2020. június 4. csütörtök

jún. 4
9:33
Kettészakadt a kiskereskedelem áprilisban (Menedzsment Fórum)
Míg egyes bolttípusok szinte meg sem érezték a válságot, addig mások - a korlátozó intézkedések nyomán - alig realizáltak bármiféle forgalmat.
jún. 4
9:33
Kétarcú lett a kiskereskedelem áprilisban (Privátbankár)
Míg egyes bolttípusok szinte meg sem érezték a válságot, addig mások - a korlátozó intézkedések nyomán - alig realizáltak bármiféle forgalmat.
jún. 4
9:36
Koronavírus-vakcinát fejleszt a Pécsi Tudományegyetem egy osztrák biotech céggel közösen (Portfolio)
A koronavírus elleni vakcina fejlesztésével kapcsolatos közös vállalkozásba kezd a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoportja és a Cebina osztrák biotechnológiai cég.
jún. 4
9:36
Csökkentették Orbán Viktor fizetését: ennyit keres most a miniszterelnök (Pénzcentrum)
Kevesebb pénzt visz haza Orbán Viktor március óta. Kiderült, hogy egy jogszabály-módosítás áll a háttérben. Lecsökkent Orbán Viktor fizetése, az erről szóló kormányzati dokumentumot a Blikk szúrta ki. Ebben az áll, hogy márciustól
jún. 4
9:36
Közösen fejlesztenek vakcinát pécsi kutatók egy osztrák biotechnológiai céggel (Igényesférfi.hu)
A most klinikai kipróbálás stádiumában lévő vakcináktól eltérően egy hagyományosabb technológiát alkalmaznak, amely biztonságos és megfizethető a tömeges oltáshoz.
jún. 4
9:39
Huszonhárom új fertőzöttet regisztráltak hazánkban (Demokrata)
A Pesti úti idősotthonban negyvenkilencre nőtt az elhunytak száma.
jún. 4
9:42
Késeléses támadás egy kínai iskolában (HírTV)
A támadó 40 embert sebesített meg, köztük tanulókat és az iskola dolgozóit.
jún. 4
9:42
3954 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma (WebBeteg)
Újabb 23 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3954 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 5 idős, krónikus beteg.
jún. 4
9:42
Gulyás Gergely: júnus közepén kinyithatnak a színházak és mozik is (Portfolio)
A parlament trianoni emlékülése miatt szokatlanul korán, reggel kilenc órakor tart Kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Az eseményen szokás szerint a kormány aktuális döntéseiről lehet szó, továbbra is a járvány a legfontosabb téma.
jún. 4
9:42
Öten haltak meg egy nap alatt (ATV)
Újabb 23 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3954 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma - írja a koronavirus.gov.hu. Elhunyt 5 idős, krónikus beteg. Ezzel 539 főre emelkedett az elhunytak száma, 2205-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 1210 főre csökkent.
jún. 4
9:42
Nyithatnak a mozik, színházak, fürdők és múzeumok (Pénzcentrum)
Kormányinfó: Gulyás Gergely tájékoztat. Cikkünk folyamatosan frissül.A színházak, mozik, múzeumok és fürdők zárva tartása a veszélyhelyzet végén megszűnik, vagyis június 16-át követően néhány napon belül ezek az intézmények
jún. 4
9:42
Csirkés kukoricaleves: A hónap nagy kedvence lesz ez a pofonegyszerű első fogás (Femcafe)
Főleg a meleg idő beköszöntével fog igazán jól esni ez a hideg krémleves.
jún. 4
9:42
A munkahelyek újranyitásakor az adatvédelemre is figyelni kell (Márkamonitor)
A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos védelmi intézkedések enyhítésével párhuzamosan a cégek és üzletek az újranyitást tervezik, vagy már meg is kezdték. Az újranyitással járó adatvédelmi kötelezettségekre a Baker & McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda hívja fel a figyelmet.   A több síkon jelentkező bizonytalanság miatt már az újranyitás megfelelő idő
jún. 4
9:44
Mit tehetünk a kismedencei izmok regenerációjáért szülés után? (WebBeteg)
A szülés nagymértékben hozzájárulhat olyan problémák kialakulásához, amilyen például az inkontinencia vagy a prolapszus (hüvely- és méhsüllyedés), melyek akár évtizedekkel később jelentkezhetnek. Mit lehet tenni annak érdekében, hogy minimalizáljuk ezen betegségek kialakulásának kockázatát?
jún. 4
9:44
Koronavírus: megérkezett a csütörtök reggeli jelentés (Portfolio)
Ismét 23 embernél mutatták ki a koronavírust Magyarországon, ezzel 3954 főre nőtt a magyar fertőzöttek száma. Ismét elhunyt 5 idős beteg, ezzel 539-re nőtt a járvány áldozatainak száma. Az aktív fertőzöttek száma 1210 főre csökkent.
jún. 4
9:46
Költségcsökkentés és létszámleépítés jön az Aston Martinnál (Portfolio)
Akár ötszáz fős létszámleépítésre is sor kerülhet az Aston Martinnál, a brit luxusautó-gyártó emellett további költségcsökkentéseket is bejelentett csütörtökön.
jún. 4
9:48
Megint nőtt az aktív koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon (Menedzsment Fórum)
Ismét nem tudott csökkenni az aktív fertőzöttek száma - a Pesti úti idősotthonban már 49-en hunytak el.
jún. 4
9:48
Túrabakancs és hazaszeretet: dokumentumfilmen Rockenbauer Pál életműve (Spa Trend Online)
Több mint három évtizede hunyt el Rockenbauer Pál természetfilmes, ám életműve ma is eleven. Ezt mutatja be Gyenes Károly dokumentumfilmje, az Ércnél maradandóbb, ami ingyenesen nézhető meg a Vimeo videómegosztón.
jún. 4
9:48
Enyhe mínuszokban nyitottak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Mérsékelt csökkenéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön.
jún. 4
9:48
Koronavírus Magyarországon: megérkezett a csütörtök reggeli jelentés (Portfolio)
Újabb 23 embernél mutatták ki a koronavírust Magyarországon, ezzel 3954 főre nőtt a magyar fertőzöttek száma. Ismét elhunyt 5 idős beteg, ezzel 539-re nőtt a járvány áldozatainak száma. Az aktív fertőzöttek száma 1210 főre csökkent.
jún. 4
9:48
Egymás után két meccset nyert a Frankfurt (Sport365)
Az elhalasztott találkozón nem volt esélye a Weser-partiaknak.
jún. 4
9:48
Gulyás: Eddig 590 milliárd forintot költött a kormány a járványügyi védekezésre (444.hu)
Legfontosabb: azonnali hatállyal engedélyezte a kabinet az autós koncerteket.
jún. 4
9:48
45 ezer milliárd forint - ekkora gazdaságélénkítő csomagot fogadtak el Németországban (ATV)
Megállapodtak egy 130 milliárd eurós (mintegy 45 ezer milliárd forintos) gazdaságösztönző csomag elfogadásáról a német kormánypártok a koronavírus-járvány okozta negatív hatások csillapítása érdekében - jelentették be szerda este Berlinben.
jún. 4
9:48
Itt az igazság, ezért imádják Felvidéken a Nélküled című dalt (Ripost)
Szlovákiában nem lehet a magyar himnuszt énekelni a labdarúgó-bajnokság mérkőzésein.
jún. 4
9:48
Meghalt 5 beteg és 3954-re emelkedett a fertőzöttek száma idehaza (Biztosító Magazin)
Meghalt 5 idős, krónikus beteg, és 23-mal, 3954-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtök délelőtt.
jún. 4
9:48
Koronavírus-járvány: Az aktív fertőzöttek száma 1207 főre csökkent (Igényesférfi.hu)
Huszonnégyen vannak lélegeztetőgépen.
jún. 4
9:48
Meghalt öt idős beteg, 1210 főre csökkent az aktív koronavírus-fertőzöttek száma (SzMo)
Jelenleg 406 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen.
jún. 4
9:50
19 millió forintos bírságot kapott a MagNet Bank az MNB-től (Portfolio)
Az MNB 19 millió forint bírságot szabott ki a MagNet Bankra, többek között a vállalatirányítással, az ügyfélcsoportképzéssel, egy átvett portfólió árfolyamkülönbözetének elszámolásával, illetve az értékvesztés meghatározásával kapcsolatban feltárt hiányosságok miatt - derül ki a jegybanki közleményből.
jún. 4
9:50
Nem változott a cél, Gulácsi a sorsdöntő csatáról beszélt (Ripost)
A magyar labdarúgó-válogatott kapusa a bolgárok elleni pótselejtezőről beszélt.
jún. 4
9:50
Mit érez egy magyar június 4-én? (Igényesférfi.hu)
Az Axióma digitális tér a közösségi oldalán osztott meg egy kiváló összefoglalót Trianon emlékére.
jún. 4
9:51
Továbbra sem csökken az aktív fertőzöttek száma - öten elhunytak (Privátbankár)
Ismét nem tudott csökkenni az aktív fertőzöttek száma - a Pesti úti idősotthonban már 49-en hunytak el.
jún. 4
9:51
Szerszámakció a Precitool webshopjában! (newtechnology.hu)
A PRECITOOL webshop akció még június 30-ig tart. Használja ki ön is a lehetőséget, küldje el központunkba ajánlatkérését a már megszokott módon, majd a visszaküldött ajánlatban szereplő cikkszámok begépelése után, rendelje meg egyszerűen a termékeket a PRECITOOL shopjában. Így hozzájuthat akár még további 5% kedvezményhez! Az akció további részlete
jún. 4
9:54
Meleggeb az idő, de Ismét többfelé várhatók zivatarok (Biztosító Magazin)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat az Mti-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: reggeltől, kora délelőttől a Dunától keletre, főként északkeleten várhatók többfelé zivatarok, egy-egy heves zivatar is lehet.
jún. 4
9:54
Trópusi lepkék a szegedi egyetemi füvészkertben (Igényesférfi.hu)
A bábok havonta érkeznek Costa Ricából.
jún. 4
9:54
A Bayer benyújtotta a fellebbezést (Agrofórum)
Az Egyesült Államokban a kaliforniai fellebbviteli bíróságon benyújtotta a fellebbezését a Bayer a Johnson ügyben.
jún. 4
9:57
Rejtélyes videó került elő Petics Kristófról (Promotions)
Eltemették Petics Kristófot, majd előkerült egy rejtélyes felvétel, amiben az énekes a végakaratáról és temetéséről beszél.
jún. 4
9:57
Újra trópusi lepkék a szegedi egyetemi füvészkertben (Demokrata)
Újra megnyitja kapuit a Szegedi Tudományegyetem arborétumának lepkekertje.
jún. 4
10:00
Újabb 23 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Infostart)
Elhunyt 5 idős, krónikus beteg, ezzel 539 főre emelkedett az elhunytak száma, 2205-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 1210 főre csökkent.
jún. 4
10:00
Gulyás Gergely: június közepén kinyithatnak a színházak és mozik is (Portfolio)
A parlament trianoni emlékülése miatt szokatlanul korán, reggel kilenc órakor tart Kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Az eseményen szokás szerint a kormány aktuális döntéseiről lehet szó, továbbra is a járvány a legfontosabb téma.
jún. 4
10:00
Gulyás: továbbra is szükség lesz az idősek vásárlási idősávjára (ATV)
A veszélyhelyzet végével, valószínűleg június 16-a után pár nappal a színházak, múzeumok, mozik és fürdők megnyithatnak.
jún. 4
10:00
Melegebb az idő, de ismét többfelé várhatók zivatarok (Biztosító Magazin)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat az Mti-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: reggeltől, kora délelőttől a Dunától keletre, főként északkeleten várhatók többfelé zivatarok, egy-egy heves zivatar is lehet.
jún. 4
10:00
Orbán Viktor pénteken Minszkben tárgyal (Képmás)
A miniszterelnök Lukasenko meghívására érkezik.
jún. 4
10:03
Közösen fejleszt vakcinát a PTE és egy osztrák cég (Demokrata)
A két intézet eddig is szoros együttműködésben dolgozott.
jún. 4
10:06
Gyengült a forint árfolyama (ProfitLine)
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök reggel.
jún. 4
10:06
Kinyitnak a mozik és a színházak: ezek látogatásának feltételeiről is beszélhet ma az operatív törzs (Portfolio)
Csütörtökön a szokásos 11 óra helyett 12-kor áll kamerák elé az operatív törzs.
jún. 4
10:06
Súlyosbítják a vádat a Floyd halálát okozó rendőr ellen, és társait is letartóztatják (ATV)
Súlyosbítják az afroamerikai George Floyd halálát okozó rendőr elleni vádat, és letartóztatási parancsot adtak ki a három másik intézkedő rendőr ellen is - jelentette be helyi idő szerint szerda délután Keith Ellison minnesotai igazságügyi tárcavezető.
jún. 4
10:06
Családi dráma: 3 fiútestvér 3 különböző országba került akaratán kívül (Ripost)
Az unoka elmeséli nagyapja és családja kálváriáját a trianoni békediktátum 100. évfordulóján. Az egyik fiú a szülőfalujában maradt, a másik kettő a szomszédos falvakba nősült – aztán Trianonnal hirtelen 3 különböző országban találták magukat a magyar-román-szerb hármashatáron… Trianon után soha többet nem térhetett haza Baráthné Vörös Mária nagyapj
jún. 4
10:06
Végre vége a felelőtlen kerti hulladék égetésnek (NRGreport)
2021 januártól Magyarországon is tilos az avar és a kerti hulladék égetése.
jún. 4
10:06
Szentkirályi Alexandra megható szavakkal emlékezett meg Trianonról (BorsOnline)
A kormányszóvivő szerint ma Magyarország erősebb, mint valaha.
jún. 4
10:06
Egy percre megáll a közösségi közlekedés Budapesten (SzMo)
Délután pontban fél ötkor az utasok egy egyperces megemlékezést hallgathatnak a járatokon a trianoni békediktátum 100 éves évfordulóján.

Keresés