Az EPS Global Zrt sikeresen lezárta az újabb kínai projektjének akvizícióját, így már két kínai városban is kínai-magyar közös együttműködésben valósul meg a magyar fejlesztésű okos parkolási rendszer.
Tavaly is drágultak a termőföldek Magyarországon, de az árak növekedési üteme jelentősen csökkent az előző évekhez képest – derült ki a Takarék Index elemzéséből, melyet a ProfitLine.hu részére eljuttattak. A szőlők és gyümölcsösök ára már stagnált. A Takarék Csoport elemzői arra számítanak, hogy az osztatlan közös földtulajdon felszámolása várható
Jelentős visszaesésen ment keresztül a kiskereskedelmi forgalom áprilisban a KSH jelentése szerint. A kijárási korlátozás időszakában nem meglepő módon 10,2%-kal csökkent a kiskereskedelem az előző év azonos időszakához képest. Az élelmiszer-kereskedelem kismértékben csökkent – gyakorlatilag stagnált – azonban a nem élelmiszer és az üzemanyag-keres
Áder János köztársasági elnök is felszólal ma a parlament Trianon-emlékülésén, Kövér László házelnök is. A DK nem lesz ott, mert “A nemzeti önazonosság védelméről” szóló emléknyilatkozat vitája ma csak elkezdődik az expozéval - így ellenzéki képviselők nem kapnak szót. Az MSZP ott lesz, “némán emlékeznek”.
Lett volna esély jobb békét kiharcolni? Lehet-e valaha egyezségre jutni Trianonról a szomszédokkal? Nagy-Magyarország infografika; Kántor Zoltán-, Ablonczy Balázs- és Trill Zsolt-interjúk; Trianon asszonyai és revizionista cigányprímás; Szalai Zoltán, Máthé Áron, Orbán Balázs, Névai Gábor és Hegyi Zoltán írásai – megjelent a Mandiner hetilap új, Tr
Áprilisban még úgy tűnt, hogy Balázs Fecó augusztusra nagy szakállú férfi lesz. Az énekes a koronavírus ellen tiltakozott az arcszőrzettel, ám kénytelen volt megszegni a fogadalmát.
A jogállam érvényesüléséről szóló párbeszéd elindítását és az európai uniós támogatási alapok, valamint a jogállam összekapcsolását előíró jogszabály elfogadását tartaná legnagyobb személyes sikerének Michael Roth EU-ügyi államtitkár a júliustól decemberig tartó német soros uniós elnökség végén.
Hamarosan megjelenik Derek Wayne Johnson dokumentumfilmje, amely a közel negyven évvel ezelőtt debütált Rocky film kulisszatitkaiba avatja be a rajongókat. Persze nem csupán erről van szó, hiszen a f
Új mobil csomagokkal támogatja a vállalkozásokat és a koronavírus utáni újrakezdést a Telekom. A tetszőlegesen kombinálható adat- és beszédcsomagok nem csupán rugalmasságot biztosítanak több százezer hazai kis- és közepes vállalkozásnak. Az 5G-képes díjcsomagokkal a vállalkozások még hatékonyabban vezethetik be, vagy bővíthetik az üzleti digitalizá
Európában az elmúlt napok erősödése után lejjebb kerültek az irányadó részvényindexek csütörtök délelőtt, a befektetők kivártak ez EKB délutáni kamatdöntése felé közeledve. A magyar tőzsde is lejjebb került, a hazai blue chipek felemásan teljesítenek.
India, Brazília, Mexikó, Pakisztán, Banglades és Irán koronavírusos járványgörbéi csúnyán néznek ki, a járvány gyorsuló terjedése látszik a gazdaságok újranyitásával párhuzamosan. Ez könnyen elvezethet a kijárási korlátozások újbóli szigorításához és mivel ezek a legnagyobb fejlődő/feltörekvő országok, így mindez a globális gazdasági kilábalást is
241 millió dollárnyi forrást vont be a Varo Money, ezzel a mobilbank már 419,4 millió dollárnyi tőkét kapott összesen a befektetőktől - írja a TechCrunch.
200 milliárdos kedvezményes hitelkeret nyílik az önkormányzatoknak; horvátországi nyaralást tervezni most nem életszerű a hazatérők karanténkötelezettsége miatt - bejelentések a Kormányinfón.
Trianon nélkül sem apai, sem anyai nagyszüleim nem találkoztak volna egymással. Ezeket a sorokat sem írnám én most. Minden családtörténet egy gazdag szőttes, amelynek szövete és mintázata nemzedékről nemzedékre előre kiszámíthatatlanul alakul. Trianon után különösen.
A koronavírus elleni vakcina fejlesztésével kapcsolatos közös vállalkozásba kezd a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoportja és a Cebina osztrák biotechnológiai cég.
Kevesebb pénzt visz haza Orbán Viktor március óta. Kiderült, hogy egy jogszabály-módosítás áll a háttérben. Lecsökkent Orbán Viktor fizetése, az erről szóló kormányzati dokumentumot a Blikk szúrta ki. Ebben az áll, hogy márciustól
A most klinikai kipróbálás stádiumában lévő vakcináktól eltérően egy hagyományosabb technológiát alkalmaznak, amely biztonságos és megfizethető a tömeges oltáshoz.
Újabb 23 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3954 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 5 idős, krónikus beteg.
A parlament trianoni emlékülése miatt szokatlanul korán, reggel kilenc órakor tart Kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Az eseményen szokás szerint a kormány aktuális döntéseiről lehet szó, továbbra is a járvány a legfontosabb téma.
Újabb 23 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3954 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma - írja a koronavirus.gov.hu. Elhunyt 5 idős, krónikus beteg. Ezzel 539 főre emelkedett az elhunytak száma, 2205-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 1210 főre csökkent.
Kormányinfó: Gulyás Gergely tájékoztat. Cikkünk folyamatosan frissül.A színházak, mozik, múzeumok és fürdők zárva tartása a veszélyhelyzet végén megszűnik, vagyis június 16-át követően néhány napon belül ezek az intézmények