Továbbra is labilis levegő tölti ki a Kárpát-medence nagy részét, emiatt záporokkal, zivatarokkal tarkított időre számíthatunk a hét további részében is.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csaknem 800 munkatársa összesen ötezernél is többször teljesített közösen szolgálatot a rendőrökkel a járványhelyzetben. A rendőr–pénzügyőr járőregységek elsősorban a közterületek és a kereskedelmi egységek járványügyi rendjét ellenőrizték országszerte.
Szlovénia hétfőtől újraindítja a nemzetközi közúti és vasúti forgalmat, és engedélyezi 500 főig a tömegrendezvények megtartását - jelentette be Jelko Kacin kormányszóvivő csütörtökön Ljubljanában. Június 15-től már autóbusszal is érkezhetnek turisták az országba, erre eddig nem volt lehetőség.
Átalakult a keleti országrész ingatlanpiaca, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei megyeszékhely mellett Kelet-Magyarország több régiója feljebb lépett egy év alatt a rangsorban. A NAV tavalyi, még nem teljes körű adatai szerint 28 százalékkal
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. is csatlakozott az infrastruktúrát képviselő és közszolgáltatást nyújtó állami tulajdonú vállalatok egyik legerősebb munkaadói szövetségéhez, a STRATOSZ-hoz. A Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége a legnagyobb magyar állami vállalatokat tömöríti egy szervezetbe, és érdekképvisel
A MÁV-HÉV Zrt. beruházásában felújítják a Csepel-szigetet Ferencvárossal összekötő Kvassay hidat, az ország legforgalmasabb vasúti hídját, ezért változik a H7-es HÉV forgalma és a közúti közlekedés a Weiss Manfréd úton - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Svédországban rekordszámú új fertőzöttet azonosítottak az utóbbi 24 órában. Ismét erősödik a koronavírus-járvány a Balkánon is, miután az országok enyhítettek a fertőzés terjedését fékező intézkedéseken.
A raktárbázis katasztrófahelyzeti segélyközpontként is működhet, készenléti eszközök, adományok raktározását láthatja el, továbbá humanitárius célú logisztikai szerepe lehet.
Az utóbbi közel három hónap legrosszabb napját tudhatják maguk mögött a vezető nyugat-európai tőzsdék: az irányadó indexek meredeken csökkentek csütörtökön a Federal Reserve komor gazdasági előrejelzésének hatására, illetve a koronavírus-járvány második hullámának elindulásától való félelmek felerősödése miatt.
Két északkeleti megyére másodfokú, több megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatarveszély, illetve felhőszakadás miatt péntekre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A betegek arra panaszkodnak, hogy hiába szeretnének időpontot kérni, egyáltalán nem, vagy csak alig lehet elérni telefonon a szakrendeléseket. Ez viszont nem csak a győri kórházban van így.
Ötvenháromra csökkent a koronavírus halálos áldozatainak napi száma Olaszországban, amely a legalacsonyabb adatnak számít március 2. óta a polgári védelmi hatóság csütörtöki közlése szerint. Az országban hétfőn újranyitják a mozikat, a színházakat és a szabadtéri szórakozóhelyeket is.
Két északkeleti megyére másodfokú, több megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatarveszély, illetve felhőszakadás miatt péntekre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A MÁV-HÉV Zrt. beruházásában felújítják a Csepel-szigetet Ferencvárossal összekötő Kvassay hidat, az ország legforgalmasabb vasúti hídját, ezért változik a H7-es HÉV forgalma és a közúti közlekedés a Weiss Manfréd úton - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Szepesi Balázs, az Innovációs és Technológia Minisztérium gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára a Piac & Profit „Pénz a túléléshez” videókonferenciáján beszélt arról, hogy a koronavírus-járvány után mire készülhetnek a magyar cégek.
A koronavírus-járvány világszerte még soha nem látott módon sújtotta az árufuvarozást. Az időszámítás jelenleg két részre osztható: a koronavírus előtti és utáni időszakra. A kettő között - vagyis jelenleg - világszerte számos
A hétvégén is sokfelé várható eső - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az Mti-nek.
Pénteken nagyon erős Uv-sugárzás várható - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az Mti-hez eljuttatott tájékoztatásában.
A Magyar Nemzeti Bank betiltotta a szlovák Novis Biztosító Sensum befektetési életbiztosításának magyarországi értékesítését a jogszerű állapot helyreállításáig - közölte a jegybank csütörtökön az Mti-vel.
A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb lakáspiaci jelentése alapján a tavalyi év utolsó negyedévében már stagnáltak a lakásárak, sőt Budapesten 2 százalékos csökkenés volt tapasztalható. A Duna House ingatlanpiaci elemzésében a 3 legnépszerűbb fővárosi panellakás típusának konkrét árváltozását vizsgálta 2008-tól napjainkig, amely megerősíti a jegybank e
A hétvégén is sokfelé várható eső - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az Mti-nek.
A Le Figaro című napilap korábban arról írt, hogy Macron egy videokonferencián felvetette, lemondana, hogy egy előrehozott választáson újraválasztassa magát.
Már ősidők óta létezik, a keresztes háborúk idején a pestissel karöltve hatalmas méretekben betegített meg embereket, később a fellángolások ritkábbakká váltak. A betegek megbélyegzettekké, kirekesztettekké váltak. Maga a lepra kifejezés is erősen stigmatizáló, emiatt manapság egyre több helyen Hansen-betegségként említik.
Tombor András cégcsoportja repülőgyárat vett Csehországban. Az ügylet piaci értéke nem ismert. Az üzletember korábban 20 millió forint kölcsönt adott Habony Árpádnak.
Az Európai Bizottság alelnöke álhírnek minősítette a Nemzeti Konzultáció azon feltételezését, miszerint Magyarország alappal tarthat attól, hogy nyomásgyakorlás árán alkotmánymódosításra kényszerüljön. Az álhír hiányolja a tényszerűséget, márpedig a tények azt mutatják, hogy van miről megkérdezni az embereket.
A koronavírus járvány okozta körülmények miatt megnövekedett feladatok, mint a többszöri étkezés biztosítása, a digitális oktatás bevezetése, valamint az egészségügyi óvintézkedések kapcsán szükségessé vált eszközök beszerzése nehéz helyzetbe hozta a civil szervezetet.