Sok cégnél bevált a koronavírus miatt bevezetett távmunka, ezért több vállalkozás kezdte ezt kihasználva csökkenteni költségeit. Már most tapasztalható, hogy visszaesett az irodák iránti kereslet, főként Budapest belvárosában. Feljövőben vannak azonban a külső kerületek és vidéki városok olcsóbb irodái, valamint az alkalmanként bérelhető helyiség
Dr. Müller Cecília az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy 14 év alatt mindössze 15 fertőzöttet tartanak nyilván ma Magyarországon. Azt is ismertette, részletesen melyik korcsoportban hány főt tartanak nyilván. Az
Reggel nyolctól valamennyi határátkelőn korlátozások nélkül kelhetnek át a magyar állampolgárok Szlovákiába, Csehországba és Ausztriába, megszűnt a határellenőrzés a négy ország között.
Hatalmas beruházásra készül a kínai Tencent technológiai óriásvállalat, hogy új technológiai infrastruktúrát fejlesszen ki a következő öt évben. A Tencent egyik részlegvezetője, Tang Tao-seng kedden arról számolt be, hogy a vállalat 500 milliárd jüant (70 milliárd dollár) készül egyebek mellett felhőalapú számítástechnikai, mesterséges intelligenci
A magyar-fehérorosz politikai és gazdasági kapcsolatok fejlesztését szorgalmazta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Minszkben, az Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel folytatott tárgyalása első, sajtónyilvános részében.
Juttatást kapnak az orvosok, az ápolók, az asszisztensek, a mentők, a betegszállítók, a takarítók, a háziorvosok, a fogorvosok és védőnők, valamint az orvostanhallgatók is.
Klaus Iohannis román államfő alkotmányossági óvást emelt a trianoni békeszerződés évfordulóját ünnepnappá nyilvánító törvény ellen – tudatta pénteken az elnöki hivatal.
A Versenyhivatalhoz panaszok érkeztek arról, hogy a televíziós műsorszolgáltatók a nagyobb műsorterjesztőknek kedvezőbb árakat ajánlanak, mint a kisebbeknek.
A nemrégiben távozott ügyvezető igazgató, Kriza Zsigmond állítólag durván megalázta a dolgozóit, és elfogadhatatlan megjegyzéseket tett a női munkatársakkal kapcsolatban.
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) összességében elégedett a klubok munkájával, és a szurkolók meghatározó többségének fegyelmezettségével is a koronavírus-járvány miatt bevezetett szigorú intézkedések kapcsán.
A megfelelő biztonsági intézkedések betartásával jövő héten hétfőtől ismét személyesen is intézhetik ügyeiket a lakossági ügyfelek az MNB budapesti ügyfélszolgálatán. A Pénzügyi Navigátor Tanácsadó Irodahálózat megyeszékhelyeken
Megrázó őszinteséggel mesélt lelki és fizikai küzdelmeiről Király Linda énekesnő. Két éve került a mélypontra, nem látta a kiutat, aztán jött a meditáció.
Több mint 8800 pályázat érkezett be a csütörtökön elindult, 60 milliárd forintos keretösszegű magán- és egyéb szálláshelyek fejlesztésére kiírt támogatásra.
Messze az elemzői várakozásokat felülmúlóan zuhant be az ipar áprilisban. Az elemzők és a szakminisztérium szerint is jön a javulás, de a tárca azt is tudni véli, mikor éri el az ország a járvány előtti szintet.
A pénteki tájékoztatón szóba került a betegség földrajzi és életkor szerinti eloszlása, a vírus jövőbeli esetleges visszatérése és a környékbeli országokba utazás lehetősége is.
A főpolgármester lemondta a Közfejlesztések Tanácsa keddi városházi ülését, ahol a Lánchíd felújítása is szóba került volna. Miért dugja homokba a fejét?