A lakossági ügyfelek kétharmada és a vállalati adósok négyötöde, összesen több, mint 2,7 millió ügyfél választotta a törlesztési moratóriumot június elejéig. Mindkét ügyfélcsoportnál az alacsonyabb összegű hiteleknél – tehát vélhetően részben a rosszabb anyagi helyzetben lévő lakossági adósok és a kisebb méretű cégek – választották az átlaghoz képe
Már az indulás utáni első hetekben jelentős érdeklődés mutatkozott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési hitelprogram (Nhp) hajrá konstrukciója iránt, mely a hazai mikro-, kis- és középvállalkozásoknak (kkv) nyújt kedvező, maximum 2,5 százalékos fix kamatozású, széles körben felhasználható forrást - közölte a jegybank pénteken a honlapján.
Az Egyesült Államok elsősorban a gazdaságra fókuszál majd a következő hónapokban, ezért nem fogja felrúgni a januárban kötött kereskedelmi megállapodást Kínával – mondta a CNBC-nek a Morgan Stanley vezető közgazdásza.
"Az MSZP emberséges és a magyarokat szolgáló javaslatcsomagot nyújt be módosító indítványként. De a legfontosabb követelések: Kásler Miklós távozzon! Legyen önálló egészségügyi minisztérium! És sokkal több pénz kell az egészségügybe! Tisztességes fizetést az orvosoknak, ápolóknak!" - olvasható az MSZP Facebook-oldalán.
Szerdán még arra készült az Egyesült Államok, hogy kitiltanak minden kínai utasszállító repülőgépet az országból, ma viszont úgy döntött Washington, hogy inkább elvetik ennek ötletét és csak felezik a repülőjáratok számát - írja a Reuters.
Bankrészvényei után ugyanis az Rkofin Befektetési és Vagyonkezelő Kft. több mint 650 millió forint osztalékra volt jogosult az MKB 2018-as profitjából. Ezt nem vette ki Mészáros Lőrinc cége, inkább azon adósságai törlesztésére fordította, amely abból keletkezett, hogy hitelekből vásárolta meg a 13,62 százaléknyi MKB-pakettjét.
Forgalomba áll a 10. és a 11. új belföldi IC+ kocsi a szombathelyi és a zalaegerszegi vasútvonalon szombaton, a nemzetközi vonalra gyártott 20 új IC+ kocsival együtt így már 31 új járművel találkozhatnak az utasok - tájékoztatta a MÁV Zrt. pénteken az MTI-t.
A csütörtöki 88 után 85 új halálos áldozatról számoltak be az olasz hatóságok pénteken a koronavírus-járvány következtében. A regisztrált új megbetegedések száma viszont jelentősen megugrott.
Június elsején ünnepelte 15. születésnapját Denise Richards és Charlie Sheen lánya, Lola: az anyuka ez alkalomból egy friss fotón mutatta meg gyönyörű kamasz lányát, és egy megható üzenetet is írt a képhez.
Másfélszeresére nőtt a különböző vállalatok által benyújtott csődvédelmi kérelmek száma májusban az Egyesült Államokban a koronavírus-járvány következményeként.
Svájc kormánya pénteken úgy döntött, hogy a tervezettnél korábban, június 15-én megnyitja az Európai Unióval közös összes határát; az intézkedést Olaszország követelte.
Lassan, fájdalom nélkül, de jelentősen romlik a látás - ki kívánná ezt magának? A szürke hályog kialakulásával a szemlencse bizonyos fokig vagy teljesen elszürkülhet. Mintha a beteg felvett volna egy piszkos szemüveget. A homályos látás mellett nő a fényérzékenysége is. Lehetséges, hogy bizonyos vitaminok hiánya hozzájárul ehhez? Az okokat és megel
Több mint 8800 pályázat érkezett be a csütörtökön elindult, 60 milliárd forintos keretösszegű magán- és egyéb szálláshelyek fejlesztésére kiírt támogatásra - mondta Horváth Péter, a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit
Ha a kormány jelenlegi várakozásának megfelelően alakulnak egyes jövő évi makrogazdasági számok, akkor kijelenthető, hogy a koronavírus-járvány első hulláma még 2021-et is befolyásolja.
A nagykörúti kerékpársáv forgalma mindössze néhány nap alatt elérte a több mint egy évtizede meglévő - a biciklivel közlekedők számára már jól ismert és gyakran használt - Múzeum körúti biciklisáv forgalmát.
Svájc kormánya pénteken úgy döntött, hogy a tervezettnél korábban, június 15-én megnyitja az Európai Unióval közös összes határát; az intézkedést Olaszország követelte.
Hiába adták be a derekukat a németek és egyeztek bele egy 750 milliárd eurós közös hitelfelvételbe, éppen ez hajthatja a populista és euroszkeptikus pártok malmára a vizet, vagyis erősödhet ezek támogatottsága – mondták a CNBC-nek szakértők.
Áprilisban a koronavírus-járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 99, a belföldi vendégek által eltöltötteké 95%-kal esett vissza az előző év azonos időszakához képest. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele 97%-kal kevesebb volt.
Rákóczi fejedelem becsületesen, bátran, hittel és önfeláldozóan szolgálta ezt az országot, személye mindörökre összefonódott a magyar szabadsággal - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Zalaegerszegen.
Bontásra váró hűtőszekrények és egyéb fémhulladékok gyulladtak meg a főváros X. kerületében, Kőbányán, egy Sírkert utcai ipartelepen péntek késő délután - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Majdnem minden negyedik dolgozóját elbocsáthatja a Bentley – jelentette be a luxusautó-gyártó pénteken. A cég az ezerfős leépítést a koronavírus-járvány miatti nehézségekkel indokolja.
Hatalmas villám csapott a Washington-emlékműbe csütörtök este, amikor heves vihar csapott le az amerikai fővárosra. A találat pillanatát egy helyi televízió webkamerája rögzítette. A felvételen látszik, ahogy a becsapódás ereje egy pillanatra nappali fénybe borítja az éjszakai égboltot. A város fölé magasodó, obeliszk alakú Washington-Emlékmű az Eg
Világtendencia az (is), az egyes országok pedig különböző módszerekkel reagálnak erre és próbálják az eladásokat felpörgetni. Az autópiac pumpálása több
Óriási emelkedés van a tőzsdéken, egyes indexek három-négy százalékkal is kilőttek a mai napon. Az amúgy is jó hangulatnak további lökést adott a kora délután közzétett, a vártnál sokkal jobb amerikai munkaerő-piaci adat. A magyar tőzsde is emelkedett, a forint pedig sokat erősödött a nap során. A kőolaj is szárnyakat kapott, pedig egyelőre nem tud
A lakossági ügyfelek kétharmada és a vállalati adósok négyötöde, összesen több mint 2,7 millió ügyfél választotta a hiteltörlesztési moratóriumot június elejéig - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-t pénteken.
Majdnem minden negyedik dolgozóját elbocsáthatja a Bentley – jelentette be a luxusautó-gyártó pénteken. A cég az ezerfős leépítést a koronavírus-járvány miatti nehézségekkel indokolja.
Zalaegerszeg azok közé a városok közé tartozik, amelyek rohamosan fejlődnek, ahol látszik, hogy jól használják fel a forrásokat - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Zalaegerszegen egy 1,7 milliárd forintos városfejlesztési projekt zárásán.