Több mint 8800 pályázat érkezett be a csütörtökön elindult, 60 milliárd forintos keretösszegű magán- és egyéb szálláshelyek fejlesztésére kiírt támogatásra – mondta Horváth Péter, a...
Vízvezetékcsere miatt lezárták az autóforgalom elől a Széchenyi rakpart Arany János utca és Széchenyi tér közötti szakaszát - közölte a Fővárosi Vízművek hétfőn az MTI-vel.
Bár a koronavírus-járvány hazánknál súlyosabban érintett több nyugat-európai országot, mégis megnyitották a közgyűjteményeiket. A magyarok a legóvatosabbak.
Rekordmértékben, a vártnál erősebben csökkent az ipar teljesítménye Németországban áprilisban, mivel az új koronavírus által okozott járvány a termelés felfüggesztésére vagy visszafogására kényszerítette a vállalatokat.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon hétfő reggel: az euróhoz és a japán jenhez képest gyengült, míg a dollárral és a svájci frankkal szemben leheletnyit erősödött.
Tavaly 5 milliárd veszteséget termelt a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó vágóhíd. Tavaly a bérek és az energiaköltségek jelentős, 10 százalékot meghaladó mértékű növekedésével is szembesülniük kellett. Már harmadik
A tengerentúli tőzsdék nagy ralival zárták a pénteki kereskedést, miután a májusi munkaerőpiaci adat hatalmas pozitív meglepetést okozott. Ázsiában is emelkedett az irányadó részvényindexek többsége hétfőn, Európában lejjebb kerültek a tőzsdék, míg a magyar tőzsdén nem alakult ki határozott irány a hétfői kereskedés első felében.
Borul, felhős időnk lesz, a nap folyamán fokozatosan felszakadozik a felhőzet. Több helyütt zápor, eső, helyenként vihar is előfourdulhat. A nappali hőmérséklet északnyugaton 17, délkeleten 26 fok között alakul. Gyenge lesz az északnyugati szél, legfeljebb 30 kilométer/óráig erősödik. Vihar esetén felerősödik. shmu.sk
A márciusban rekordidő alatt bevezetett digitális ügyfélhívó rendszer sikerének köszönhetően további hét bankfiókkal bővül azon MKB fiókok listája, ahol elérhetővé válik a digitális időpontfoglalás és sorban állás - közölte a társaság.
Az MNB 24 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az OVB biztosításközvetítő többes ügynökre a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése miatt. Az OVB a megbízott közvetítői által küldött ügyféltájékoztató levelekben valótlan, megtévesztő állításokkal próbálta ügyfeleit nyugdíjbiztosítás kötésére
A Nemzeti Gárda kivonul Washingtonból - jelentette be az amerikai elnök. Donald Trump elmondta: a hétvégén békésen zajlottak a tüntetések, ezért már nincs szükség a katonai szervezetre.
Világszerte már több mint 7 millió, mintegy 7 015 078 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 402 852, a gyógyultaké pedig 3 142 453 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfő reggeli összesítése szerint.
A Pénzügyminisztérium államtitkára úgy nyilatkozott a Magyar Nemzetnek, hogy a 2020-as költségvetésből a főpolgármester állításával szemben igenis több pénz jut, a Lánchídra szánt pénzt pedig elherdálták.
A következő héten országszerte szórványosan zivatarok, akár felhőszakadások is várhatók. A hét második felében a hőmérséklet már elérheti a 30 Celsius fokot is.
Komly veszteséget jelent Vajna Tímeának budapesti étterme, a Nobu csaknem 10 milliót visz el havonta Andy Vajna özvegyétől. Bártavaly 1,3 milliárdos bevétellel szárnyalt a Nobu, Vajna Tímea üzletét is rosszul érintette az éttermek
Váratlanul megjelentek a KSH weboldalán az áprilisi, előzetes külkereskedelmi adatok, amelyek arról tanúskodnak, hogy a 2008-2009-es világgazdasági válság óta nem látott zuhanást mutatott az export és az import. A külkereskedelmi egyenleg igen tetemes deficitet mutatott.
Hétfőtől karanténkötelezettség nélkül lehet beutazni Koszovóba, a macedón kormány viszont az új fertőzöttek magas száma miatt újabb korlátozó intézkedéseket fontolgat.
Az Eveolveo újabb strapabíró okostelefont mutatott be. A Strongphone G9 az IP69 szabványnak köszönhetően rendkívül ellenálló, az 5000 mAh kapacitású akkumulátora pedig hosszú üzemidőt biztosít. Emellett pedig olyan funkciókkal is rendelkezik, mint az eSim kártya kezelés, Nfc, ujjlenyomat- és arcfelismerés. Az Evolveo StrongPhone G9 a cseh gyártó st