Az idei évre tervezett, már lefoglalt utazások közel felét meghiúsította a koronavírus-járvány, de aki nem adja fel és mégis utazik, az elsősorban a belföldi úticélok között keresgél, és a választás legfontosabb szempontja az, milyen biztonsági intézkedéseket tett a szálláshely.
A Magyar Kézilabda Szövetség Elnökségének határozata alapján – a sportágban első alkalommal – 2020. június 1-jei hatállyal bevezetésre került a fizetési sapka szabályzat, azaz a hivatásos utánpótlás korú sportolók és az amatőr játékosok részére a sportszervezetek részéről fizethető munkabérek vagy megbízási díjak és egyéb juttatások összegéről szól
A járványveszély sikeres kezelése után a gazdasági forgatókönyvek kezelésében is sikeresebbek lehetünk, mint más országok. Adott a lehetőség arra, hogy gyorsabban épüljön vissza a gazdasági növekedés, mint másutt - jelentette ki a Figyelőnek adott interjújában Varga Mihály. A pénzügyminiszter kiemelte, hogy a törlesztési program, az adóintézkedések
Az Opus Global Nyrt. mezőgazdasági és élelmiszeripari szegmensének összes működési bevétele megkétszereződött a 2019 első negyedévi proforma kimutatáshoz képest.
A történelmet őrizni, menteni és éltetni kell - fogalmazott az InfoRádiónak adott interjújában Trianon 100. évfordulója apropóján Balog Zoltán társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos.
A 12 éven aluli gyerekeknek csupán kis szerepe van a koronavírus terjesztésében - ezt állapította meg a holland Nemzeti Egészségügyi Intézet (RIVM) szerdán közzétett tanulmánya. A tanulmány, amely az ország vezető orvosi folyóiratában
Nyitókép forrása: Körkép.sk/KL Térben és időben változékony időjárásra számíthatunk csütörtökön. Többnyire közepesen felhős lesz az é, de több helyen várható tartós eső vagy zivatar. A déli járások sem kivételek ez alól. Jégveréssel kísért zivatarokra is számítani kell. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul. A túlnyomóan
Míg 5 évvel ezelőtt még 60 adófajtát tartottunk nyilván Magyarországon, addig múlt év végére ez a szám 54-re redukálódott. A minap bevezetett új válságadók azonban megakasztották a folyamatot. Kérdés, hogy megfordul-e a tendencia.
Az Európai Unió Bírósága ítéletet hirdetett a Magyarország kontra Európai Bizottság ügyben, amelyben helyt adott Magyarország fellebbezésének az EB döntésével szemben, és hatályon kívül helyezte az adóintézkedést felfüggesztő határozatot - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter.
Jelentősen rontotta gazdasági előrejelzéseit az Európai Központi Bank (EKB) stábja a koronavírus-járvány hatására. Így az idén 8,7 százalékos visszaeséssel számol a jegybank.
Az Európai Unió Bírósága csütörtökön ítéletet hirdetett a Magyarország kontra Európai Bizottság ügyben, amelyben helyt adott Magyarország fellebbezésének az EB döntésével szemben, és hatályon kívül helyezte az adóintézkedést felfüggesztő határozatot - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter csütörtökön az MTI-nek.
Azt a borzalmas csapást, amit Trianon jelent, a magyarság soha nem tudja kiheverni. Ennek ellenére, épp a maradék magyarság megőrzése érdekében, szembe kell néznünk a történtekkel.
A sok millió értékőrző magyarnak köszönhetően most erősebb nemzet vagyunk, mint az elmúlt száz évben bármikor – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán közzétett videóban.
Az egy héttel korábbi értékhez képest ugyan csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban, ám a várakozásokat meghaladó volt az érték.
Az új világgazdasági versenyben a magyar vállalatok akkor tudnak helytállni, ha megerősödnek, új kapacitásokat építenek fel, új technológiákat vásárolnak és bővítik termékportfóliójukat - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán.
Anders Tegnell egy újabb interjúban azt mondta: a koronavírus-járvány során alkalmazott stratégiájuk működik, a karantén pedig nem lett volna jó megoldás. Ugyanakkor elismerte, hogy számos dolgot csinálhattak volna jobban.
Hatalmas túlkínálat alakulhat ki a műanyagtermékekből a világon, ugyanis rengeteg petrolkémiai üzem épül főleg Ázsiában, és már a koronavírus válság kirobbanása előtt is nyomás alá kerültek az árrések.
Pénteken ismét zivataros lesz az idő, de a hétvége további részében több lesz a napsütés. Emellett melegszik is az idő, a hétvégén néhol akár 28 fok is lehet.
A koronavírus nemcsak az energatikai piacon hozott bizonytalanságot, de az áringadozások a cégeket is arra kényszerítik, hogy újragondolják stratégiájukat. Tóth Zoltán, az E.ON Energiamegoldások Kft. Ipari és kereskedelmi Ügyfélmegoldások vezetője szerint két fő szempont fog érvnyesülni a stratégialkotás során, többek között erről beszélt a Portfol