Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon hétfő reggel: az euróhoz és a japán jenhez képest gyengült, míg a dollárral és a svájci frankkal szemben leheletnyit erősödött.
Közepesen és erősen felhős idő lesz a jellemző, emellett a legtöbb helyen összességében azért több órára kisüt a nap - derül ki az Agrárszektor hétfői (2020.06.08.) országos középtávú előrejelzéséből. Jó lenne kimenni a földekre, de nem tudja vigyen-e magával gumicsizmát? Permetezne, de lehet, hogy lesz szél? Eljött a betakarítás ideje, de nem bizt
Az LG Electronics (LG) és a vállalati formában létező megosztott főkönyvi platform, a Hedera Hashgraph a mai napon bejelentette, hogy az LG csatlakozott a Hedera kormányzótanácsához. A tanács, amelynek célja, hogy létrehozza a lehető legkevésbé centralizált, nyilvános főkönyv modelljét, összesen 39, különféle iparágakat és földrajzi területeket kép
Csaknem három százalékkal lőtt ki a szójabab kurzusa egy hét alatt, a kukorica ára 2,2 százalékkal emelkedett. Mindeközben a búza kurzusa 0,9 százalékkal csökkent. Európában a malmi búza vesztett értékéből, de a kukorica, a takarmánybúza és a repce is drágult.
„A 2010-es évek eleji munkásságom is hozzájárult a hazai nyilvánosság meglehetősen provinciális szekértábor-logikájának erősítéséhez; nagyon sok mindent át kellett értékelnem, amit addig csináltam” – vallja Gavra Gábor. Az atv.hu főszerkesztőjét kérdeztük médiáról, nyilvánosságról, értékrendekről interjúnkban.
Megbüntette a sors (pontosabban az Újpest) a friss kupagyőztes Honvédot, amiért elfelejtette felköszönteni a klubot háromszor is bajnoki címre vezető 80 éves Komora Imrét.
A koronavírus-járvány közepén, április 21-én tette közzé a kormány Magyarország új Nemzeti Biztonsági Stratégiáját. Ebben kitörési pontként jelenik meg az űrszektor és a hadiipar.
A német feldolgozóipari vállalatok véleménye szerint a termelésük szintje tovább fog csökkenni a következő 3 hónapban, igaz, már nem olyan nagymértékben, mint ahogy eddig zuhant, derült ki az Ifo intézet hétfői közleményéből.
Speciális szabályokkal lehet megalapozni a vállalkozói bérlakáspiacot, amihez a rozsdaövezetek közép- és hosszú távú fejlesztési programjai megfelelők lehetnek. Az ingatlanfejlesztők szakmai kerekasztala kedvezményes, 5 százalékos értékesítési
A tengerentúli tőzsdék nagy ralival zárták a pénteki kereskedést, miután a májusi munkaerőpiaci adat hatalmas pozitív meglepetést okozott. Ázsiában is emelkedett az irányadó részvényindexek többsége hétfőn, Európában lejjebb kerültek a tőzsdék a nyitás után, míg a magyar tőzsdén nem alakult ki határozott irány a hétfői kereskedés első felében.
Tisztújítást tartott vasárnap az ellenzéki párt. Bár két kihívója is akadt, maradt az elnök Fekete-Győr András, az elnökség jó része azonban kicserélődött.
Világszerte 7 015 078 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 402 852, a gyógyultaké pedig 3 142 453 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfő reggeli összesítése szerint - írja az MTI. A járvány továbbra is az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol a 2 milliót közelíti a fertőzöttek száma, míg Brazíliában 691 e
Új technikai megoldással védik a nagy testű madarakat mostantól Hortobágy település közelében. Az E.ON, a Kaposvári Villamossági Gyár Kft. és a természetvédelmi szervezetek, köztük a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság összefogásával alakították ki és tesztelik azt a villamos hálózati oszlopokra szerelhető védőeszközt, amely megakadályozza, hogy a
Újabb minimális erősödéssel kezdi a hetet a forint az euróval szemben, ahol viszont már könnyen elakadhat a magyar deviza erősödése. Egyelőre minden azon múlik, kitart-e a jó nemzetközi hangulat, egyelőre optimistának tűnnek a befektetők a gazdaság kilábalásával kapcsolatban.
Orbán Viktor egyik videójában egy emléktábla volt látható „tengerre magyar“ felirattal, ezt horvát sajtó azonban „magyar tengernek“ fordította, és provokációt emlegetett – írja az Azonnali.
Anne Richards, a Fidelity International globális vezetője szerint az alapkezelők nem fognak tudni elegendő tőkét adni ahhoz, hogy a tőzsdei cégek megoldják fizetőképességi problémáikat azt követően, hogy világszinten elindult az újranyitás a koronavírus miatti lezárások után – írja a Financial Times.
Újabb 6 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4014 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 2 idős, krónikus beteg.