Vezető gazdasági elemzők és a szakszervezetek országos szövetsége (DGB) is üdvözli Németországban a koronavírus-járvány hatásainak ellensúlyozására összeállított 130 milliárd eurós kormányzati gazdaságösztönző programot, amelyet a koalíciós egyeztető tanács 21 órás ülése után, szerda késő este mutattak be.
Látványosan, 28 százalékkal esett vissza 2019-ben az ingatlan-adásvételek száma a NAV - még nem teljes körű - adatai szerint 2018 azonos időszakához képest. A legnagyobb csökkenés Budapesten látható, míg a megyeszékhelyeken és a kisebb
A trianoni békediktátum 100. évfordulójára megemlékezve 16:30-kor egy percre megállt a budapesti tömegközlekedés, a metrókon, villamosokon, buszokon, trolikon pedig Bányai Kelemen Barna marosvásárhelyi születésű színművész gondolatait hallhatták az éppen tömegközlekedők.
Pénteken ismét zivataros lesz az idő, de a hétvége további részében több lesz a napsütés. Emellett melegszik is az idő, a hétvégén néhol akár 28 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
Szövetségi szintű rendkívüli állapotot rendeltek el Norilszkban, miután mintegy 20 ezer tonna dízelolaj folyt ki egy tartályból, egyebek között az Ambarka és a Daldikan folyóba.
Csehország várhatóan pénteken éjféltől feloldja az utazási korlátozásokat Magyarországgal, Ausztriával és Németországgal szemben - jelentette be Andrej Babis cseh kormányfő.
A szavazást Mateusz Morawiecki miniszterelnök kezdeményezte, az ország stabilizálásának szükségességével, kormánya helyzetének megerősítésével indokolta lépést, miután az ellenzék szerinte a koronavírus-járvány alatt megpróbálja destabilizálni a belpolitikai helyzetet.
Kollár Lajos, a Pécsi Tudományegyetem professzora szerint júliusra búcsút inthetünk a vírusnak. A következő időszakról elmondta, hogy már csak naponta néhány megbetegedésre lehet számítani.
Magyarország más országoknál rövidebb szükségállapottal és eredményes intézkedésekkel ellenőrzés alatt tudta tartani a koronavírus-járványt, elkerülte a tömeges megbetegedéseket - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a német Die Welt online felületén csütörtökön megjelent interjúban.
A 24.hu-nak adott tájékoztatást Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője az újfehértói vadászbalesettel kapcsolatban, amikor is egy vadász elsült lövése halálos sebet ejtett egy férfin, két kilométerrel arrébb, saját házának udvarán.
Tavaly még gazdagabbak lettek a leggazdagabb magyarok: nem ér Mészáros Lőrinc nyomába, de azért Széles Gábor is legalább 4 milliárd forintot vett ki a Videoton Holdingból.
Az övsömör kialakulásáért ugyanazon vírus felelős, amely a bárányhimlőt is okozza - ez a herpes vírusok családjába tartozó varicella zoster vírus. Övsömör csak azokon alakulhat ki, akik korábban már átestek bárányhimlőn.
Nincs mit tenni, kihűlt a kapcsolatuk. Papp Gergely és felesége külön folytatják életüet. Papp Gergely az RTL Klub Reggeli című műsorában (aminek a műsorvezetője) jelentette be, hogy felesége és ő mostantól külön utakon folytatják
Szaúd-Arábia és Oroszország alkuja az olajkitermelés további radikális visszafogásáról kedvezően hatott az árra és nagyobb nyomás alá helyezte azokat az exportőr államokat, amelyek általában nem tartják a kitermelés csökkentését célzó alkukat.
Az Opus Global Nyrt. igazgatósága nem újította meg kötelező érvényű vételi ajánlatát az E.On Energiakereskedelmi Kft.-re - közölte az Opus a BÉT-en megjelent tájékoztatásában.
A trianoni parlamenti emlékülés végén - a nemzeti összetartozás napján - Orbán Viktor odament az ellenzéki padsorokhoz és kezet fogott Tóth Bertalan, Keresztes László Lóránt és Jakab Péter frakcióvezetőkkel. Sem Gyurcsány Ferenc (DK), sem Szabó Tímea (Párbeszéd) nem vett részt az ülésen.