Vissza nem térítendő állami támogatást kap a Masterplast a "Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program" részeként, a vállalat gyártó-és laboreszközök beszerzését, valamint infrastruktúrafejlesztést tervez a 2019 végén indult gyártásfejlesztési beruházásának keretein belül. A kapacitásbővítésnek köszönhetően a Masterplast saját gyártásból szolgálha
Kiírták a kőbányai multifunkcionális sportcsarnok és uszoda megvalósításához szükséges kormányzati intézkedéseket a legfrissebb magyar közlönyben. Ezek alapján a kormány támogatja a meglévő kivitelezési terveket, vagyis zöld utat kapott a fejlesztés.
Mindkét hormonfajta a petefészkek szövetének terméke. Keletkezésük mennyiségét az agyalapi mirigy tüszőérlelő (FSH) és sárgatestérlelő (LH) serkentőhormonjai szabályozzák.
Áprilisban a koronavírus-járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 98,7 százalékkal, a belföldi vendégek által eltöltötteké 95,0 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest. A szálláshelyek forgalma 97,0 százalékkal csökkent - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hiv
Rengetegen veszítették el az állásukat a koronavírus-járvány miatt, főként a turizmusban és a vendéglátásban. Most azonban, az újranyitások idején ismét megindult a toborzás. Az egyik hazai étteremlánc például rengeteg hirdetést
Belőve próbált átjutni a tompai határátkelőn egy szerb díler, a határőrök azonban lebuktatták. Mikor átvizsgálták, kiderült, hogy nem csak a kocsiban, de még a zoknijában és a pénztárcájában is kábítószer volt.
A hét utolsó koronavírus-tájékoztatóját tartotta az operatív törzs. Kiderült, zöld jelzést kaptak az autós koncertek, a kórházi beteglátogatás azonban még nem, ahogy a teljes horvát határátlépési szabadságra is várni kell még.
Mancza Norbert a Brklyn megálmodója és ügyvezetője szinte már az arcává vált a fiatal felnőttek egyik kedvenc belvárosi szórakozóhelyének, étterem-bárjának, amely mint minden vendéglátással foglalkozó hely, igen nehéz hónapokat tudhat a háta mögött.
Festegetés közben találta meg egy nyugdías testvérpár kuporgatott pénzét egy szobafestő Bácsbokodon. A férfi összesen 5,1 milliót lopott, de lebukásakor visszafizette a lenyúlt pénzt.
Az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján Kiss Róbert alezredes elmondta, hogy a mai naptól a magyar állampolgárok anélkül átléphetik az osztrák, szlovák és cseh határt hosszabb időre is, hogy hatósági házi karanténba kellene vonulniuk.
Megkezdte működését májusban az Ökomenedzser Hálózat, amelyben a tanácsadók egyik legfontosabb feladata az érintett települések levegőminőségi terveinek felülvizsgálata és ezek megvalósításának elősegítése - közölte a projektért felelős Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. csütörtökön az MTI-vel.
Nem meglepő módon a veszélyhelyzet kihirdetése óta a korábbiaknál is meredekebben emelkedik az OTP Bank digitális csatornáinak kihasználtsága. Lényegesen többen intézik bankügyeiket online, fizetik be elektronikus úton csekkjeiket, vagy éppen vesznek fel így személyi kölcsönt. A változó körülményekhez igazodva a hitelintézet egy új szolgáltatást fe
Péntek déltől szabad az utazás Csehország, Magyarország és Ausztria között - jelentette be Tomás Petrícek külügyminiszter a cseh kormány péntek reggeli rendkívüli ülése után. A miniszter szerint a döntést az érintett országokkal történt egyeztetés alapján hozták meg.
Bankrészvényei után ugyanis az Rkofin Befektetési és Vagyonkezelő Kft. több mint 650 millió forint osztalékra volt jogosult az MKB 2018-as profitjából. Ezt nem vette ki Mészáros Lőrinc cége, inkább azon adósságai törlesztésére fordította, amely abból keletkezett, hogy hitelekből vásárolta meg a 13,62 százaléknyi MKB-pakettjét.
Több százan tiltakoztak a rendőri erőszak ellen Mexikóban. A tüntetők a város törvényhozásának épületéhez vonultak, és felgyújtottak két rendőrségi járművet.
Továbbra is kedvező a járványügyi helyzet Magyarországon, azonban a járványnak még nincs vége - fejtette ki az operatív törzs pénteki szokásos napi sajtótájékoztatóján Müller Cecília. Az országos tisztifőorvos beszélt a kórházak látogatási tilalmáról, az idősotthonok helyzetéről és a ballagásról is.
A Semmelweis Egyetem a 2020. évi Semmelweis Egyetem Bora Országos Borverseny elmaradásáról döntött, az új koronavírus kapcsán kialakult járványügyi helyzet, valamint az ennek nyomán bevezetett,...
Elmarad a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának keddre tervezett ülése, mert Karácsony Gergely főpolgármester új időpont ajánlása nélkül lemondta a korábban közösen kitűzött egyeztetést – közölte Fürjes Balázs.
149 forintról 130 forintra csökkentette a Concorde az AutoWallis 1 éves célárát, az ajánlás továbbra is felhalmozás. A kulcs a 2019-ben meghirdetett stratégia implementálása lehet, illetve az operatív marzs növelése.
A Budapest Bank csoport hazai kkv-k körében végzett felméréséből kiderült, hogy a vállalatvezetők idejének egy jelentős részét adminisztrációs tevékenységek kötik le, és veszik el az erőforrást más alapvető irányítási feladatok elől. A bankcsoport annak érdekében, hogy a cégek számára valós segítséget nyújtson, egy teljesen új területen és új típus