozva bezártak Vásárosnaményban a fekvőbeteg-osztályok, a helyiek attól tartanak, ez ürügy lesz az ágyszámok csökkentésére.
júl. 30
7:24
Tízezrek tüntettek Bulgáriában, a tiltakozók megbénították Szófia forgalmát (Kripto Akadémia)
A tiltakozók közölték: addig demonstrálnak, amíg a követeléseik nem teljesülnek.
júl. 30
7:26
Már több mint 150 ezer ember halt meg a járvány miatt az USA-ban (Kripto Akadémia)
A fertőzöttek száma jócskán meghaladja a négymilliót.
júl. 30
7:33
A járvány kellős közepén új királya van a mobilpiacnak (Portfolio)
A Samsungot megelőzve piacvezető volt a Huawei a második negyedévben, azonban ez valószínűleg csak átmeneti lesz – írja a CNBC a Canalys friss adataival kapcsolatban. A cég eladásainak 70 százalékát ugyanis Kínában realizálta, a külföldi piacai a többi gyártóhoz hasonlóan összezuhantak a járvány miatt.
júl. 30
7:33
Fucsovics nyolc év után újra szülővárosában versenyez (Sport365)
A 28 éves Fucsovics legutóbb 2012-ben versenyzett Nyíregyházán.
júl. 30
7:36
Amerika kezd besokallni techcégeitől - túl sok hatalmuk lett fölöttünk (Menedzsment Fórum)
Az amerikai törvényhozók úgy gondolják, hogy túl nagy a hatalomra és befolyásra tett szert a négy legnagyobb amerikai internetes cég - az Amazon, az Apple, az Alphabet és a Facebook. Mark Zuckerberg próbálta inkább a többieket bemártani a képviselőházi meghallgatáson.
júl. 30
7:36
Ibrahimović olyat tett, mint még soha, senki (Infostart)
Újabb mérföldkőhöz érkezett a játékos sikerekben, rekordokban már eddig is gazdag pályafutása. Ő lett az első játékos, aki az olasz bajnokságban legalább ötven gólt szerzett az Internazionale és az AC Milan tagjaként is.
júl. 30
7:36
Stohl András a TV2-ben tanult meg főzni (BorsOnline)
A népszerű színész soha nem volt rákényszerülve arra, hogy főzzön, hiszen párjai mindig ellátták meleg étellel. A MasterChef VIP 2. óta azonban ő maga is szívesen szakácskodik.
júl. 30
7:36
Magyar Nemzet: Tovább szigorítják a járványügyi intézkedéseket (SzMo)
A lap úgy tudja, fel sem merült az enyhítés lehetősége a szerdai kormányülésen.
júl. 30
7:42
Aprópénzért hozhat a Bayern Münchentől játékost a Liverpool (Promotions)
Könnyen lehet, hogy Thiago Alcantara a következő szezont már Angliában kezdi.
júl. 30
7:42
Az Ericsson építi a Deutsche Telekom németországi 5G-hálózatát (Mínuszos)
Az Ericsson és a legnagyobb európai távközlési szolgáltató, a Deutsche Telekom AG (DT) új, többéves megállapodást kötött. A megállapodás értelmében a svéd cég építi ki a távközlési óriás 5G RAN hálózatát Németország-szerte. Az elkövetkező évek során számos mobilállomást korszerűsítenek a legújabb 5G technológiai szabványnak megfelelően az Ericsson
júl. 30
7:48
Görög multi pályázik a Malév GH helyére (Infostart)
Miután felvásárolta a BHS Handling Kft.-t, beléphet a repülőgépek és a légi utasok teljes körű kiszolgálásának piacára Magyarországon a Goldair csoport. Ezzel a ferihegyi földi kiszolgálás ismét négyszereplősre bővülhet - írja a Világgazdaság.
júl. 30
7:48
Strandidővel köszönt be az Augusztus a Balatonon (Háziállat)
Pénteken sok napsütés és kevés felhő lesz az égen. Egy-egy kisebb záporra, zivatarra délen van némi esély. Hajnalban 14-20, délután 28-33 fok várható. Szombaton szinte felhőmenetes, zavartalanul napos időre készülhetünk. A mérsékelt északi, északnyugati szelet több helyen élénk lökések kísérhetik. A csúcshőmérséklet 26-33 fok között alakulhat. Vasá
júl. 30
7:51
Ferrari: Nehéz, de fontos versenyek következnek (F1világ)
A következő két versenyhétvégén Silverstone-ban szerepel majd a Forma-1 mezőnye, és bár a Ferrari nem számít arra, hogy hirtelen a győzelemért harcolhat, a csapatnál abban bíznak, sikerül jobban megismerniük versenyautójukat a legendás brit aszfaltcsíkon.
júl. 30
7:51
Emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék, Európában mérsékelt elmozdulással indulhat a csütörtöki kereskedés (Portfolio)
Emelkedéssel zárták a szerdai kereskedést az amerikai részvényindexek, a befektetők a vállalati gyorsjelentések mellett a Fed kamatdöntő ülésére figyeltek. A Fed az előzetes várakozásoknak megfelelően 0-0,25 százalékon tartotta az irányadó kamatot, és a Fed döntéshozói jelezték, hogy készek minden eszközt bevetni a jelenlegi vírushelyzet közepette.
júl. 30
7:54
Szinte ki sem fér a papírra a Boeing aktuális vesztesége (Infostart)
Egy évvel halasztják a 777X premierjét, és hiába próbálták megkurtítani a kiadásokat a járványhelyzetben.
júl. 30
7:54
Hoppá! Mi történt a forinttal? (ATV)
Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök reggel.
júl. 30
7:54
Koronavírus: ma újra szigorításokat jelenthetnek be Magyarországon - Friss hírek 2020. július 30. 07:47 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/07/30/1227/
júl. 30
7:57
Rémisztő helyzet: alig lesz utánpótlás tanárokból (Alternatív Energia)
Az elmúlt öt év eredményeihez képest mintegy harmadával csökkent a pedagógus szakokon továbbtanulók aránya, a szakmai szervezetek aggódnak.
júl. 30
7:57
Szabad szemmel: Orbán próbálgatja a saját határait, majd átlép azokon (Kripto Akadémia)
Nemzetközi sajtószemle, 2020. július 30.
júl. 30
8:03
Amikor Russell kissé becsiccsentve beszélgetett Wolff-fal (F1világ)
George Russell, a Williams versenyzője meglehetősen furcsa körülmények között beszélgetett először Toto Wolff-fal, a Mercedes F1-es csapatfőnökével – szerencsére nem ezen a találkozáson múlt a jövője.
júl. 30
8:03
Napi horoszkóp július 30.: a Skorpiókra új lehetőség vár, a Nyilasok igaz barátok (Joy)
Ne feledkezz meg a napi horoszkópodról ma sem, hisz a csillagok ismét üzentek!
júl. 30
8:03
Négymilliárdos veszteséget jelentett a Boeing az első fél évre (ProfitLine)
Több mint 4 milliárd dollár üzemi veszteséget jelentett a június 30-án zárult első pénzügyi fél évre a Boeing, az amerikai gyártó emellett bejelentette: egy évvel elhalasztja új típusa, a 777X premierjét.
júl. 30
8:03
Djokovic és Nadal is nevezett a Cincinnati keménypályás tenisztornára (Sport365)
A viadal augusztus 20-án rajtol.
júl. 30
8:06
Nyoma veszett a diplomaosztón: Eladta telefonját a bujkáló egyetemista (BorsOnline)
Telefonját is eladhatta és a külsején is változtat­hatott az a fiatal férfi, aki két hete tűnt el Kecske­métről. Hegedűs-Deme Regőt azóta is kétségbe­esetten keresi a családja.
júl. 30
8:09
Vilmos herceg mesterlövésszel fenyegetett meg egy gyereket (Ripost)
Vicces, de elég meglepő történetet osztott meg magáról a jövőbeli brit uralkodó, hogy miként élt vissza a hatalmával.
júl. 30
8:09
Igazi hős: mindenki magára hagyta, Zsanett megmentette a nő életét (Ripost)
Hétköznapi hős mentette meg egy nő életét: a debreceni édesanya állt meg egyedül segíteni a bajba jutottnak.

Keresés