Alighogy kitakarítottak, ismét elöntötte a víz a Komárom-Esztergom megyei Bajótot. 8 nap alatt szerdán volt a harmadik, hogy a sok eső miatt a helyi patak kilépett a medréből és elárasztotta az utcákat, a kerteket és a házakat. Csak az önkormányzatnak már több száz millió forintos kára van, a magáningatlanokban okozott pusztítás mértékét még nem is
Azért szükséges a progresszív díjazási rendszer bevezetése, hogy mindenki csak addig parkoljon, amíg az feltétlenül szükséges, és így gyorsabban váljanak szabaddá a helyek.
Az UniCredit csatlakozott az Európai Beruházási Alap (EIF) Covid-19 támogatási csomagjához, amely lehetővé teszi a bank számára, hogy a kke-régió kis-és középvállalkozásai (kkv) és közepes tőkeerejű vállalkozásai részére a korábbi 50 helyett 80 százalékos EIF‑garanciával, egyszerűsített jogosultsági feltételek mellett nyújtson forgóeszközhitelt. Az
Elkerülte a vírust kísérő általános visszaesést a vidéki újlakás-piac: az Otthon Centrum megyei jogú városokban végzett legfrissebb felmérése szerint a szektor az egy évvel ezelőtti számokat hozza. Ugyanakkor a fejlesztők a bizonytalan
Narancs és sárga riasztás várható pénteken is, az intenzív zivatarok és a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű eső miatt. Néhány megyében végre nyugodtabb időre van kilátás.
Narancs és sárga riasztás várható pénteken is, az intenzív zivatarok és a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű eső miatt. Néhány megyében végre nyugodtabb időre van kilátás.
Nagy-Britanniában megkezdődik az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni oltóanyag gyártása - közölte csütörtökön a brit egészségügyi miniszter.
A mai kormányinfón - ami már “élőben” zajlott, megkérdeztük, hogy mikor megy nyári szabadságra a kormány és hogy hol nyaral Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Gyalázatnak nevezte a labdarugó Olasz Kupa döntőjének megnyerése miatt Nápoly városában, minden óvintézkedés felrúgásával rendezett tömeges ünneplést csütörtökön Ranieri Guerra, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgató-helyettese. Az intenzív osztályokon április 7. óta először nőtt a kezeltek száma a polgári védelem esti adatai szerint.
Az Európai Unió Bírósága ma annak nyomán hozott ítéletet, hogy a Jalsovszky által képviselt Krakvet nevű lengyel társaság korábban beperelte a magyar adóhatóságot. Az Európai Unió Bírósága újfent megerősítette, hogy hol húzódik a határ az adókijátszás és a jogszerű adótervezés között. Ez a magyar adóhatóságot is eddigi gyakorlata újragondolására ké
Az INR (international normalized ratio) egy laboratóriumi paraméter, amely a véralvadás bonyolult rendszerének részvizsgálatára szolgál. A vizsgálat információt ad a véralvadás egy részének működéséről. Azt tudjuk meg belőle, hogy mennyi idő szükséges a vér alvadásáig (ezt nevezzük protrombin időnek, rövidítve PI). A vizsgálathoz vérvételre van szü
Gyalázatnak nevezte a labdarugó Olasz Kupa döntőjének megnyerése miatt Nápoly városában, minden óvintézkedés felrúgásával rendezett tömeges ünneplést csütörtökön Ranieri Guerra, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgató-helyettese. Az intenzív osztályokon április 7. óta először nőtt a kezeltek száma a polgári védelem esti adatai szerint.
A főpolgármester ezt arra a mémre reagálta, amit a budapesti Fidesz osztott meg a Facebookon. Karácsony Gergely szerint a főváros „drámai pénzügyi helyzetben” van. A Lánchíddal kapcsolatban azt mondta: szeretnének egy műszakilag átgondolt beruházást elindítani.
A Fiat Chrysler és a PSA csoport tervezett egyesülése túlzott mértékű versenycsökkenéshez is vezethet a kisteherautók szegmensében az Európai Unió tizennégy országában, valamint az Egyesült Királyságban – jelentette ki az Európai Bizottság. A helyzet tisztázása érdekében az előzetes vizsgálati szakasz június 17-ei lezárását követően egy újabb, négy
Európa egyre csökkenő arányt képvisel a világ lakosságában, 2070-re várhatóan a világ népességének kevesebb mint 4 százalékát fogja kitenni - közölte az Európai Bizottság szerdán, a demográfiai változások hosszú távú okairól
Törökországban az előző öt naphoz viszonyítva csütörtökön némileg tovább mérséklődött a koronavírus-járvány terjedése, 1304-gyel 184 031-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma - közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitteren.
Nagy-Britanniában megkezdődik az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni oltóanyag gyártása - közölte csütörtökön a brit egészségügyi miniszter.
Az Európai Unió Bírósága ma annak nyomán hozott ítéletet, hogy a Jalsovszky által képviselt Krakvet nevű lengyel társaság korábban beperelte a magyar adóhatóságot. Az Európai Unió Bírósága újfent megerősítette, hogy hol húzódik a határ az adókijátszás és a jogszerű adótervezés között.
Újabb fejezetéhez érkezett a 2017 óta tartó, több botránnyal is fűszerezett, a hírekben csak Buda Gardens fantázianéven futó, XI. kerületi óriás lakóprojekt, ahol a helyi civilek küzdelmének tárgya, ami elsősorban a szintterületi mutatóra és a beépítettség arányára koncentrál, nem áll nyerésre.
Az Oxfordi Egyetem tudósai kifejlesztettek egy oltóanyagot, és az egyetem már megállapodott az AstraZeneca gyógyszeripari céggel a gyártásról és a forgalmazásról.
A hétvégén is sokfelé várható eső, zápor, zivatar. Helyenként a szél is megerősödik. Ezzel együtt, főként pénteken és szombaton napsütés is lesz - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A videóinterjúknak hála megnézhettük Obama dolgozószobáját, Martha Stewart hatalmas konyháját és Jane Fonda kényelmes nappaliját. Az Éva magazin írása!
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a budapesti turizmus népszerűsítése érdekében új kampányt kezdett, különleges perspektívából mutatva meg a fővárost - közölte az MTÜ csütörtökön az MTI-vel.
Enyhültek egyes járványügyi intézkedések a postákon: a maszk viselését továbbra is kérik, de már nem kell az ajtón kívül várakozni, mivel péntektől visszaáll a korábban megszokott ügyfélvárakozási rend, és hétvégén is újra
Csütörtök hajnalban hunyt el a magyar vízilabda egy legmeghatározóbb alakja, a háromszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó Bendek Tibor. A sportoló 47 évet élt.
A macskák általában elégedettségüket akarják kifejezni a dorombolással - kevesen tudják azonban, hogy e furcsa képességük bevetésével a gazdik stressz-szintjét is csökkenthetik.
A Tesla egy hatalmas autógyár építésébe kezdene az Egyesült Államokban a harmadik negyedév elején – ez derült ki legalábbis azokból a dokumentumokból, amelyek a héten kerültek nyilvánosságra a Reuters beszámolója szerint.
Rálőtt egy udvarban ugató kutyára egy férfi Zalaegerszegen. Nem tetszett neki ugyanis, hogy rámorgott az ő kutyájára. Mindezt rögzítette a ház biztonsági kamerája, így a rendőrök gyorsan elfogták a lövöldözőt.
Talán az évtized villámáradását vették fel Zebegényben. A pillanatok alatt lezúdult víz töltéseket sodort el, és vasúti síneket tett tönkre. A hirtelen jött vihart diónyi jég kísérte. A Pilisben is több helyen voltak áradások, Esztergomban pedig annyi eső esett, hogy az utcákon csónakokkal közlekedtek az emberek.