2020. június 8. hétfő

jún. 8
14:12
Ez a szakma is keményen megérezte a járványt: durva lassulás sújtja (Pénzcentrum)
Érezhető volt az elmúlt időszakban egyfajta beruházói óvatosság, lassulás volt az állami szektorban is, sok önkormányzat pedig újragondolta fejlesztési terveit - mondta a járványhelyzetről Nagy Gyula, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke
jún. 8
14:12
Húszmilliárd fát ültet a klímaváltozásra átlagosnál érzékenyebb Etiópia (Player)
A kelet-afrikai országnál jelenleg senki nem gondolja komolyabban az erdős területek növelését.
jún. 8
14:15
Novemberre elkészülhet a védőoltás, kiderült, kiknek lesz majd kötelező (Infostart)
51 ezer szűrést végzett a négy hazai orvosképző - mondta a Kossuth rádióban Merkely Béla. A Semmelweis Egyetem rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője arról is beszélt, hogy a maszk hordása zárt térben még mindig fontos.
jún. 8
14:15
A lengyel kormány elutasítja a migránsok szétosztását (Demokrata)
A kormány határozottan elutasítja az illegális bevándorlók elosztását az Európai Unió tagországai között – mondta a belügyminiszter.
jún. 8
14:15
Jövő nyártól tilthatnak be egyes műanyagokat (Demokrata)
Az egyszer használatos műanyagtermékek kivezetése 2021 nyarán kezdődik – mondta Palkovics László.
jún. 8
14:18
Szijjártó: minden cég megkapja az igényelt támogatását a versenyképességi programban (ATV)
Minden cég megkapja az igényelt támogatást a versenyképességi programban vállalt beruházásához, a kormány az eredetileg tervezett keretet több mint háromszorosára emelte - mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.
jún. 8
14:20
Ungár Péter: Kásler Miklósnak egy rövid mondatába sikerült három hazugságot belesűrítenie (ATV)
A gyógyszerészek, a gyógytornászok és a szociális dolgozók sem részesülnek az egyszeri 500 ezer forintos juttatásból.
jún. 8
14:21
EU-s pályázati lehetőség a hírmédiában dolgozó kkv-k számára (Kreatív Online)
Kulturális és kreatív területen működő kis- és középvállalkozásokat, köztük a hírmédiában dolgozó cégeket segítené az EU. Június 18-án webináriumot tartanak arról, hogyan érdemes pályázni.
jún. 8
14:24
Reszkethetnek a szúnyogok – folytatódik az irtás (Piac és Profit)
Ezer hektáron folytatódik a szúnyogirtás ezen a héten, Sopron mellett a győri, a komáromi és a mosonmagyaróvári kistérségben – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
jún. 8
14:24
Távozik a Ferencváros ausztrál játékosa (Sport365)
Az olasz bajnoknál folytatja pályafutását.
jún. 8
14:27
Kezdődik a Manchester City meghallgatása Svájcban (Infostart)
A nemzetközi kupaküzdelmekből a nyártól két évre kizárt és pénzbüntetéssel sújtott klub vezetése úgy véli, inkább politikáról van szó, mint igazságosságról.
jún. 8
14:27
Merkely Béla: Van esély arra, hogy novemberre elkészül a védőoltás (Alternatív Energia)
A vakcina valószínűleg a 65 felettieknek, a betegségeik miatt rizikócsoportba sorolandóknak, a kórházi dolgozóknak és az idősotthonok személyzetének lesz kötelező – tette hozzá a Semmelweis Egyetem rektora.
jún. 8
14:27
Megszólalt a legpontosabb elemző, önmagát körözheti le jövőre a magyar gazdaság (Könyves Magazin)
Ha jövőre minden korlátozó intézkedést feloldanak, akár a 6 szá­zalék feletti gazdasági növekedés is elérhető, írja Suppan Gergely a Világgazdaságban megjelent cikkében.
jún. 8
14:27
„Délen élő 45 éves fehér nő vagyok, és ma beszéltem először a rasszizmusról egy fekete férfival” (SzMo)
Nem Floyd az egyetlen, akit rendőri inzultáció ér Amerikában.
jún. 8
14:30
Az élelmiszerárak emelkedése húzhatta fel az inflációt (Portfolio)
Májusban 2,4%-kal nőhettek a fogyasztói árak Magyarországon a Portfolio által megkérdezett elemzők várakozása szerint, azonban a maginfláció 3% felett alakulhatott. A szakértők szerint az élelmiszerárak emelkedése felfelé, míg több termék és szolgáltatás árváltozása lefelé húzhatta az indexet. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a korlátozó intézk
jún. 8
14:30
Rétvári Bence: Az MSZP ne riogassa álhírekkel az embereket! (ATV)
A parlamenti napirend előtti felszólalások keretében Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője kifogásolta a szociális dolgozóknak adott juttatásokat, megjegyezve, hogy újjáépítésre van szükség. A felszólalásra Rétvári Bence államtitkár válaszolt.
jún. 8
14:30
Szombat este világító felhők ragyogtak a Dunántúl felett (Háziállat)
Gyönyörű képet mutatnak az égbolton egy különleges jelenség miatt.
jún. 8
14:30
Ezért fürödj inkább esténként: különleges japán szokás, döbbenetes hatás (Femcafe)
A japánok már évtizedek óta tisztában vannak ennek a szokásnak a hatásával, éppen itt az ideje, hogy felnyíljon a mi szemünk is.
jún. 8
14:30
A Hősök főszereplője csatlakozott az Instagramhoz: stílusa sokat változott a sorozat óta (Joy)
A szuperhősös sorozatban még csak 16 éves volt, azóta már született egy kislánya, és exférjével túl vannak egy váláson. Hayden Panettiere élete sokat változott a Hősök óta!
jún. 8
14:36
Durva folyamat a magyar termőföldeknél (Infostart)
Átrendeződés volt tapasztalható a földpiacon.
jún. 8
14:36
Öt tipp az online csalások elkerülésére (ProfitLine)
Az elmúlt hónapokban a digitális kereskedelemre való rohamos áttérés drámai növekedést hozott az online csalások számában. Az első negyedévben a világ összes tranzakciójának több mint egynegyede csalási kísérlet volt.
jún. 8
14:39
Fegyveresek mészároltak le tíz embert a mexikói Új élet kezdete rehabilitációs központban (Grill Receptek)
A kábítószerfüggőnek a központ sem nyújtott menedéket, egy bűnbanda tagjai lőtték agyon őket.
jún. 8
14:39
Meghalt két idős, krónikus beteg, 548-ra nőtt a koronavírus halálos áldozatainak száma (SzMo)
Továbbra is Budapesten és Pest megyében van a legtöbb fertőzött. Ezt követi Fejér, Komárom-Esztergom és Zala megye.
jún. 8
14:39
Akár két BL-négyes döntőben is szerepelhet a Telekom Veszprém (Promotions)
Július 13-án indulnak újra a csapatedzések a Telekom Veszprém férfi kézilabda-csapatánál.
jún. 8
14:42
El lehet engedni a gyereket táborozni? Kiderült, mennyire veszélyesek (Pénzcentrum)
Ez a nyár más lesz, mint az eddigiek, sokkal több mindenre kell figyelnünk, számos előírást be kell tartanunk, ha biztonságosan szeretnénk nyaralni. Lassan véget ér a tanév és befejeződik a digitális oktatás. De vajon mi lesz a gyerekekkel
jún. 8
14:42
Sláger marad – Suzuki Vitara Hybrid 2WD GLX teszt (Autónavigátor)
Amikor az gyártotta Tomi a videót, Esztergomban éppen szünetelt az autók összeszerelése. Szerencsére, amikor a fronthajtású változatot próbálgattam, akkor már
jún. 8
14:42
Nem is sejted, mekkora kárt okoznak a nem biztonságos élelmiszerek (Player)
Akad belőlük bőven, és ezek nemcsak az emberi egészségre, de a gazdaságra is óriási terhet jelentenek.
jún. 8
14:48
Budapest helyett Palermóból rajtolhat a Giro (Sport365)
Magyarország a 2021-es verseny rajtjának szeretne otthont adni.
jún. 8
14:48
Virtuális városvédő futás lesz a Vivicittából (444.hu)
A távok három napon át bármikor és bárhol teljesíthetőek.
jún. 8
14:48
Te is meghatódsz, ha meglátod, milyen meglepetésben volt része Kovács Katinak (Femcafe)
Az énekesnő előtt tisztelegnek.
jún. 8
14:51
Mráz Ágoston Sámuel: a kormányfő sátoraljaújhelyi beszéde sarokkő volt (Infostart)
A Nézőpont Csoport vezetője szerint Orbán Viktor szombaton "sokáig idézhető" szavakat mondott a trianoni centenárium kapcsán.
jún. 8
14:51
A labanc propaganda miatt jelent meg 315 éve az első magyar újság (Tiszta Jövő)
Most 315 jelent meg az első magyar nyomtatott lap – hogy ellensúlyozza az osztrák udvar „médiafölényét.” A Mercurius Hungaricus a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc eseményeiről számolt be.
jún. 8
14:51
Nem szerepel a mentőszolgálat nyilvántartásában az MSZP videójában mentősként nyilatkozó nő (SzMo)
A hölgy állítása szerint 43 éve dolgozik mentősként, de az OMSZ és az egészségügyi szakdolgozók nyilvántartása ezt nem támasztja alá.
jún. 8
14:54
Másodfokú riasztásokat adtak ki felhőszakadás veszélye miatt (Háziállat)
Békés és Csongrád megye több járására másodfokú riasztást adott ki felhőszakadás veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő délután.
jún. 8
14:54
Ennyi az átlagfizetés a szlovákoknál (ATV)
Az idei első negyedévben bruttó 1086 euró, azaz 373 ezer forint volt az átlagbér.
jún. 8
14:54
Huszonéves testet csinált magának az 52 éves Laura (Femcafe)
Elárulta a titkot.
jún. 8
14:57
Hatalmas bulival készül a magyar fociklub a 25 évvel ezelőtti BL-szereplésre (Infostart)
A magyar labdarúgás rendszerváltás utáni történelmének legnagyobb sikere ez a csoportkör, amelyben a Grasshoppers és a Real Madrid mellett a címvédő Ajax volt az ellenfél - idézi fel közleményében az eseményt a klub.
jún. 8
14:57
Merkely Béla: nekik lesz kötelező a koronavírus elleni védőoltás (SzMo)
A Semmelweis Egyetem rektora szerint van esély arra, hogy novemberre elkészül a vakcina. Eddig 51 ezer koronavírus-szűrést végzett a négy hazai orvosképző.
jún. 8
15:03
Matolcsy György: Az önálló pénzpolitika nélkülözhetetlen a válságkezelésben (Igényesférfi.hu)
Európa 50 éven belüli harmadik válsága azonban éppen csak elkezdődött és elhúzódó válsághelyzetre lehet számítani, állítja a jegybankelnök.
jún. 8
15:03
Újabb segítség a magyar vállalkozásoknak, módosulnak a Széchenyi Kártya Program válságkonstrukciói (Tiszta Jövő)
Három ponton módosulnak a Széchenyi Kártya Program válságkonstrukciói, a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Plusz és a Széchenyi Kártya Munkahelymegtartó hitel a továbbiakban 50-50 százalékos arányban lesz igényelhető, mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, saj
jún. 8
15:06
Drágább lett a Gundel-büfé az Orbán-kormánynak (Menedzsment Fórum)
Idén már 30 millió forintot kell fizetnie a kormánynak azért, hogy a patinás étteremből érkezzen az étel és az ital a kormányülésekre.
jún. 8
15:06
Az autófinanszírozásban is érezhető az alternatív hajtásláncú autók iránti kereslet növekedése (ProfitLine)
Változtak az elektromobilitás ösztönzési rendszer feltételei, így mostantól a lakosság szélesebb köre juthat elektromos autóhoz állami támogatással. A Budapest Bank autófinanszírozási üzletágának adatai alapján már évek óta növekszik az igény az alternatív hajtásláncú autók iránti kereslet, a bank tavaly indult „zöld autó” finanszírozási programja
jún. 8
15:06
Karácsony a kormánnyal való találkozóra készül, de nem egyedül (ATV)
A főpolgármester közösségi oldalán osztott meg fotókat arról, kivel egyeztet, mielőtt június 10-én találkozna a kormánnyal.
jún. 8
15:06
A Fidelitas szegedi vezetője szerint a Mi Hazánk Ifjainak az alapvető politikai nézetei megegyeznek a Fidelitas nézeteivel (444.hu)
Akkor ezt legalább már tudjuk.
jún. 8
15:06
Ez a 4 dolog lehet az oka, ha erősen izzadsz (Glamour)
Ezekre oda kell figyelned, hogy a jövőben megkíméld magad az erős izzadástól
jún. 8
15:08
Ön szerint kapjanak az idősotthonokban dolgozók és a gyógyszerészek is félmilliós bérkiegészítést? Szavazzon! (ATV)
Ön szerint kapjanak az egészégügyisek mellett az idősotthonokban dolgozók és a gyógyszerészek is félmilliós bérkiegészítést?
jún. 8
15:09
Sokan még mindig nem értik, mint jelent a felhőben a biztonság (Bitport)
A CISO-knak kevesebb mint tizede tudja például, hogy mit jelent a megosztott felelősségen alapuló biztonsági modell, amit a felhőszolgáltatók alkalmaznak.
jún. 8
15:09
Újabb könnyítés a cégeknek - Módosulnak a Széchenyi Kártya Program válságkonstrukciói (Növekedés)
Három ponton módosulnak a Széchenyi Kártya Program válságkonstrukciói, a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Plusz és a Széchenyi Kártya Munkahelymegtartó hitel a továbbiakban 50-50 százalékos arányban lesz igényelhető - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sa
jún. 8
15:12
Te sem gondoltad volna: ennyi az átlagbér Szlovákiában (Pénzcentrum)
Az idei első negyedévben bruttó 1086 euró, nagyjából 373 ezer forint volt az átlagbér Szlovákiában. Az idei első negyedévben bruttó 1086 euró, nagyjából 373 ezer forint volt az átlagbér Szlovákiában - írja az atv.hu az Új
jún. 8
15:12
Új sör született (Player)
Ez pedig mindig jó hír.

Keresés