Száz éve írták alá a trianoni békediktátumot, amellyel a magyar nemzet sírját akarták megásni: elvették a történelmi Magyarország területének kétharmadát, lakosságának harmadát és tönkretették gazdaságát - közölte a nagyobbik kormánypárt csütörtökön az MTI-vel.
Gulyás Gergely szavaiból úgy tűnik, lassan visszaáll az élet a vírus előtti kerékvágásba. A miniszter a trianoni békeszerződés 100. évfordulójáról is megemlékezett.
A veszélyhelyzet megszűnése, azaz június 18-a után is marad még a 65 év felettiek vásárlási időkorlátja egy ideig - mondta Gulyás Gergely kancelláriaminiszter az ATV kérdésére a mai Kormányinfón.
A parlagfű irtása nemcsak az allergiásoknak fontos, hanem a termelőknek is, hiszen a parlagfűvel szennyezett területeken jelentős terméskieséssel lehet számolni. A parlagfű elleni eredményes harchoz a gyomnövény és a megfelelő irtási módszerek alapos ismerete egyaránt nélkülözhetetlen. A téma és a védekezéshez elengedhetetlen összefogás fontosságár
Josh Gad nemrég áldásos munkába kezdett. Zoomon régi filmklasszikusok színészeit igyekszik egy-egy beszélgetésre összeboronálni. Így tett a Kincsvadászok, majd a Vissza a jövőbe sztárjaival. Majd ugro
Az új nemzeti konzultáció válaszait interneten keresztül vagy postai úton augusztus 15-ig lehet majd beküldeni - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
Németországban hosszú egyeztetést követően megszületett a megállapodás az újabb gazdaságélénkítésről. A program a várt 80 milliárd euró körüli összegnél nagyobb, összesen 130 milliárd euró lett. A fogyasztás élénkítése érdekében az idei évre csökkentik az áfa kulcsokat.
A magyar gazdaság megszenvedte ugyan a járványügyi válsághelyzetet, de jó esély van arra, hogy Európában az egyik legstabilabb eredményt tudja produkálni - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki online kormányinfón.
A pajzsmirigyműködés zavara esetén az elváltozások egyik formája a pajzsmirigygöbök megjelenése lehet. Amennyiben a pajzsmirigy kivizsgálására kerül sor, minden esetben kulcskérdés, hogy találhatóak-e göbök a szervben, és ha igen, milyen jellegűek.
A szakértők azt jósolták, hogy a koronavírus járvány következtében különböző gyógyszerkészítmények esetén gyártási, hatóanyagbeszerzési gondok állhatnak fenn, illetve a megnövekedett kereslet miatt is kifogyhat egy-egy gyógyszer
Alekszandr Lukasenko belarusz elnök meghívására hivatalos látogatásra Fehéroroszországba utazik Orbán Viktor miniszterelnök pénteken - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
Többek között a vállalatirányítással, az ügyfélcsoport képzéssel, egy átvett portfólió árfolyamkülönbözetének elszámolásával, illetve az értékvesztés meghatározásával kapcsolatban feltárt hiányosságok miatt.
Budapest vasúti átjárhatóságának tanulmányozására írt ki tendert a BFK. A kiírás szerint a Déli pályaudvar térségén keresztül a Nyugati pályaudvarhoz vezető, új vasúti összekötő alagút létesítésének, a Nyugati pályaudvar központi pályaudvarrá alakításának, a fejpályaudvarok és budapesti vonalszakaszok fejlesztésének, és a vasúti üzem alól felszabad
A napi új fertőzöttek számának hirtelen emelkedése miatt Észak-Macedóniában teljes kijárási tilalmat vezettek be azokon a területeken, ahol a legtöbb új fertőzöttet regisztrálták, Szerbia viszont tovább enyhít, az ideiglenes járványkórházakat is bezáratta.
Akár a bőség zavarában is lehetnének most a hitelt kereső vállalkozások: a bankoknál több állami támogatású program is indult párhuzamosan a KKV-k finanszírozására. Sokszor maguk a vállalkozások sem tudják, melyik konstrukció lenne számukra a megfelelő: NHP Hajrá, Széchenyi Kártya Program, MFB-hitel?
A hivatalos adatok szerint az elmúlt 24 órában 588 ember kapta el a vírust, és ezzel 25 411-re emelkedett a laboratóriumi körülmények között megerősített fertőzéses esetek száma. Egy nap alatt 12 ember halt bele a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe, és 602-en gyógyultak meg.
Június 24-én, azaz szűk három hét múlva mutatkozik be a Volkswagen Arteon frissített változata, de ennél is fontosabb tény, hogy új karosszéria-változattal is bővül a keret nélküli ablakokkal rendelkező paletta: érkezik a kombi karosszériás Shooting Brake.
A koronavírus elleni vakcina fejlesztésével kapcsolatos közös vállalkozásba kezd a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoportja és a Cebina osztrák biotechnológiai cég - közölte a felsőoktatási intézmény.
Több mint két évszázad mindenkori fiatal magyar költőinek verseit kínálja a Lehetnék bárki című kortárs és kortalan antológia. Összeköti őket, hogy egyikük sem volt még harminc, mikor ezeket a költeményeket megírták – ifjonti hévvel és komoly szakmai tudással. Olvasót remélve.
A Európai Bíróság mai döntésével megsemmisíti a Európai Bizottság azon korábbi rendelkezését, ami a dohányipari vállalkozásokat terhelő egészségügyi hozzájárulás és az élelmiszeripari vállalkozások bizonyos tevékenységeihez kapcsolódó élelmiszerlánc-felügyeleti díj alkalmazásának felfüggesztette Magyarországon.