2020. július 30. csütörtök

júl. 30
3:21
Egy rossz párkapcsolat 4 ismérve: ha magatokra ismersz, ne habozz a szakítással! (Joy)
Kívülállóként könnyű észrevenni ezeket a jeleket, de ha rólad van szó, már annál nehezebb!
júl. 30
3:24
Csősz Bogi tízparancsolata: Hogyan fogjunk gazdag férjet? (BorsOnline)
Ha betartja a luxusfeleség tanácsait, megadja magának az esélyt, hogy olyan párja lesz, aki mellett élete végéig luxuskörülmények között élhet.
júl. 30
4:09
Sok lakáshitel havi törlesztője csökkenhet augusztustól (ProfitLine)
Az MNB az alapkamatot július 22-én 0,6%-ra csökkentette, a változás hatása pedig már augusztustól érzékelhető lesz a változó kamatozású lakáshiteleknél. A Bankmonitor.hu számításai szerint egy augusztusban átárazódó, 8 millió forint összegű forintosított devizahitel törlesztőrészlete például a kamatvágás miatt akár 2-3 százalékkal is csökkenhet.
júl. 30
4:18
Emiatt kapta Sophie Turner és Joe Jonas kislánya a Willa nevet (Joy)
Sokkal mélyebb jelentésű nevet adott a sztárpár a kicsinek, mint azt elsőre gondoltuk volna.
júl. 30
4:36
A Nyugatinál közlekedőknek számolni kell ezzel a változással (Infostart)
A 3-as metró felújításához kapcsolódik, ideiglenes buszmegálló épül és területeket zárnak le.
júl. 30
4:42
21 százalékot vesztett a Facebook (Mínuszos)
Tavalyhoz hasonlóan idén is az Apple vezeti a Forbes legértékesebb világmárkáit rangsoroló 100-as listáját. A Forbes legértékesebb márkákat rangsoroló 100-as listáján az első helyen szereplő Apple márkaértéke 241,2 milliárd dollár, 17 százalékkal nőtt tavalyhoz képest. A második helyen a Google (207,5 milliárd dollár, +24 százalék) áll, a harmadiko
júl. 30
4:48
Szalmonellás tojások kerültek a Lidl polcaira (Promotions)
A visszahívás a 10 darabos friss tojás, A osztályú, M méretű termékét érinti. Mutatjuk, hogy mit kell figyelni a csomagoláson.
júl. 30
4:54
Rendkívül ritka betegséggel küzd egy tiszakarádi fiú: Dávid járni is alig tud (ATV)
A fiatal fiú az úgynevezett elefántláb-kórral küzd, emiatt gyakorlatilag ágyhoz kötve éli az életét.
júl. 30
5:00
Most aztán óvatosan a légkondival, itt a friss időjárás-előrejelzés (Infostart)
Gyakorlatilag az egész országban 30 fok fölött lesz a csütörtöki csúcshőmérséklet árnyékban. A Balaton vize lassan melegebb az uszodainál.
júl. 30
5:03
Nem változtatott az irányadó dollárkamaton a Fed (ProfitLine)
Nem változtatott az irányadó dollárkamatsávon az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve/Fed) monetáris döntéshozó testülete, összhangban az elemzői várakozásokkal.
júl. 30
5:06
Gáspár Zsolti álomlakodalmat szervez Demcsák Zsuzsának - igazi roma lagzi lesz (BorsOnline)
Mivel a koronavírus miatt áprilisban csak szűk családi körben ünnepelhette házassá
júl. 30
5:09
Hogyan hatnak a szteroidok? Alkalmazás és mellékhatások (WebBeteg)
Szintetikus szteroidokkal pótolhatjuk a kortizol és az aldoszteron hormonok hiányát, valamint nagyobb mennyiségben alkalmazva számos gyulladásos jellegű betegség orvosolható velük.
júl. 30
5:09
Belepirulsz, ledobta a felsőt a parton a nagy mellű sportolólány (Ripost)
Ashlyn Sky alapos meglepetést okozott a tengerparton.
júl. 30
5:18
Mikor láttad őket utoljára? Mutatjuk, hogy néznek ki most a H2O: Egy vízcsepp elég című sorozat színészei (Joy)
A sorozatnak köszönhetően akkoriban titokban mindenki szeretett volna sellővé változni!
júl. 30
5:18
Karácsony nem enged: Szeptemberben is maradnak a biciklisávok (BorsOnline)
Indulnak az újabb forgalomcsillapítási munkaprojektek – közölték a főváros hivatalos honlapján. Vagyis Karácsony Gergely főpolgármester emberkísérlete nyomán folytatódik, sőt fokozódik a közlekedési káosz Budapesten. Mi lesz itt szeptembertől, ha megkezdődik az iskola? Téboly a köbön.
júl. 30
5:27
Csütörtöki sportműsor: 52. Kékszalag Balaton-kerülő vitorlásverseny (Sport365)
Labdarúgás, vitorlázás, vízilabda, kosárlabda a csütörtöki kínálatban.
júl. 30
5:30
Hamarosan elkezdik képezni az iskolaőröket (ATV)
Az EMMI adatai szerint mintegy 500 oktatási intézménybe keresnek iskolaőrt. Eddig közel 1200 jelentkezőt regisztráltak. Az iskolaőrök feladatait a Belügyminisztérium, valamint az iskola és a rendőrség közötti megállapodás határozza meg. A gyermekjogi szakértő szerint az iskolai rendet nem lehet tüneti megoldásokkal kezelni, sokkal átfogóbb koncepci
júl. 30
5:33
Orbán Viktor édesapja nem emel Mészáros Lőrinc bérleti díján, inkább viseli a veszteséget (Menedzsment Fórum)
Az ország legnagyobb taglétszámú golfközpontja tavaly cserélt gazdát, a Csányi-családtól Orbán Viktor szűk környezetébe került az alcsútdobozi létesítmény. A pályákat bérbeadó cég számain ennek nyoma még nem látszik meg.
júl. 30
5:33
Feltárták a SARS-CoV-2 evolúciós történetét (ProfitLine)
Az embereket is fertőzni képes koronavírus évtizedeken át terjedhetett észrevétlenül denevérekben egy nemzetközi kutatócsoport szerint, amely feltárta a SARS-CoV-2 vírus evolúciós történetét.
júl. 30
5:36
Videó - Gyorsulási versenyre hívta a porschést, majdnem belehalt a motoros (Infostart)
Egy felvételből kiderül, nagy valószínűséggel ki "nyerte" (volna) a viaskodást.
júl. 30
5:42
Hamar megnyugszik a légkör a hidegfrontot követően (Háziállat)
Szerdán még kialakulhatnak záporok, akár zivatar, északkeleten heves zivatar is lehet. Csütörtöktől azonban nyugalmasabb, jórészt száraz, meleg idővel telnek a napok. Igazi strandidő vár ránk.
júl. 30
5:42
Napi horoszkóp: jó, vagy rossz meglepetésekre kell számítanod ma? (Promotions)
Váratlan fordulatok minden csillagjegynél lehetnek, de pozitívnak kell maradnod.
júl. 30
5:42
A magyar kkv-k 17-18 százalékának van információbiztonsági stratégiája (Mínuszos)
Az Európai Unióban lévő kis- és középvállalkozások (kkv) körülbelül húsz százalékának van valamilyen információbiztonsági stratégiája, Magyarországon ez az arány hasonló, 17-18 százalék – nyilatkozta Magyarország kiberkoordinátora. Rajnai Zoltán elmondta, az esetleges adatvesztésre adott válaszok terén is rosszul áll az Európai Unió, miközben az em
júl. 30
5:51
"Ha ugyanazok lennének a körülmények, mint 2014-ben, 1 órával megdöntenénk a rekordot." (Sport365)
A Raiffeisen-Opel Fifty-Fifty taktikusa szerint a csapat és a technika is annyit fejlődött az elmúlt 6 évben, hogy ideális viszonyok esetén simán megdöntenék a 2014-es rekordjukat.
júl. 30
6:03
Kinyitnak a borospincék Hajóson az augusztus 20-i hétvégén (ProfitLine)
Izgalmas programokkal vár mindenkit az egész Európában egyedülálló hajósi pincefalu az augusztus 20-i hétvégén. A romantikus településen helyi borászok kínálják italaikat házi finomságokkal, aki pedig a kóstolástól kimerülten nem szeretne autóba ülni, könnyen találhat szállást valamelyik barátságos hangulatú pincepanzióban. Az államalapítás ünnepén
júl. 30
6:03
Gáspár Zsolti roma lagzit szervez Demcsák Zsuzsának (Ripost)
Zsolti nagyon szeretné, ha Zsuzsa és Krishan minden barátja és persze a szeretteik is ott lehetnének a bulin, amit ő rendezne a párnak kárpótlásul.
júl. 30
6:03
Komoly elhatározás: megvásárolná a horror házat a pátyi boncmester fia (Ripost)
A gyerekkora miatt nem akarja elengedni a házat Ifj. R. Dénes.
júl. 30
6:05
Karácsony nem enged: szeptemberben is maradnak a biciklisávok (Ripost)
Indulnak a forgalomcsillapítási munkaprojektek – közölték a főváros hivatalos honlapján. Vagyis Karácsony Gergely főpolgármester emberkísérlete nyomán folytatódik, sőt fokozódik a közlekedési káosz Budapesten. Mi lesz itt szeptembertől, ha megkezdődik az iskola? Téboly a köbön.
júl. 30
6:06
A legnépszerűbb harminc magyar településből kilenc gyógyfürdőhely (Infostart)
A KSH interaktív térképe szerint a balatoni pihenőhelyek sem állnak rosszul a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmát tekintve. Bognár Gergely KSH-szóvivő mondta el a részleteket az InfoRádió Statisztikai percek című műsorában.
júl. 30
6:06
Akár százezer forinttal is többe kerülhet a családi nyaralás, ha hazaérkezés után szeretné elkerülni a kéthetes karantént (ATV)
Egy négytagú családnak több mint százezer forintjába kerülhet, ha kockázatos országból hazaérkezve szeretné elkerülni a kéthetes karantént. Szombattól ugyanis az állam helyett az utazni vágyókra hárul a tesztelés költsége. A Híradónk által megkérdezett háziorvos kaotikus hétvégére számít, miután számos nyitott kérdés maradt.
júl. 30
6:07
Hatalmas fogás: egy nap alatt közel 200 embert kapott el a magyar rendőrség (Ripost)
Az elmúlt 24 órában hazánkban 104 embert értek tetten a rendőrök bűncselekmény elkövetésén, az egyéb törvénysértésekről nem is beszélve.
júl. 30
6:09
Ahogy beütött a járvány, hirtelen mindenkinek pénzre lett szüksége – Megrohanták a piacot az országok (Portfolio)
Az év első öt hónapjában közel hetven százalékkal több állampapírt bocsátottak ki a tagállamok, mint az elmúlt öt évben átlagosan – állapítja meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán megjelent elemzése. A járvány okozta költségvetési lyukak betömködése a korábban vártnál lényegesen magasabb államadósságot hoz majd vilá
júl. 30
6:12
Szélsőséges időjárásra számíthatunk ma (Háziállat)
Egyes helyen akár 2 cm-es jégdarabok is eshetnek, délen viszont a 35 fokot is elérheti a hőmérséklet.
júl. 30
6:12
Ma brutális hőség vár ránk, ekkor jön a lehűlés (Ripost)
Tikkasztó idő lesz ma egész nap. Árnyékban is 32 fok körüli értéket mérhetünk, de már nyakunkon az újabb lehűlés.
júl. 30
6:12
Gigabaki: eddig egészen biztosan rosszul használtad a naptejet (Player)
Ha idén nyáron szeretnéd elkerülni, hogy rákvörösre égj, akkor tarts be egy-két játékszabályt!
júl. 30
6:21
„Csípte az illetékesek szemét” (Alternatív Energia)
Egyetlen nap alatt nagyot változott a világ Szigligeten: a múlt hét elején még a település jövőjéről beszélt, egy nappal később viszont lemondott a polgármester. Mi lehet a háttérben?
júl. 30
6:21
50 évesen újra hajóba szállt, ott akar lenni Tokióban is (Sport365)
Kitalálta, formába hozta magát és most a fiatalokat szorongatja az élversenyzésbe visszaszállt Litkey Botond. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy mit vár az idei Kékszalaggal kapcsolatban. A szakértő pedig válaszolt. Exkluzív interjú Litkey Botond vitorlásversenyzővel
júl. 30
6:24
Beindult a tolongás a Malév GH helyéért Ferihegyen? (Menedzsment Fórum)
Miután felvásárolta a BHS Handling Kft.-t, beléphet a repülőgépek és a légi utasok teljes körű kiszolgálásának piacára Magyarországon a Goldair csoport. Ezzel a ferihegyi földi kiszolgálás ismét négyszereplősre bővülhet - csakhogy egy ötödik szereplő is kopogtat.
júl. 30
6:24
Fellendítette az online rendeléseket a járvány (Piac és Profit)
A GKI Digital mérései szerint a koronavírus okozta járványhelyzet miatt március közepe és április vége között több mint 50 ezer új vásárló jelent meg a magyar online kiskereskedelmi piacon, így az aktív online vásárló felnőtt lakosság száma elérte a 3,35 millió főt. De nem csak a digitális világhoz köthető vállalatok tudtak nőni a vírusválság idejé
júl. 30
6:24
Erre mondják azt: tombol a nyár (Háziállat)
Strandolás, Kékszalag, Balaton-átúszás: várhatóan egyiket sem zavarja meg az időjárás a következő napokban. Sok napsütés mellett többnyire csak kevés gomolyfelhő lehet az égen, azonban eleinte északkeleten, majd a déli, délkeleti megyékben lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és arrafelé helyi záporok, zivatarok is előfordulhatnak. Mérsékelt
júl. 30
6:30
Rekordot hozhat a várva várt Kékszalag (Infostart)
Hatszáznál is több vitorlást várnak a szervezők a csütörtök reggel 9 órakor rajtoló 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra - mondta a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke Balatonfüreden.
júl. 30
6:30
Államtitkár a Hagia Sophia mecsetté nyilvánításáról: nem fogják nyilvánosan elítélni a török partnert (ATV)
A magyar kormány felvette a kapcsolatot a törökországi keresztény közösségekkel a Hagia Sophia ügyében. Az államtitkár szerint az ügy praktikus jelentősége csekély, a szimbolikussága viszont történelmi távlatokban is hatalmas.
júl. 30
6:33
20 millió forintos versenyhivatali eljárási bírság a DIGI-re (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal módosította a DIGI-Invitel fúziót jóváhagyó tavasszal iadott határozatát és egyúttal eljárási bírságot szabott ki a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft-re ismételten hibás információ-szolgáltatás miatt. Az eljárás alá vont vállalkozás újfent nem tájékoztatta a hatóságot a valós helyzetről, mely azoban utólag kiderült.
júl. 30
6:36
Megszórták csillagokkal az egyik balatoni strandot (Infostart)
A balatonedericsi strand nyerte el a Legdinamikusabban fejlődő strand címet.
júl. 30
6:39
Megszorongatták a techóriások vezéreit szerdán a kongresszusban (Portfolio)
Az amerikai törvényhozók úgy gondolják, hogy túl nagy a hatalomra és befolyásra tett szert a négy legnagyobb amerikai internetes cég - az Amazon, az Apple, az Alphabet és a Facebook -, legalábbis több amerikai törvényhozó osztotta ezt a vélelményt a vállalatvezetők szerdai képviselőházi meghallgatásán.
júl. 30
6:42
Honnan került elő a koronavírus? Egyre tisztább a kép (Menedzsment Fórum)
Az embereket is fertőzni képes koronavírus évtizedeken át terjedhetett észrevétlenül denevérekben egy nemzetközi kutatócsoport szerint, amely feltárta a SARS-CoV-2 vírus evolúciós történetét.
júl. 30
6:42
Egy laborban állították elő vagy a denevérekből származik? Újabb bizonyítékok a koronavírus eredetéről (Privátbankár)
Az embereket is fertőzni képes koronavírus évtizedeken át terjedhetett észrevétlenül denevérekben egy nemzetközi kutatócsoport szerint, amely feltárta a SARS-CoV-2 vírus evolúciós történetét.
júl. 30
6:42
A Real Madrid játékosának gondjai vannak Zidane-nal (Promotions)
„Nem tudom, hogy miért nem kapott lehetőséget ebben a szezonban” – fogalmazott Vidal.
júl. 30
6:42
Informatikai hiányosságokat (IS) talált a jegybank az MKB Nyugdíjpénztárnál (Mínuszos)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 9,5 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az MKB Nyugdíjpénztárra, egyebek közt számos informatikai biztonsági, kiszervezési, számviteli és vállalatirányítási hiányosság miatt, és kötelezte a problémák orvoslására. A feltárt jogsértések nem fenyegetik a pénztár biztonságos működését – közölte a jegybank. A tájéko
júl. 30
6:45
Megnyitották Brazília határait, miközben tombol a koronavírus (Portfolio)
Brazília engedélyezte szerdán a külföldi turisták beutazását az országba légi úton, holott továbbra is súlyos a járványhelyzet, a napi fertőzések és halálesetek száma ismét rekordot döntött szerdán.

Keresés