Májusban a fogyasztói árak átlagosan 2,2 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az infláció lassulásában a szolgáltatások tavalyinál mérsékeltebb áremelkedése játszotta a legnagyobb szerepet - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A tengerentúli tőzsdék hétfői emelkedése után a Nasdaq Composite új történelmi csúcson zárt, a befektetők a járványügyi korlátozások enyhítésére figyelnek elsősorban. Az irányadó európai részvényindexek többsége felfelé kapaszkodott ma reggel, azonban a keddi piacnyitástól távolodva a kontinens börzéi lefordultak. A magyar tőzsde is esik, a hazai b
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces, robot által generált podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/06/09/685/
Áprilisban az euróban számolt export 37,9 százalékkal, az import 28,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A külkereskedelemi mérleg 611 millió euró deficittel zárta a hónapot, 840 millió euróval romlott az importnak az exportnál kisebb csökkenése miatt.
A francia gazdaságnak két évre lesz szüksége ahhoz, hogy ledolgozza az idei 10,3 százalékos visszaesést - áll a francia jegybank kedden ismertetett tanulmányában.
Az elmúlt napokban az App Store-ban is elérhetővé vált a járványügyi kontaktkutatást támogató applikáció, így az már iOS rendszereket futtató készülékeken is használható. Az alkalmazást május közepe óta több mint 30 ezer felhasználó töltötte le androidos eszközökre - olvasható az ITM közleményében.
A LADA Hungary Kft. szomorúan tájékoztatott ma minden érdeklődőt, hogy a Lada márka új autó forgalmazása bizonytalan ideig felfüggesztésre került. A szerviz, alkatrész és garanciális tevékenység továbbra is zavartalanul folytatódik.
Mindössze 3 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4017 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 2 idős, krónikus beteg.
Az EBRD közreműködésével, a befektetési szolgáltatók, a befektetők és egyéb piaci szereplők, minisztériumok, valamint minden fontos további érintett bevonásával 2020 júliusában a hazai tőkepiac „zöldítését” elősegítő stratégia-előkészítő projekt indul el Magyarországon, áll az MNB közleményében.
Június 9-től újabb gazdaságvédelmi intézkedés lép életbe, a magyar kisvállalkozások nulla százalékos kamat mellett igényelhetnek uniós hitelt az MFB Pontokon – jelentette be Varga Mihály. A pénzügyminiszter kiemelte: ez a jelenlegi legkedvezőbb és legolcsóbb finanszírozási lehetőség a válság alatti működéshez és a gazdaság újraindítását követő vers
2020 első negyedévében a koronavírus-járvány a hazai lakáspiacot már lassuló állapotában érte el, és jelentős mértékben felforgatta a piaci kondíciókat. 2019 végén több jel is azt mutatta, hogy véget ért a hazai lakáspiac 2014 eleje óta tartó felívelő szakasza. Negyedéves alapon országos átlagban már stagnáltak a lakásárak az MNB lakásárindex érték
Szkopje gazdasági segítséget ígért a turisztikai szektornak. Bosznia-Hercegovinában 2711-re nőtt a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma, Montenegróban több mint egy hónapja nem jelentettek új esetet.
Június 9-től újabb gazdaságvédelmi intézkedés lép életbe, a magyar kisvállalkozások nulla százalékos kamat mellett igényelhetnek uniós hitelt az MFB Pontokon – jelentette be Varga Mihály. A pénzügyminiszter kiemelte: ez a jelenlegi legkedvezőbb és legolcsóbb finanszírozási lehetőség a válság alatti működéshez és a gazdaság újraindítását követő vers
A csökkenő növényvédő szer paletta, az egyre nagyobb munkaerőhiány, a növekvő előállítási árak miatt eddig is többen feladták már a termesztés ezen formáját. Idén a fagyos, szeles tavasz, valamint a berobbanó Covid-járvány még több termelőt bizonytalanított el. Vajon van még jövő ebben az ágazatban?
Cégünk nevében hordozza az identitásunk két legfontosabb alapkövét. Az egyik a Borsodi családnév, mely már második generáció óta védjegye az itt folyó munkának és elárulja azt, amire mi külön büszkék vagyunk, hogy ez egy családi vállalkozás. A másik pedig a Műhely szó, mely a munkafilozófiánk megtestesítője, precízen, tisztességesen és becsülettel.
A munkanélküliségi adatok önmagukban nem jelentenek sokat a Fed számára, az erre adott piaci reakciók viszont annál inkább. A kedvező adatok miatt a befektetők ismét a részvénypiacok felé fordultak, az amerikai állampapírhozamok így jelentősen megnőttek az elmúlt napokban.
Átlépte a 7,1 milliót világszerte az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma és sajnos már 400 ezer felett jár az elhunytaké is, miközben 3,3 millióan már meggyógyultak a betegségből. Figyelemre méltó, hogy Svédországban és Lengyelországban az utóbbi napokban meredeken emelkedett az új fertőzéses esetek száma, ezért utóbbiaknál mától váratlanul bezár
A Lada márka új autó forgalmazása bizonytalan ideig felfüggesztésre került, a szerviz, alkatrész és garanciális tevékenység továbbra is zavartalanul folytatódik - írta a Lada Hungary Kft. közleményében.
Áprilisban elértük a mélypontot, júniusban már emelkedés várható, a következő negyedévben megkezdődik a kilábalás - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnökjelölje ma a Parlament Gazdasági Bizottságának ülésén. Virág Barnabás jelöltségét 10 igen, 4 nem és 3 tartózkodás mellett támogatta a bizottság.
Májusban 2,2%-kal nőttek a fogyasztói árak Magyarországon a KSH adatai alapján, ami kissé visszafogottabb drágulást jelez, mint amire az elemzők számítottak. Később megjelentek az MNB inflációs alapmutatói is, amelyek inkább lefelé mozdultak.
Hosszú távú hatásai lehetnek a magyar tőkepiacra a Gloster Nyrt. nemrég lebonyolított zártkörű jegyzésének – nyilatkozta lapunknak Horváth Zsolt, a Random Capital elnöke és Jutasi Zoltán, a NAVIGATOR Investments vezérigazgatója. A két cég által vezényelt XTEND piaci bevezetés sikere megmutatta, hogy még ilyen nehéz időszakban is van mit keresnie a
Legalábbis a német autógyár ezt szeretné. A német autóklub az ADAC emlékeztetett arra, hogy a VW azzal a szlogennel reklámozta az ID.3-as modellt, hogy azzal "új korszak indul a Golf és a bogár után", a szervezet megtudta, hogy az első darabokat a Volkswagen június második felében szállítja le a németországi megrendelőknek.
Az elmúlt időszak európai esőzései enyhítették a kontinens búzaföldjein a károkat, de szakértők szerint még több csapadékra lenne szükség ahhoz, hogy megakadályozzák a nyári termés éves alapú csökkenését.
Magyarországon a KKV szektor az egyik leginkább kitett a járvány hatásainak. A Generali a járványhelyzet gazdasági hatásainak enyhítésére 250 millió forintos támogatási kerettel igyekszik segíteni az egészségügyi magánpraxisokat.
Növekedéssel zárta a múlt évet a központi értéktári és klíringszolgáltatásokat nyújtó Keler Csoport, amely évek óta emelkedő pályán van. A Keler Központi Értéktár Zrt. bevétele 6,643 milliárd forintot tett ki, ami éves összevetésben 13,8 százalékos növekedést jelent és 8,2 százalékkal haladja meg a tervezetett.
A spanyol hatóságok német turistákon tesztelik, hogyan működik a turizmus a koronavírus-járvány korszakában. A külföldi látogatók létfontosságúak a spanyol gazdaság számára.
Pest megye a legvonzóbb célpont, ha a belföldi vándorlásokat - vagyis a települések közti költözéseket nézzük: tavaly 16 ezerrel többen választották új lakóhelyül a megyét, mint ahányan távoztak onnan. Szintén pozitív a mérlege Fejér vagy éppen Vas megyének. Nagyon sokan viszont maradtak az adott megyén belül: a költöző borsodiak 70, a szabolcsiak
Az önkormányzat a járvány miatt kieső bevételeket szerette volna pótolni a strandbelépőkkel, ám most új bevételi forrás után kell nézniük. A fonyódi önkormányzat azt tervezte, hogy két újabb városi strandot az idei szezontól
A budapesti agglomerációt magában foglaló Pest megye volt a legvonzóbb célpont tavaly azok körében, akik ideiglenesen vagy állandó jelleggel másik településre költöztek - derül ki az ingatlan.com legfrissebb, a KSH előzetes adatain alapuló elemzéséből, amely bemutatja azt is, hogy a megyeszékhelyeken lévő eladó házak és lakások ára hogyan változott